Nandu vagyok, holisztikus bába, gyógyító és tanító asszony, öt gyermekes anya, feleség, kreatív hobbi harácsoló, balkezi konyhafőnök, és a jelen eredmény szempontjából meghatározó természetemben: író hajlamú lélek. Sosem vágytam különösebben blogírásra, de arra jutottam, hogy ez a műfaj talán segítségemre lehet a net-szerte és a fejemben kallódó gondolat-darabkák rendszerbe fogásában, illetve a tőlem megszokott „jóféle” csapongás stílusosabbá tételében szerteágazó érdeklődésem egyes területei között. Azt is gyakran megtapasztalom, hogy ha jobban megnézek szinte bármit, akkor egy idő után már minden mindennel összefügg és egyre nagyobb egységes kép áll össze az élet-kirakós eddig különállónak hitt darabkáiból. Hivatásomból adódóan például majd minden velős igazságról eszembe jut valami szüléssel kapcsolatos, és fordítva. A cím, amit választottam, egyrészt a bábai, anyai és női minőségemben tett tiszteletadás az élet kezdete, mint életformáló megtapasztalás és emléknyom előtt, amely minden további tanulással is összefügg. Másrészt egy kis szójáték arra, hogy ide mostantól be-bevésetik, illetve nyomtatott betűkként alakot ölt mindaz, amit megosztásra és nyilvános emléknyom-hagyásra érdemesnek érzek, ami a hosszú, komoly szakcikkekből kimarad, ami azoknál személyesebb, hétköznapibb, egyszerűen csak „Nandus”. Szeretettel üdvözöllek a fedélzeten!
-
Akció Akciós termékVajúdástámogatás mindenkinek® tréning – 2025 február 22.27 940 Ft – 46 900 Ft
-
Akció Akciós termék(2025 tavaszi) Dúlaképzés Mesővel és Nanduval45 000 Ft – 52 000 Ft
-
Egyéni mediáció13 970 Ft – 24 130 Ft
Cikkek
- Otthonszülés a kórházban?Szerző: NanduOtthonszülés a kórházban? © Noll A. Nandu 2016 Napjainkra a köztudatban is többé-kevésbé elterjedt szlogenné vált az „Otthonszülés a kórházban”. Az ellentmondásos szókapcsolat… Read more: Otthonszülés a kórházban?
- A szülészeti gondoskodás modelljei (Robbie Davis-Floyd)Szerző: NanduRobbie Davis-Floyd amerikai antropológus így ír a szülészet gyakorlatának különböző modelljeiről: … Könyvemben, „ A szülés, mint amerikai beavatási szertartás”-ban (Birth as an American Rite… Read more: A szülészeti gondoskodás modelljei (Robbie Davis-Floyd)
- Dúlaszolgálat – és egyáltalán, mit jelent az, hogy dúla?Szerző: Nandu„A dúla (vagy doula) szó görög eredetű, jelentése: „szolgálatban (~ lévő asszony)”. Azokat a rendszerint saját szülési tapasztalattal is rendelkező, a szüléssel kapcsolatos kérdések… Read more: Dúlaszolgálat – és egyáltalán, mit jelent az, hogy dúla?
- Hogyan válasszunk bábát?Szerző: Noll a NanduHogyan válasszunk bábát? © Noll A. Nandu 2018 Az alábbi összefoglaló közzétételét az motiválta, hogy nemrégiben szóba került egy otthonszüléssel foglalkozó internetes fórumon… Read more: Hogyan válasszunk bábát?
- Mitől lesz elég a tej?Szerző: Morvay RékaMitől lesz elég a tej? Gyorstalpaló (avagy ha valakinek nincs ideje végigolvasi a cikket ☺) A TEJET A BABA TERMELI, mégpedig a szopással,… Read more: Mitől lesz elég a tej?
- Testvérek a szülésnélSzerző: Noll a Nandu© Holdudvar Bábaház, Noll A. Nandu A honlapon szereplő írások és képek a szerző írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók vagy sokszorosíthatók,… Read more: Testvérek a szülésnél
- A gondoskodás bábai modelljeSzerző: Noll a NanduA gondoskodás bábai modellje Személyes Praktikus Professzionális fordította: Noll A. Nandu, 2007. A gondoskodás bábai modellje azon a tényen alapul, hogy a várandósság és… Read more: A gondoskodás bábai modellje
- A tájékozott döntés alapszabályaiSzerző: Noll a NanduA tájékozott döntés alapszabályai részlet Noll A. Nandu Vajúdástámogatás mindenkinek c. könyvéből „Tájékozott döntésnek az olyan választást nevezzük, amelyet a tárgyra tartozó lényeges… Read more: A tájékozott döntés alapszabályai
- Toxémia – mítosz és működő megoldásSzerző: Noll a NanduA cikket a Bábák, Szülésznők szakfolyóirat 2003 szeptemberi kiadása (I. évf./4. szám) tartalmazza. Toxémia – mítosz és működő megoldás A toxémia, mint az… Read more: Toxémia – mítosz és működő megoldás
- A köldökzsinórvér őssejt tárolásrólSzerző: Noll a NanduGondolatok a köldökzsinórvér őssejt tárolásról (© Noll A. Nandu 2012.) Napjainkban egyre inkább teret hódít a köldökzsinórvér levétele a szüléseknél. Ez a viszonylag… Read more: A köldökzsinórvér őssejt tárolásról
- Foglalkozása: holisztikus bábaSzerző: Noll a NanduFoglalkozása: holisztikus bába Soha azelőtt nem találkoztam annyi kérdő arckifejezéssel és felvont szemöldökkel, mint amióta a foglalkozásom iránt érdeklődőknek azt válaszolom, hogy holisztikus… Read more: Foglalkozása: holisztikus bába
- Gátmetszés | Ajtóstul az élet kapuján átSzerző: Noll a NanduAjtóstól az Élet kapuján át – Gondolatok a gátmetszésről Noll Andrea Nandu, 2005. május Prológus Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta meglehetősen… Read more: Gátmetszés | Ajtóstul az élet kapuján át
- Küzdősport bábáknakSzerző: NanduHét éve kezdett írássá formálódni bennem ez az első hallásra összefüggésbe hozhatatlannak tűnő szókapcsolat, melyet most címül választottam. Akkoriban értek az első elemi… Read more: Küzdősport bábáknak
Blog
- „Balkezi konyhafőnök” – Mivaaan???Szerző: Noll a Nandu
- Blogger leszekSzerző: Noll a Nandu
- Nandu nomen estSzerző: Noll a Nandu
- Küzdősport bábáknakSzerző: Nandu