Midwifery Today Bábakonferencia
Párizs 2003 november 6-10.

November 10. hétfő:

Ma van Levente fiam ötödik születésnapja. Szomorkodom, hogy nem tudok vele lenni, a családi kupaktanács "különengedélyével" vagyok csak távol tőle, de mivel a szervezéskor már nem lehetett vasárnap estére vagy mára repülőjegyet szerezni, nem volt más választásom.

A konferenciák Midwifery Today sémája szerint ez az utolsó nap úgynevezett "utókonferencia", levezető gyakorlat az eddigiekhez. Délelőtt Sara Wickham és Naolí Vinaver workshopjai közül lehetett volna választani, és bár a Naolí-félét még nem hallottam és érdekelt is volna, mégis úgy döntöttem, hogy helyette inkább egy közepes sétát teszek a városban, nehogy szó érje a ház elejét, hogy itt vagyok öt napig és egy szál Eiffel-tornyos fényképet sem tudok felmutatni.

a Notre Dame, szembefényben

Metróval indulok a St.Michel térig. Mire a Notre Dame előtt kikecmergek az aluljáróból, verőfényes napsütés fogad (nehéz is miatta fényképezni, mert ősziesen lapos szögből, pont szembe süt). A Szajnán megcsillan a víz, a hidak íve szinte rezzenéstelenül tükröződik vissza. 

Gyalog indulok el a kis szigetről, amelyen a Notre Dame áll, a város északi része felé. A fordításban "Az igazság palotája" névre hallgató épület, amely feltehetőleg a legfelsőbb bíróságnak ad otthont, szintén ezen a szigetkén helyezkedik el, kupoláján az épület komolyságával teljesen ellentétes légiességgel libeg a francia zászló. 

A túlsó partról a ködbe szinte teljesen beleveszve látszik az Eiffel-torony csúcsa. A fényképezőgép nem is látja, csak szabad szemmel kivehető. 
Útközben látok egy köztisztasági alkalmazottat, aki megoldja a "csőtörés"-rejtélyt, midőn megnyit egy csapot az egyik csatornafedél alatt: a vízfolyás arra hivatott, hogy lemossa az út szélét. Érdekes technikáik vannak a franciáknak a köztisztaság fenntartására: itt láttam először buszmegállóülés-mosó embert és kutyapiszokporszívós motorbiciklit is. 

A klasszikus Diadalív-Eiffel torony túra helyett most azonban inkább a város általam még nem látogatott részei felé veszem az utam. A Bastille-térhez kelet felé vezet az út, kicsit "csalok" a metróval, bár a föld alatti labirintusban legalább annyit kell talpalnom egyik metróvonaltól a másikig, mintha gyalog mentem volna. 

a Bastille tér

Maga a Bastille tér a londoni Piccadily Circus-ra emlékeztetne, ha legalább egy piros busz menne rajta, mivel hasonlóan magas oszlop áll a közepén, tetején szárnyát kiterjesztő angyallal, és itt is szabályos körben halad a forgalom az oszlop körül. A tér mellett tiszteletet parancsolóan emelkedik a Bastille Operaház hatalmas, modern épülete. 

A Szajnán itt sok kis hajócska van kikötve, partján a fák eszembe juttatják, hogy "Párizsba beszökött az ősz". Erről rögtön beugrik az is, hogy Londonba menet "föl-földobott kő" voltam, kíváncsi vagyok, hogy a közelgő USA-Mexikó utamhoz mit szól majd a költő...

Párizsba beszökött az ősz...

A téren nem időzök sokat, hanem rögtön visszafordulok metróval nyugati irányba és meg sem állok a Louvre-ig. Itt 11 éves koromban voltam utoljára és bár bemenni sajnos nem lesz időm, legalább kívülről megcsodálom, annál is inkább, mert a szóban forgó legutóbbi alkalommal még nem volt meg az épület előtt a hatalmas üvegpiramis, amelyet a franciák a forradalom 200-ik évfordulójára emeltek. A piramis föld alatti részével már a metróból feljövet találkozom: meghökkentő látvány, ahogy a föld felé mutató csúcsa egy a földön álló kis márványpiramis fölött egy-két arasszal látszólag a levegőben függ. 

A nap érdekes, szivárványos fényjelenséget vetít a földre. A Louvre fentről is nagyon impozáns látvány: hatalmas, régi, igazi francia kastély. Az üvegpiramis elég kontrasztos előtte, nem csodálom, hogy nagy véleménykülönbségeket váltott ki a franciákból a megépítése. 

A Louvre egyben a Tuileriák kertjének kezdetét is jelenti. Ez a séta a parkon át pont nekem való: a sok nyüzsgés után üdítően hat egy kis természetesség. 

a Tuileriák kertje...

... és a kert szökőkúti faunájának néhány példánya

A park vége a Concorde-térbe torkollik, amely egyben a Champs-Elysées és a Diadalív látványát is az érkező elé tárja. 

Az Eiffel torony itt már jobban kivehető a ködben, illedelmesen lefotózom, mondván, hogy ez a lehető legközelebb, amennyire most a vas-monstrumhoz kerülni fogok. 

A Concorde tér sarkán eszem egy óriáspalacsintát (Crèpes), már épp ideje volt, mert nem reggeliztem. Úgy döntök, hogy nemcsak a palacsintával, de a városnézéssel is jóllaktam ma délelőttre, ezért metróval a FIAP felé veszem utam, hogy még épp időben odaérjek Robbie Davis workshopjára.


Antropológia bábáknak - Robbie Davis-Floyd

1. Antropológiai áttekintés: Az antropológa az ember tanulmányozását jelenti megjelenésének minden formájában: a múltban, a jelenben és a jövőben. Robbie elmeséli, hogy fiatal felnőttként sok konfliktusa volt a szüleivel, mert egy meglehetősen előítéletes, rasszista családban nőtt fel, mígnem egyszer ráébredt, hogy nem tudja megváltoztatni őket, de szeretheti őket a korlátaik ellenére is anélkül, hogy átvenné a nézeteiket. Lehet, hogy ez az élmény hozta közelebb az antropológiához.

Az antropológia nagyon komplex tudomány, többféle ága van: fizikai antropológia (evolúció), régészet, kulturális antropológia stb. Egyéb fontos területek: mágia, vallás, tudomány, mítosz és rituálé, kognitív antropológia.
Robbie számára fontos al-ágak: orvosi antropológia, a nemek antropológiája, a reprodukció antropológiája (gyermekszülés, bábaság, reprodukciós technológiák, szülészorvosi gyakorlat). Örömmel jelenti, hogy mióta ezzel a témával foglalkozik, sok fiatal antropológus kezdte el hasonlóképpen tanulmányozni a gyermekszülés antropológiáját.

Michelle könyve (A woman in residence) azért értékes, mert ebben egy orvos beszél arról, hogy milyen szülészorvossá képződni.

Robbie legújabb projektje: Brazíliában tanulmányozza a szülés antropológiáját. Rendszerint holisztikus szülészek hívják meg, mindegyiküknek van egy "fordulópont-sztorija", ellentétben a "rosszfiúkkal", akik a 90%-os császármetszés-arányt produkálják. A spanyol nyelvben megkülönböztetik a szülés és a születés szavakat, míg az angolban nem, ez jó, mert fontos, hogy mindkettőnek a szempontjából megvizsgáljuk a témát (parto=szülés, nacimento=születés).

Megfigyelhető, hogy a legerősebb tanulást a szakmai gyakorlat jelenti: az elméletnél sokkal mélyebben beivódik a tanuló tudatába. Ebből adódik, hogy a tanuló később a legtöbb esetben olyan gyakorlatot folytat, ahogyan tanulta a szakmai gyakorlaton.

Még a tudományos gondolkodást is nagyban befolyásolja a kultúra. Még akkor is igaz ez, ha az egyén teljesen vallástalannak vallja magát, mert ha nem spirotuális objektumokat helyez a vallása központjába, akkor más tárgyak, szokások kerülnek arra a helyre, a modern világban tipikusan a technológia. Nagy közderültségre Robbie ecseteli a megtermékenyítés folyamatát férfi- és női szemszögből. A hímsoviniszta változat szerint pl. a spermiumok versenyre kelnek és a legerősebb, legrátermettebb, "legtökösebb fickó" behatol a petesejtbe, milyen ciki, hogy a nőknek csak 3-400 petesejtje van, amik elöregszenek stb., ezzel szemben a férfiaknak korlátlanok a képességeik... Női szempontból ugyanez: a férfiaknak azért kell több millió spermium, mert a spermiumoknak még annyi eszük sincs, hogy megtalálják a petesejtet, így is csak egy kis része éli túl azt a tíz centis kis utat. A petesejt kiválasztja azt a spermiumot, ami neki megfelel, behúzza magába és lerobbantja a fejét... (Nem csoda, ha ezek után a férfiak félni kezdenek a nőktől...) Ez a példa is mutatja, hogy ugyanannak a tudományos ténynek az előadása kulturálisan különböző szemszögből nagyon különböző üzenetet hordozhat és különböző következtetések vonhatnak le belőle.
A nyelvtanulás is nagyon hasznos arra, hogy a valóságot minél többféleképpen láthassuk, minél több kultúrába legyünk képesek belehelyezkedni.

A fordulópont-élmény (egy orvosnál pl az, hogy hatott nála az energiaátadásos gyógyítás) átélése után többféle opció áll az illető rendelkezésére: vagy átformálja a valóságot úgy, hogy ne kelljen szembenézni az igazsággal (véletlen volt, hazudtak nekem, lenyugtatóztak stb.), vagy "dobozolja", nem foglalkozik vele, de megteheti azt is, hogy veszi a bátorságot és megváltoztatja az életét.

A nyugati kultúra bináris, ellentétpárokra alapuló: az Ószövetség teremtéstörténete azzal kezdődik, hogy az Úr elválasztja egymástól az ellentéteket (sötét-világos, víz-szárazföld stb.) A fent-lent ellentétpár is ekkor lesz fontos, miközben a férfit a fent-tel, a mennyel, a nőt pedig a lent-tel, a földdel azonosítják. A nyugati kultúrában a fent a jó, a lent a rossz. Ez az építészeten is megfigyelhető (a gótikától a felhőkarcolóig).

Az archeológusok ábráin mindig férfiak szerepelnek. A bőr- és szemszín eredetileg evolúciós adaptáció a napfény mennyiségéhez az élőhely függvényében, mégis olyan "nagy ügyet" csinált belőle az emberiség.

A nyugati technológia a technológia által okozott problémákat rendszerint még több technológiával próbálja megoldani. Ez igaz a szülészetre is.

Az emberi társadalom fejlődésének történeti áttekintése:

Az alepvető emberi tulajdonságok: kétlábon járás, szerszámhasználat mind a férfiak, mind a nők körében (ellentétben az elterjedt grafikákkal, amik csak a férfi-előember vállára rajzolnak lándzsát), a zsákmány, az információ és a tudás megosztása, otthon-bázis (nagyon fontos!).

Vadászó-gyűjtögető hordák: 25-30-as csoportok, nyári gyűlések, munkamegosztás kor és nem szerint, rendszerint békések, kiterjedt történetmesélés

Termelés kezdete: 10-12000 évvel ezelőtt. Főleg az volt az oka a termelő életmód elkezdésének, hogy olyan sikeresek voltak a vadászás-gyűjtögetésben, hogy kimerültek a természetes készletek. Félnomád, munkamegosztás nem és kor szerint (rugalmas), a pihenés magas aránya a munkához képest (5-6 óra), 50-100 fős kis falvak (a törzsek több ezer fősek lehetnek), a felhalmozásra kis hangsúlyt fektetnek. Ez egy kellő mennyiségű készlettel rendelkező környezetben egy békés, matrilokális (anya-lánya egységre épülő), matrilineális, endogám és egalitáriánus társadalmat eredményez, az apa személye nem lényeges (szexuiális szabadságot ad). Ugyanez kemény, versenykényszeres körülmények között: agresszív, patrilokális, patrilineális, férfidomináns, exogám (nők adás-vétele is), patriarchális társadalmat eredményez. A férfi jobban tud küzdeni rokoni kapcsolatokon alapuló közösségben: az apja és a fivére oldalán. A patrilineáris társadalom szükségessé teszi, hogy a nőket szexuális tabuk tárgyává tegyék, mivel csak ez biztosíthatja, hogy

A primitív társadalmak rendszerint poligámok voltak: poligynia: 70%, poliandria: 1%, monogámia 25%.
Amikor a társadalmat nem fenyegeti veszély (pl. USA: fennállása óta a háborúit a határain kívül vívta), akkor lehetőség nyílik arra, hogy a nők elkezdjék visszaalakítani a társadalmat egy békés, egalitáriánus formába.

Kísérlet: egalitáriánus és kisfiú-dominált óvodás csoport összehasonlítása. A hímsoviniszta csoportban az összes lány a felnőttekhez húzott, csendes lett és kivonta magát az aktivitásból, egymás ellen fordult - tipikus reakciók a felnőtt nők között is.

Tömegtermelés: letelepedett, minakmegoszás kor, nem és szociális státusz szerint, föld birtoklása, napi 8-10 óra munka, sokkal több, mint szórakozás. Mitológiai értelemben a mezőgazdaság a "kiűzetés a paradicsomból": alultápláltság, rövid élet, járványok, osztályosodás és szegénység, patriarchia intenzívebbé válik, túlnépesedés és a természetes források kimerülése, háború.

Három kismalac meséje: a fűház akár lehet a gyűjtögető társadalom jelképe, a faház a félnomádé, a kőház a letelepedetté, a farkas pedig a természet, ami szeszélyes és veszélyes lehet. A kőházzal azomban sokkal többet kell dolgozni, kevesebb idő jut szórakozásra, ezért meg kell ideologizálni, hogy miért jobb kőházban lakni.

Nomád állattenyésztő társadalmak: növénytermesztésre nem alkalmas, magas helyeken pásztorkodtak, erősen patriarchális, a nőket egy kategóriába sorolják a jószággal, agresszív, háborúskodó, monoteista! manifesztálódott háborúisten. Az Ószövetség egy ilyen társadalommal indul. Az agresszió akkor jellemzőbb, ha a törzsnek küzdenie kell az áthaladásért.

Iparosodás: elv: a termelést gépek végzik, központi szervezés, letelepedett, terjeszkedő, osztályosodott patriarchia, agresszív, gyarmatosítás, a munka magas aránya (12-14 óra), gyors népességnövekedés, városodás, kiscsaládok. Az elme felsőbbrendű, mint a test, a test géppé válik (mechanikus metaforák használata), a nő hibás férfi (a férfi a prototípus)

Technokrácia: a technika kultusszá válik

2. rész: A bábaság története antropológiai szempontból

Melyik a legősibb hivatás, a bábaság vagy a prostitúció? Prostitúció a pénzgazdálkodás megjelenéséig nem volt opció, a vadászó-gyűjtögetőknek nem volt rá szükségük, hogy fizessenek a szexualitásért, a bábák nyilvánvalóan már korábban voltak, mint prostituáltak.

A magzat koponyamérete a felegyenesedett embernél a medence méreteihez képest egyre nagyobb: növekszik az agy, a végén már nagyobb is a fej, mint a medence belső körmérete, a csontoknak alakulnia kell szülés közben.

Régészeti leleteken, ábrákon legtöbbször az látható, hogy a nők függőleges testhelyzetben vajúdnak, sokszor farúdba kapaszkodva, soha nem hanyatt fekve. A bába, sokszor női sámán, olykor az "élet lehelletét" fújja vagy az anya szájába, vagy a szülőcsatorna felé, miközben a baba jön kifelé.

Az iparosodott társadalomban a szülési szituációt a férfi szülészorvos dominálja, a bába az ő szolgálóleánya, a nő pedig a hátán fekszik.

A szülés veszélyességének nézete a gyermekágyi láz korában fejlődött ki: az orvosok rendgeteg nőt láttak meghalni a gyermekágyi láztól, nem csoda, hogy az a nézet épült beléjük, hogy a szülés életveszélyes dolog. Mire sikerült a gyermekágyi lázat megfékezni, ez a nézet már az orvosi kultúra része volt.

A bábák ma is nagyon komolyan veszik a boszorkányüldözés tényét, megemlékeznek róla (különböző formában), különösen, mivel az üldöztetés korántsem ért véget. Az egyetlen dolog, ami véget vethet az üldöztetésnek, az a szervezetekbe tömörülés: ezáltal lehet mindazt elérni, amit az ősi bábáknak egyesével annak idején nem sikerült.

A 20. század végére a hagyományos bábaság szinte csak bizonyos csoportok körében maradt fenn (pl. fekete bőrű "granny midwives", azért, mert a fehér szülészorvosok nem akartak fekete nőket ellátni, ugyanezért az indián bábák, egyes bevándorlók stb., rendszerint a periférián élő csoportok.). Ennek okán a tradicionális bábákat beskatulyázták, mint tudatlan, szegény, rosszul öltözött társadalom szemetét. Ezt a folyamatot a nővérek is támogatták, mert a bábák a nővéreknek is konkurenciát jelentettek (legalábbis a nővérek szerint). A nővér-bábák 1925-ben alakították meg első szervezetüket, de 1980-ig még mindig csak azt sikerült elérniük, hogy a szülések 1%-át kísérhessék. Ma 10%-nál tartanak.

A "sötét középkor" a nők számára egy sokkal szabadabb korszak volt (főleg a kiscsaládon belül nagyobb önállósággal, beleszólási joggal), mint a reneszánsz, a "felvilágosodás" férfi-felvilágosodást jelentett csak, ahol csak a férfiaknak nyitottak iskolákat stb. Robbie számára ez egy nagy megvilágosodás volt, amikor erre rájött, mert azelőtt csak idealizált képeket látott a reneszánszról. A tündérmesék régi verzióiban a női főszereplő sokkal aktívabb szerepet vállal. A Grimm utáni korszakban a női főszereplő mindig szép, szűzies és passzív, a gonosz boszorkány aktív, hatalommal bír, okos és gonosz. Ez azt az üzenetet hordozza, hogy ha a nő jót akar magának, akkor maradjon fiatal, szép és alárendelt, míg ha aktív és erős marad, akkor csúnya lesz és gonosz.

Megoldandó és megoldható problémák a modern bábaságban: a professzionális bábák, akiket képzésük után kiküldenek a hagyományos bábák közé (pl. "harmadik világbeli" missziós környezetbe), nagyon arrogánsak és azt gondolják magukról, hogy jobbak, mint azok a nők, akiket szolgálnak, elidegenítve maguktól mind a hagyományos bábákat, mind a nőket. Erre nem az a válasz, hogy a tradicionális bábákat kell átképezni, hanem a professzionális bábák képzését kell úgy alakítani, hogy több alázattal viselkedjenek (jellemzően úgy lehet elérni, hogy már a képzés alatt találkozzanak és gyakoroljanak a tradicionális bábákkal).

Jó megoldás a felek kibékítésére az is, ha informális találkozókat szervezünk. Ha már sokadszor jön össze és tölt egy görbe estét egy csapat nőgyógyász egy csapat otthonszüléses bábával, akkor lehet, hogy a gyakorlata befogadóbbá válik irántuk.

Pre-modern, modern és poszt-modern bábaság:
pre-modern: minden, ami a szülészorvosi rendszer előtt létezett
modern: a szülészet orvosi modellje
poszt-modern: azok, akik látják az orvosi modell működésképtelenségét és sémát kívánnak váltani, "posztmodernizálódnak".
A három közötti mozgást úgy képzelhetjük el, mint egy homokóra-alakzatot: kezdetben volt a régi, széles spektrumú hagyományos bábaság, majd jött a modern, beszűkült, egy protokollt követő sematikus rendszer, a posztmodern pedig újra kiszélesíti a lehetőségeket, többféle választási lehetőséget ajánlva fel a klienseknek, újra elgondolkodva arról, hogy mi is az, amit csinál.

A posztmodernizmus a gyakorlatban a professzionális bába számára azt jelenti, hogy: különféle kultúrák pozitív jelenségeit a saját gyakorlatába integrálva, folyamatosan tanulva, gondolkodva alakítja gyakorlatát evidencia-alapon.


Robbie a workshop után még legalább húsz percig beszélget a hallgatósággal, fényképeket mutat különböző Dél-amerikai, köztük mexikói bábákról, ami engem különösen érdekel. Utána együtt megyünk egy közeli éttermes utcácskába vacsorázni. Az ötlet onnan ered, hogy tegnap Robbie-val alig tudtam néhány szót váltani és mivel a többiek nagyrészt már a visszautazással voltak elfoglalva, egymásnak ígértük az estét. Egy kis, levendulakék terítős-fonott székes helyre esik a választásunk. A menü mindössze tíz pontos, de az ételek mind a francia konyha míves remekei, Robbie szarvast eszik, én pedig hófehér húsú tengeri halat valami egészen érdekes körettel, ami a rakott krumpli és a vadasmártás kereszteződésére hasonlít a leginkább. Hozzá rendkívül finom francia vörösbor, hmmm, jól vagyok tartva. Közben felhívom Leventét, gratulálok neki a születésnapja alkalmából, faggatom egy kicsit, hogy mit csinálnak éppen, de elég szűkszavú a szentem, ő rendszerint még nem érti, hogy annak, aki távol van, nem nyilvánvaló az, amit ő maga körül lát és érzékel. Kis Csengével is sikerül váltanom egy-két szót, bár ő még nem annyira profi a telefonálásban, ezért csak babanyelven teszi hozzá a magáét, holott élőben már folyékony mondatokban beszél. A vacsora után taxival indulunk vissza, ki-ki a maga szálláshelye felé. A csomagolás kelletlen feladata után olvasgatással (Michel Odent A farmer és a szülészorvos - The Farmer and the Obstetrician) próbálom elérni, hogy elég álmos legyek a viszonylag korai lefekvéshez, de ez nagyon nem sikerül, még éjfél után is hánykolódom az ágyban, leginkább azért, mert a holnapi repülés puszta tudata is összerántja a gyomromat.


November 11. kedd:

Reggel már 5-kor fenn vagyok, mert két éve itt, Párizsban lekéstem már egy repülőgépet és semmi kedvem ezt megismételni. A reptérre olyan korán érkezem, hogy a check-in pultnál még nincs senki. Végre sikerül bejutnom és a beszállásra való várakozási időt próbálnám munkával tölteni, ha nem ülne a váróban egy hatévesforma ázsiai származású magyar kislány, aki százhúsz decibellel beszél (visít) a tőle fél méterre álló apukájához mintegy negyven percen keresztül. Hosszasan töprengek, hogy mit csináljak a zaj ellen, de semmi jó nem jut eszembe, csak magamban hálát adok a saját jól nevelt gyerekeimért. Beszállás után már nem marad más hátra, mint imádkozni (az éjszaka kicsúcsosodott rossz előérzetem miatt fokozottan nehéz most ráülni erre az instabil szerkezetre) és ha ezeket a sorokat az Olvasó most épp a képernyőjén tartja, akkor az azt jelenti, hogy a leérkezés ismét kellemesen alacsony szögben esett meg...

az Alpok csúcsai, amint kibukkannak a felhőtakaróból

  az Alpok kicsit odébb, napos és hófödte

a Szentendrei-sziget déli csúcsa, landoláshoz közeledve

 

1. 2. 3. 4. 5. 6. << vissza