Barion Pixel

Holdudvar dúla alapképzés 2022. április-június

Dúla alapképzésünket olyan nőknek szánjuk, akik hivatást éreznek a szülés körüli asszonytársi segítségnyújtásra. Ha benned is felébredt az érdeklődés, megszólalt a belső hívó hang, akkor jó eséllyel köztünk a helyed. Lehet, hogy saját szülése(i)d pozitív tapasztalatából merítve szeretnél másokat is egy felemelő, megerősítő szülésélményben részesíteni, de az is lehet, hogy épp a nehéz élmények megélése visz afelé, hogy másoknak segíts, hogy ők könnyebben, természetesebben adhassanak életet. Sőt, még az is lehet, hogy (még) nincs gyermeked, de a hívó szót akkor is hallod mindenen keresztül.

Dúlával szülni az anya szemszögéből röviden annyit jelent, hogy a vajúdás és a szülés során végig van vele valaki, aki csak az ő testi-lelki jóllétét szolgálja, vele érez együtt és hozzá lojális. Nem befolyásolja őt a választásaiban, de képes információkhoz segíteni, hogy az anya meghozhassa a saját döntéseit. Egyesek szerint olyan, mint a tofu: táplál és feltölt, de az ízét a szülő nő adja meg. A dúla nem egészségügyi szakemberként, hanem asszonytársi segítőként van jelen, akár kórházi-, akár otthonszülésnél. Segíthet fizikai vajúdástámogatással (masszázs, borogatás, testhelyzetek stb.), adhat lelki támogatást vagy segíthet a tájékozódásban. (Arról, hogy ki is valójában a dúla, mit tesz és mit nem, itt olvashatsz bővebben.)

Magyarországon több dúlakör és képzőhely is működik, amelyek szintén rendszeresen tartanak alapképzéseket. Sokáig ezért nem indítottunk magunk is dúlaképzést, mert elegendőnek találtuk azt, ami a többi dúlaműhely kínálatában szerepelt. Azonban az idők során egyre több olyan megkeresést kaptunk, hogy az érdeklődők kifejezetten tőlünk szeretnének tanulni, azt, amit mi tudunk átadni a magunk sajátos módján. Elmondható tehát, hogy ez a képzés „közkívánatra” született, és bár vannak átfedések, valóban vannak különbségek is más képzésekhez képest. Ha fontolgatod a jelentkezést, érdemes tájékozódnod valamennyi lehetőségről.

Képzésünk bábai szemléletű, ami többek között azt is jelenti, hogy a várandósságot, a szülést és a gyermekágy időszakát szétválaszthatatlan egységnek tekinti. Ennek okán a tematikánkat is úgy állítottuk össze, hogy az kiterjedjen a teljes gyermekvárási ciklusban ellátható dúlai feladatokra. A szülés tervezett helyszínét tekintve egyenrangú opcióként tekintünk a kórházi szülésre és az otthonszülésre. Így mindkét helyszínhez kapcsolódó sajátos készségtár kialakításához lefektetjük az alapokat, függetlenül attól, hogy a résztvevőknek később lesz-e helyszín preferenciájuk vagy akár korlátozzák-e vállalásaikat csak az egyik vagy másik helyszínre.

A képzés összesen 7 napos, 2+3+2 felosztásban.
Tervezett időpontjai, helyszíne, részvételi díjai és jelentkezés a webshopban
.
Ha nem találsz aktuális képzést, vagy az betelt, kérlek érdeklődj e-mailben a tervezett képzésekről és/vagy iratkozz fel a hírlevélre. Ha szervező vagy, új felkérésről is szívesen tárgyalunk.

Minden modul önismereti és szakmai elemekből áll. Előbbiek abban segítenek, hogy ki-ki a saját élet- és szüléstörténetének feldolgozásával eljusson egy olyan nyugvópontig, amelyről kiindulva már képes hiteles és hatékony segítő munkát végezni, anélkül, hogy a személyes sérüléseit vagy feldolgozatlan emlékeit a szülő nőre vetítené. Utóbbiak pedig a dúlasághoz kapcsolódó megannyi részképesség kialakításában segítenek a segítő beszélgetés menetétől kezdve a vajúdástámogató technikákon át a praxisvezetés napi ügymenetéig. Egy rendkívül sokoldalú, összeszedett, érdekes, hasznos, jó hangulatú és intenzív képzést álmodtunk meg.

A képzés főbb témakörei (a teljesség igénye nélkül):

  •       A dúlaság definíciója, kompetenciái és kompetenciahatárai
  •       Dúlai szülésfelkészítés, segítő beszélgetés a várandósság alatt
  •       Aktív figyelem, empátia, bizalomépítés
  •       Szülési terv készítés
  •       Az élettani várandósság, szülés és gyermekágy testi, lelki, szellemi és társas-környezeti jellemzői a dúla szemszögéből
  •       A vajúdás előrehaladásának nyomon követése külső jelek alapján
  •       A szülési fájdalom természete, szerepe, kezelése
  •       Fizikai és érzelmi vajúdástámogatás, dúlai szüléskísérés
  •       Kommunikáció az anyával és a szaksegítséggel, mediációs technikák
  •       Tájékozott döntéshez segítés
  •       Az újszülött és az AnyaBaba egység támogatása
  •       A család egységének erősítése a gyermekvárási ciklusban (különös tekintettel az apának nyújtott támogatásra)
  •       B-terv, nehéz helyzetek, gyakran elkövetett hibák
  •       Mit tehet a dúla, ha császármetszésre kerül sor?
  •       Mit kezdjünk a szülési traumával?
  •       A gyermekágyas dúlaság alapjai
  •       A szoptatás támogatása
  •       A dúlaság eszköztára, a dúlatáska tartalma
  •       Aromaterápiás, homeopátiás és gyógynövényes szerek a gyermekvárási ciklusban
  •       Kórházi szülés és otthonszülés kísérése közötti különbségek
  •       Jogi ismeretek, szerződés, dokumentáció, etikai alapok
  •       A praxisvezetés logisztikai és pénzügyi alapjai, önmenedzselés, PR
  •       Esetmegbeszélés
  •       A dúlai hivatás, mint életvitel velejárói
  •       Rekreáció, a kiégés megelőzése
  •       A dúlaközösséghez tartozás örömei és felelőssége

A dúlaképzés mindig önismereti út is egyben. Vannak, akik kifejezetten azért vesznek részt rajta, mert a saját szülésükre szeretnének egy szülésfelkészítőnél mélyebben ráhangolódni, és olyanok is akik a női kör-közösség e sajátos formájában merülnének el, hogy töltekezzenek a kölcsönösen támogató, lélekemelő asszonytársi energiából. Jöhet és jönni is fog sokféle érzés, mély megnyílások, felismerések, könnyek vagy épp nevetés, megtartás és megtartva levés, együtt haladás az egyensúly, a belső harmónia felé. Bármi is a motivációd, arra mindenképp számíthatsz, hogy az együtt töltött idő a személyes életedre nézve is értékes, sőt, transzformatív élmény lesz.

A képzést facilitálják a Holdudvar Bábaház tagjai: Noll A. Nandu holisztikus bába és Miskovics-Kobza Zsuzsanna Meső dúla, mediátor, valamint az általuk meghívott vendég előadók.

Meso
Miskovics-Kobza Zsuzsanna Meső
Négygyermekes anya, három unokás nagymama, pedagógus, mediátor. 2008 óta dúla, a Holdudvar Bábaház praxis aktív tagja. Az Anyatejút kötelékében önkéntes szoptatási segítő. Nil és Jill Bergman képzésnek elvégzése óta Kangaroula-ként szolgálja a korai kötődés ügyét. Nyolc éve képez és mentorál gyermekágyas segítőket, akik az anya jóllétét segítik elő a szülés utáni kritikus első hetekben. Szívügye a párok személyre szabott felkészítése és támogatása szülőszobán innen és túl, illetve a szüléstörténetek feldolgozásának segítése belső konfliktusok mediálásával és/vagy párkapcsolati konfliktusrendezéssel. Huszonöt esztendeje facilitál különböző tematikájú női köröket és közösségeket. Néhány esztendeje női körök leendő vezetőinek is átadja tudását és tapasztalatait.

Nandu 2019 206
Noll A. Nandu
Ötgyermekes anya az otthonszüléstől a császármetszésig mindenféle szülési tapasztalattal. 2001 óta dúla, 2005 óta holisztikus bába, 2017 óta BSc szülésznő, több száz szüléskísérés – többségükben otthonszülések – tapasztalatával. A várandósok és szülés körüli segítők körében 2010 óta töretlenül népszerű Vajúdástámogatás mindenkinek című könyv szerzője. 2020-ban jelent meg második könyve Vízbenszülés címmel. A Holdudvar Bábaház alapítója és szakmai vezetője. A bábaság és a dúlaság készségtárát 2005 óta tanítja egyre szélesebb körben, valamint szülésfelkészítőket, tematikus szakmai műhelyeket és női köröket is tart. Széles körű nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkezik, rendszeresen tolmácsol és fordít szakanyagokat. Konferenciákon előadóként is ismert.
Nanduról bővebben itt olvashatsz.

Résztvevőink írták:

“Minden percét imádtam! Hálás vagyok, hogy részese lehettem, kötelező hangulatjavìtònak felìrnám mindenkinek! Női kör, megtartò erő, értő figyelem, támogatò közeg, nyitott szìv, alázat és szolgálat!” (Eszenyi-Laskovich Milica)

„Szavakkal én sem tudnám leírni , mennyire elképesztő képzés volt. Ha érzed a hívást és csodát akarsz megélni ,akkor itt a helyed. Minden nőnek receptre írnám.” (Hoffmann Lili)

„Szívből ajánlom minden nőnek ezt a képzést, aki gyermeket szeretne. Olyan dolgokra világít rá, olyan információkkal vértez fel, amelyek tudatában az ember felkészültebben vág neki a kihívásoknak. Csodálatos nőkkel vehettem részt a képzésen, amiért igazán hálás vagyok. Egy őszinte, nyitott, támogató női kör alakult ki. Köszönöm a lehetőséget! ” (Buzás Beáta)

„Minden nőnek ajánlom a tanfolyamot aki segíteni szeretne másoknak és annak is aki fejlődni szeretne mint Nő, illetve felkészülni a saját szülésére. Magas szakmai tudást és évtizedes tapasztalatot osztottatok meg velünk amiért hálás vagyok. Szavak nélkül értitek egymást, érződik az egyetértés, tisztelet egymás iránt. Felemelő lehet veletek szülni és köszönöm minden nő nevében, hogy ezt a tudást, tapasztalatot átadjátok. Igazi támogató, elfogadó női kör alakult ki a csoportban.” (Petényi Orsolya)

„Végtelen hála van bennem, amiért létrejött ez a dúlaképzés, és én épp ezt a képzést, épp ekkor és épp ezekkel a csodálatos Istennőkkel, fogadott Nő-véreimmel végezhettem el! Rendkívül meghatározó időszaka lett ez az életemnek, aminek kapcsán egy új gyönyörűséges irányt kaptam az életutamon. Köszönet érte minden Nőnek, aki inspirált rá.” (Dominik Rita)

Dulacsapat

Dulakepzes bogre