Earth Alive – Élő Föld
3. rész

<<< Előző (2.) oldal         >>> Következő (4.) oldal

folytatás az előző oldalról:

     Még mielőtt időnk lett volna arra, hogy e kedvezőtlen fordulat felett szomorkodjunk, a delfinek úgy döntöttek, hogy motorcsónak helyett a vízibuszunk közelében is szívesen megmutatják nekünk magukat, mert egyszercsak feltűnt a távolban egy uszony...,

aztán kettő..., 

mígnem végül öt főssé bővült a delfincsapat.

Egyre közelebb jöttek, és mi megcsodálhattuk selymesen csillogó hátukat, szépen ívelt uszonyukat és kedvesen előrenyúló orrukat, amint elegáns hullámmozgásukkal fel-alá buktak a vízben. 

Úgy tűnt, van közöttük egy nagy hím, amelyet könnyű volt megismerni, mivel kicsit furcsán, ferdén lógott az uszonya vége, és volt velük egy nagyon aranyos kicsi is, akit a felnőttek egy pillanatra sem vesztettek szem elől.

Játszottak, kergetőztek, egymással és a hajónkkal egyaránt.

Mindenkit nagyon felvillanyozott a látványuk, egyszeriben széles jókedvünk kerekedett. Én újra hálát adtam magamban a teleobjektívért, és nevetve, lázasan ontottam a szépséges pillanatokat megörökítő, kedvesebbnél kedvesebb fényképeket. Gyönyörűek voltak. Formatervezni sem lehetne szebb íveket, áramvonalasabb mozgást, bársonyosabb felületet, árnyaltabb színeket.

     A delfinek nem maradtak sokáig, csak "leellenőriztek" maguknak bennünket, aztán valamilyen egymás közötti egyezményes jelre hirtelen sebességet váltottak, és minden nehézség nélkül egyszerűen lehagyták a hajónkat. Egy perc múlva már mintha ott sem lettek volna. Mi, a hajón izguló csökött uszonyú hátramaradtottak csak néztünk utánuk szótlanul, hitetlenkedve, egymásra nézve és nevetve.

     Kisvártatva megérkeztünk a szigetre, ahol a vízibusz legénysége egy rámpa segítségével a hajóról a lábszárközépig érő, hideg, sós vízbe segített bennünket. Gyorsan kilábaltunk a partra, majd hosszabb gyaloglás következett a szikrázóan fehér homokon, hogy a sziget csúcsához közeledve megfelelő helyet keressünk magunknak a letelepedésre, és egyben megpróbáljuk megtalálni a többieket is.

     Egy óra múlva már mindenki együtt volt: Ginny és Helene, akik már az előző vízibusszal kijöttek, GroAnnie, sőt, a vásárlásból időközben visszatért Sandi is. Letelepedtek egy dűnéktől övezett csendes, aránylag szélvédett helyen, de nekünk Zolival valamiért nem volt kedvünk ott maradni, hanem inkább lesétáltunk a vízhez a búvárszemüvegünkkel. Amíg a női csapat a dűnéken homokba ásta magát, masszírozott és reikizett, addig mi hasaltunk a homokon, néztük az óceánt, a madarakat, kagylókkal játszottunk és végre egy jót beszélgettünk is. 

     Szerencsére hosszas győzködéssel sikerült rábeszélnem Zolit arra, hogy legalább az arcát és a vállát kenje be fényvédő krémmel, mivel a szikrázó homok és a víz által visszavert floridai nap estére még így is pirosra grillezte mindazokat a testrészeinket, amelyeket nem fedett ruha vagy napozókrém. Nekem korábbról már volt tapasztalatom a Magyarországon ugyan könnyen barnuló, de itt mégis komoly leégés veszélyének kitett bőröm védelmének elengedhetetlen voltáról, de a parton töltött hosszú órák után még így is elég rőtes színekben játszottam. Helyzetünket később Marina mentette meg, aki saját állítása szerint még reggel szedett két Aloe Vera levelet GroAnnie kertjében, megérezvén, hogy valakinek még aznap kelleni fog, bár akkor ő még nem tudta, kinek. Este aztán hálásan kenegettük magunkra a felhasított levelekből kibuggyanó hűs, átlátszó zselét, amely minden kozmetikai kencénél erősebb és gyorsabban ható természetes gyógyírnak bizonyult napégette bőrünkre.

     Zoli a délután folyamán búvárkodott is egy keveset, de én nem tudtam magamból elég motivációt kicsiholni a hideg víz elleni berzenkedésem leküzdésére, lévén, hogy a part mentén semmi érdemleges nem volt látható a víz alatt. 

 


"Megjöttünk."
Első szusszanás a szigeten


Almaszünet.
Marina és Xilena a partot pásztázza egy meleg vizű öblöcske reményében


Kisodort kagylóra, rákra vadászik a parányi madárka. 
A pillanat törtrésze alatt képes irányt váltani, hogy apró lábain elszaladjon a hullám elől.

     Később láttuk, hogy Marina meditálni kezd a dűne tetején, majd egy idő múlva lejött a partra, mutatva nekünk a távolban feltűnt delfineket, akikkel a meditációban összekapcsolódott. Zoli is hívni kezdte őket energiákkal, én pedig azt éreztem, hogy a víz már egyáltalán nem tűnik hidegnek, sőt, ellenállhatatlanul vonz magába. Be is mentem egy kicsit, pedig a delfinek nagyon messze voltak és teljesen reménytelen volt, hogy a víz alól is látható közelségbe kerüljenek, mégis úgy éreztem, hogy a vízben levés által tudok a legközelebb kerülni hozzájuk. Most sem maradtak sokáig, csak elhaladtak a szemünk előtt a horizonton, majd eltűntek a sziget csúcsa felé.


Marina meditál a partról a delfinekkel.


Amikor a távolban feltűntek a delfinek, 
Zoli is csatlakozott az energetikai beszélgetéshez.


Búvárkodás hideg vízben

 

<<< Előző (2.) oldal         >>> Következő (4.) oldal


© Noll A. Nandu. A honlapon található írások és képek semmilyen formában nem másolhatók vagy adhatók tovább a szerző írásos engedélye nélkül.