Barion Pixel

Szolgáltatások

szuleskiseres oktatas a gyakorlatban

Oktatás

Szülésfelkészítés
2005 óta tartok bábai szemléletű szülésfelkészítő tanfolyamokat, amelyek mindegyikén az alábbiakra számíthatsz:

  • Gyakorlatközpontúság:
    Hiszem, hogy csak annak a tudásnak van értelme, amit a gyakorlatban hasznosítani lehet. Tanfolyamaimon többnyire egy nagyon egyszerű és világos gondolatmenet mentén haladunk a mit-mikor-miért-hogyan kérdésekre adott, tevőleges technikai tudást is adó válaszokért.
  • Közérthetőség:
    A szülés elsősorban a szülő nőé és a születendő gyermeké, a családé. Célom, hogy a szüléssel és a vajúdástámogatással kapcsolatos ismeretek újra az általános műveltség részévé váljanak, ezért ahol csak lehet, igyekszem lerántani az orvosi latinba burkolt, misztikus leplet az emberi testben zajló alapvető, egészséges folyamatokról és azok támogatásának gyakorlatáról.
  • Precizitás:
    A tanultak használata a tudomány mai állása és az én legjobb tudásom szerint biztonságos lesz. Nemcsak azért, mert én is folyamatosan tanulok és törekszem a naprakész tudásra, hanem azért is, mert az ismereteket, a teendőket szeretem úgy rendszerezni, hogy hibamentesen követhető legyen, mint egy kipipálós lista.
  • Tömörség:
    Nem célom, hogy egy-egy témán hetekig üljünk a résztvevőkkel. A lehető legrövidebb, tömény, szuperintenzív kurzusokra számíthatsz, amelyekről azonnal használható tudást viszel haza. Ha valamit utóbb netán elfelejtenél, szinte mindig van jegyzet is.
  • Holizmus:
    Az átadott tudásanyag soha nem korlátozódik csupán testi, technikai dolgokra. Mindig kitérünk a tárgyalt téma lelki, szellemi és társas, környezeti vonatkozásaira is.
  • Függetlenség:
    Nem törekszem arra, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy egy konkrét helyszínen vagy szakemberrel szüljön, illetve nem csak azokat az információkat adom át, amelyek a saját praxisomra vonatkoznak. Nem arról szól a tanfolyam, hogy hogyan legyél "jó páciens", hanem arról, hogy hogyan találd meg a saját legjobb megoldásodat a saját élethelyzetedben.
  • Ítélkezésmentesség:
    Abban támogatlak, amiben vagy. Tudok pártatlan maradni olyan döntéseknél is, amelyeket én a magam számára esetleg másképp hoznék meg. Vagy pont ugyanúgy. Egy szülés körüli szakembernek nem feladata bárhogyan is vélekedni más emberek választásairól.
  • Jó hangulat:
    Nálunk mindig lehet egy jót nevetni (vagy akár sírni), szabad kérdezni, kérni, javasolni. Szabad bármilyen pózban ülni, állni vagy épp feküdni. Ha úgy tartja kedvünk, megihatunk egy finom teát vagy kávét is.

A közeljövőben induló csoportokat a naptárban vagy a webshopban tudod áttekinteni. Egyéni szülésfelkészítésre pedig az időpontfoglalóban, Konzultáció kiválasztásával tudsz jelentkezni. Ha kérdésed van, írj e-mailt.

"Repertoár": meghirdetett vagy meghirdethető szülésfelkészítők leírása képekkel, szervezőknek és résztvevőknek:
Vajúdástámogatás mindenkinek tréning
Az összes program és képzés listáját itt találod.

Dúla- és bábaképzés, továbbképzés

A szülés körüli segítők színvonalas képzése az egyik legfontosabb hivatásbeli célom és szívügyem. Mivel alkalmam nyílt megtapasztalni mind a holisztikus bábaiskolai, mind a medikális egyetemi, sőt, a mester-tanítvány viszonyban zajló személyes képzést is, viszonylag nagy rálátásra tettem szert az egyes módszerek hatékonyságát, kliensközpontúságát (vagy ezek hiányát) illetően. Pályám kezdete óta folyamatosan tanítok, így az előadásban, a tananyagfejlesztésben és a gyakorlati készségek átadásában is sok év tapasztalata áll mögöttem. Önképzőköreinkben és tanulócsoportjainkban egy olyan új szakember-generáció képzésére törekszem, amelynek tagjai:

  • Tudják mit miért tesznek a praxisukban (és azt is, hogy hogyan),
  • Meglátják az összefüggéseket (ami azt is feltételezi, hogy holisztikus gyakorlatot folytatnak),
  • Sosem hagyják abba a tanulást és a fejlődést,
  • Rugalmasak a változásra: a ma megtanultakat holnap már alkalmazzák egy jobb gyakorlat érdekében,
  • Éberek, precízek és nem hibáznak,
  • Mindvégig bíznak a női test erejében, az egészséges folyamatok normalitásában és az élet csodájában,
  • Tudnak bánni a félelemmel, úgy, hogy az ne uralja a gyakorlatukat,
  • Évek múltán is megőrzik a lelkesedésüket, hivatástudatukat és a klienseik iránti szeretetüket,
  • Tudnak az erőforrásaikkal gazdálkodni,
  • Tudnak kommunikálni,
  • Meg tudják óvni magukat a kiégéstől,
  • Tanítványaikat is képesek egy biztonságos és traumamentes tanulási folyamatban megtartani,
  • Szeretik és támogatják egymást.

Ha szeretnél ebben a szellemiségben tanulni, csatlakozz a tanulási céljaidnak legjobban megfelelő csoportunkhoz!

A már meghirdetett műhelyeket és programokat a webshopban találod, ahol azonnal jelentkezhetsz is.

Bábatanonc-csoport legközelebb 2023 januárban indul, leírása itt található.

Dúla alapképzést legközelebb 2023 áprilisában indítunk, erről, és potenciális következő képzésekről itt tudsz tájékozódni.

Továbbképzéseinkről, tervezett műhelyeinkről legbiztosabban a hírlevélen keresztül értesülhetsz, iratkozz fel!

Egyéb tervezett képzésekről e-mailben tudsz érdeklődni, és itt teheted fel esetleges kérdéseidet is.

Az összes program és képzés listáját itt találod.

AquaNatal® oktatóképzés
Az America AquaNatal® vízi szülésfelkészítő mozgásformát Marina Alzugaray kubai-amerikai bába fejlesztette ki, és a világon eddig két bábának adott oktatóképzésre engedélyt, köztük elsőként nekem. Az elmúlt két évtizedben Marinával több, mint ötven oktatót képeztünk ki Magyarországon. Minden tanfolyam hatalmas élmény volt nemcsak a résztvevőknek, hanem nekünk is. Minden alkalommal egy új közösség is született, és a képzés a tényleges tananyag mellett felbecsülhetetlen önismereti értéket is teremtett.

A módszer harmonikus egységgé ötvözi a jóga, az orientális tánc és a vízi kismamatorna elemeit. Ennek következtében az órák nem csupán a várandósok csontjait és izmait tartják formában a szülésre készülve, hanem tanult reflexeket is kiépítenek az elengedésre, valamint pozitív testképet és önbizalmat is fejlesztenek. A vizes közeg számos előnyös élettani hatással van az anyákra és a magzatvízben lebegő babákra egyaránt. Az órák nem-verbális szülésfelkészítőként, stresszoldóként és jó hangulatú közösségi programként is szolgálnak.

Ha szeretsz vízben lenni és érdekel a szülésfelkészítő oktatásnak ez a holisztikus, sokoldalú és izgalmas formája, jelentkezz a következő tanfolyamra!

A 2022-es képzésre a webshopban tudsz jelentkezni.

További információkat találhatsz még a www.aquanatal.com weboldalon, valamint ezen a honlapon a képzést leíró bejegyzésben is.

Az összes program és képzés listáját itt találod.

Noll nandu 600x662 copy

március 2024

hét ked sze csü pén szo vas
1
  • Szülés utáni záró szertartás, gyermekágyas praktikák - műhely
2
3
4
5
6
7
  • Női szertartásvezető alapképzés
8
  • Női szertartásvezető alapképzés
9
  • Női szertartásvezető alapképzés
10
11
12
  • Bábatanonc előadás 4/3.
13
14
  • Bábatanonc demó 4/3. 1. csoport
15
16
17
18
19
  • Bábatanonc demó 4/3. 2. csoport
20
  • Kezdő bábatanonc csoport alakuló beszélgetés
21
  • Dúlaképzés 7/1-2. nap
22
  • Dúlaképzés 7/1-2. nap
23
24
  • Női körvezetés: a sámánisztikus technikáktól a teamcoachingig - éves csoport 10/7.
25
26
  • Bábatanonc szupervízió 4/3. 1. csoport
27
28
  • Bábatanonc szupervízió 4/3. 2. csoport
  • Bábatanonc demó 4/3. 3. csoport
29
  • Holdudvar Bábakör
30
31

Cikkek

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A tájékozott döntés alapszabályai

A tájékozott döntés alapszabályai részlet Noll A. Nandu Vajúdástámogatás mindenkinek c. könyvéből "Tájékozott döntésnek az olyan választást nevezzük, amelyet a tárgyra tartozó lényeges tudásanyagnak, valamint egyedi körülményeinek, személyes meggyőződésének és...

bővebben

Toxémia – mítosz és működő megoldás

A cikket a Bábák, Szülésznők szakfolyóirat 2003 szeptemberi kiadása (I. évf./4. szám) tartalmazza. Toxémia - mítosz és működő megoldás A toxémia, mint az egyik legsúlyosabb, akár halálos kimenetellel is fenyegető várandóssági komplikáció a várandóssági gondozást...

bővebben

A köldökzsinórvér őssejt tárolásról

Gondolatok a köldökzsinórvér őssejt tárolásról (© Noll A. Nandu 2012.) Napjainkban egyre inkább teret hódít a köldökzsinórvér levétele a szüléseknél. Ez a viszonylag újkeletű gyakorlat abból indul ki, hogy az újszülött vére, amely a köldökzsinórban kering, nagy...

bővebben