Midwifery Today nemzetközi bábakonferencia, 
2001 október 18-22, Párizs
(1. rész)

paris01.jpg (10997 Byte)

paris02.jpg (22002 Byte) paris03.jpg (19979 Byte)

2001. október 17. szerda:

Phüüü, végre… Párizs, Rue de la motte Piquet, este 10, itt ülök a szállodaszobánkban és bár ma egész nap írtam fejben ezt a kis útibeszámolót, most van először elég időm és szabad kezem, hogy egy alapos fürdés után némileg magamhoz térve a tettek mezejére lépjek.
A nap egy olyan órában kezdődött, amikor szerintem az egészséges lelkű ember épp a másik oldalára fordul álmában (fél hatkor). Így aztán a délelőtt nagy részében egyetlen dolog forgott a fejemben: vágyaimnak tárgya, egy kisebbfajta vödör kávé…
Fél hétre megjött értek az Airbus, amiről a diszpécser előző este közölte, hogy megpróbál még minket "besuvasztani valahova". Érdeklődéssel vártam, hogy mi és mi közé suvasztódunk, ugyanis mi voltunk az egyetlen utas a buszban… A reptéren folytatódott a kaland azzal az érdekes felfedezéssel, hogy az egyszerre megváltott három repülőjegyünk közül az egyik egy másik járatra szólt. Umm, vissza, átíratás, oké. Ezután már simán ment minden, kivéve az én lelkivilágomat, tekintettel a repülés iránti vonakodó jellegű érzéseimre… Dél felé aztán végre magam mögött tudhattam a dolgok anti-FUTÓmadár részét és simán földet értünk a párizsi de Gaulle reptéren. Az első, ami feltűnt, hogy a tömegközlekedés a mindent behálózó metrórendszer ellenére egy rémálom, ugyanis semmi nincs kiírva, az is csak franciául és a háromfogú beengedőkapukon képtelenség babakocsival átmenni, mozgólépcső pedig csak szórványosan van. Így aztán nem csoda, hogy némileg morózus állapotban érkeztünk meg a  Notre Dame elé, amiről úgy döntöttünk, hogy még útban a szállás felé megnézzük, mert útba esett. Itt rögtön elkezdtünk kisimulni lélekben. Tizenhét éve voltam itt utoljára… Rögtön beugrott az emlék. A dóm hatalmas, gyönyörű és mivel épp a teljes homlokzata meg volt tisztítva, aranysárga árnyalatokban pompázott. Belül is megnéztük: csodaszépek a légiesen karcsú-magas pillérek és a hatalmas rózsaablakok. A dóm előtti téren, ahol egyébként nagy össznépi madáretetés (galamb, veréb) folyt, kicsit kifújtuk magunkat, Csenge pedig beszívott, anyatejből. Utána újabb elszánt keresgélés és lépcsőzés után folytattuk utunkat a szállás felé.

paris04.jpg (16465 Byte) paris05.jpg (24999 Byte)

A térkép szerint rendben ki is szálltunk a Rue de la Motte Piquet előtt, de vagy harminc házszámmal odébb, mint kellett volna. Lélekben felkészülve a caplatásra, elindultunk. Már javában mentünk, mendegéltünk, mikor egyszerre csak egy nagy zöld felület mellé értünk. Első gondolatom a nyöszörgés volt, hogy így nem fognak nőni a házszámok még vagy fél kilométeren keresztül, de aztán már nem volt időm erre. Ott volt, berobbant a látóterünkbe az Eiffel-torony teljes életnagyságban. Hűűű… Semmilyen fotó vagy film nem tudja visszaadni, milyen. Hirtelen Párizs-tudata lesz az embernek: egyszeri, megismételhetetlen látványa ez a világnak.

paris07.jpg (10193 Byte)

            Végül továbbindultunk és kisvártatva meg is érkeztünk a szállásunkhoz. Annyira közel van az Eiffel-toronyhoz, hogy ha kidőlne a torony, rá tudna esni. A szálloda portáján tanúi lehettünk a párizsi logika egy sajátos megnyilvánulásának: Mondtam, hogy foglaltunk egy kétágyas szobát. Erre mutogatni kezdtek Csengére, hogy három fővel vagyunk. Erre megismételtem, hogy kétágyasat kértünk, Csenge velem alszik. Nem, azt nem lehet. Adnak háromágyasat, de három főre kell fizetni. Nem, én nem szeretnék három főre fizetni, elég a kétágyas. De nem elég. De igen. De nem. Végkövetkeztetés: hagyjam a portán a babakocsit. Jó, otthagyom. Erre kaptunk egy háromágyas szobát kétágyas áron. Ha valaki érti a fentieket, kérem, világosítson meg… A szobára érve egy teljes órára az egész társaságnak filmszakadása lett: úgy zuhantunk az ágyba, mint három kavics. Este hat körül ébredtünk fel, kissé még mindig kábán, de aztán gondos térkép-nézegetés és útiterv-szövés után elindultunk az Invalidusok tere felé, hogy megnézzük az Invalidusok templomát. Közben elhaladtunk a már esti kivilágításban ragyogó Eiffel-torony mellett. Pompás látvány! Útközben egy szépen megvilágított kis szögletes tornyocskát láttunk, töprengtem, mi is lehet az. Aztán kiértünk a térre. Hatalmas volt. Elképesztő, hogy milyen méretű nyitott terek léteznek egy ilyen metropolisz szívében, mint Párizs. A füvön kutyákat sétáltatnak és fociznak a fiatalok, pont úgy, mintha nem is a Torony árnyékában és a legforgalmasabb utaktól néhány méterre tennék. Keresztülvágtunk az óriási téren és lassan kilyukadtunk a Szajnánál. Az Invalidusok templomának se híre se pora. A Szajna-hidak viszont rendkívül impozánsak. De hol a templom?? Nem az a torony volt, amit idefelé láttunk? Neeem, hiszen az szögletes volt! Az Invalidusok temploma kupolás! Megfordultunk. Kupolásabb már nem nagyon lehetett volna, kis szögletes csúccsal a tetején…

paris06.jpg (12394 Byte)

            Mire a vissza-, majd a hazagyaloglás után végre leülhettünk a szállodában, már nem a kilométerhiány volt a jellemző érzetünk. Egyébként minden elismerésem a cipőmé: utcai lábbeli létére nem fájt benne jobban a lábam, mint sportcipőben.
            Útközben elaludt kis Csenge, akit kényelmi okokból előzőleg a kenguruval a hátamra kötöttünk. Elnézegettem a kis babaarcát: egészen különlegesnek és megtisztelve érzem magam általa: hogy itt lehetek egy születésről szóló konferencián és közben itt van velem az élő "eredmény", akiről az egész dolog szól.

 

2001. október 18. csütörtök:

   Azt hiszem, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a nap bevonul nálam a történelembe. Azok a dolgok, amiknek a tudomására jutottam, illetve amik történtek velem, olyanok, mint egy puzzle-darab, ami az életem eddig külön-külön szálon futó részeit összekapcsolták egy darabbá.
   Délelőtt megkezdődött a konferencia. Rengeteg különböző helyről érkeztek a résztvevők: volt köztük az amerikai, francia és izraeli többség mellett angol, dán, holland, brazil, német, bahreini muzulmán, sőt, még egy fejkendőbe bugyolált idős néger asszony is, aki kb. úgy festett, mintha valamilyen őserdei törzs vénei közül szalajtották volna.
   Az első előadás egyike volt azoknak, amiről már előzőleg is azt gondoltam, hogy a legjobban érdekel a három nap anyagából: vízben szülés volt a témája. Az első felében egy német bába, Cornelia Enning beszélt a saját "vizes" gyakorlatáról, illetve a víz szerepéről a perinatális gondozásban. Elég jó volt, de számomra semmi korszakalkotóan új. Ellenben utána következett Marina Alzugaray, aki már ránézésre is egy rendkívül karizmatikus személyiségnek tűnt: kubai származásához méltóan kreol bőrű, rengeteg gyűrűs haja van és mosolyráncok az arcán. Arról beszélt, hogy hogyan került kapcsolatba a bábasággal, illetve Igor Csarkovszkij és Michel Odant mellett hogyan foglalkozott óceáni szülésekkel, delfinekkel, babaúszással és baba-delfin kapcsolattal. És persze áttételesen is: hogyan lesz mindettől jobb a világ. Annyira jó volt, hogy teljesen "bekattant'" valami bennem, kezdve attól, hogy miért írtam 1996-ban a hableány-motívumból a szakdolgozatomat a bölcsészkaron, egészen a szülészet és a babaúszás iránti, egymástól mindeddig független lelkesedésemig.

Kiderült, hogy Florida Keys-en, ahol Marina él és dolgozik, lehet úgynevezett "AquaNatal"-oktatónak kiképződni. Ez is rögtön bizonyosság lett, hogy nekem bizony ott a helyem. Az előadás után hosszan beszélgettem az oktatóval és felvetettem, hogy össze lehetne hozni a dolgot a Kalovits-módszerrel, amire rögtön azt válaszolta, hogy feltétlenül meg akarja ismerni és általában nagyon érdeklődő volt. Most már szinte nincs is más dolgom, "csak" göngyölíteni ezt a szálat és a végén még lehet, hogy megtalálom a módját, hogy hogyan is tudnám a hivatásomat szakmává tenni… Gyakorlatilag folyamatosan fél méterrel a föld felett lebegek azóta is, annyira felvillanyozott ez az egész.  Holnap soron kívül bemehetek Marina egy másik előadására is, amelynek kapcsán remélem, lesz lehetőség még beszélgetni a konkrét tennivalókról.

            A délelőtti előadás után hosszabb szünet következett, amire visszamentem a szállásra. Délután 2-re kellett újra a helyszínen lenni, ami nekem nem sikerült, mivel jócskán eltévedtem ezen a ménkű hosszú de la Motte Piquet utcán. Azóta kissé "pique-elek" a kornyékre és legközelebb egy métert se megyek térkép nélkül sehova. Kis Csenge egyébként gyönyörűen szopizott a szünetekben és egyébként sem volt túl boldogtalan a távollétem miatt.
            Délután az "evidencia által informált" bábai gyakorlatról volt szó Sara Wickham és Robbie Davis-Floyd előadásában, ami azért volt hasznos, mert összehozott egy sereg olyan emberrel, akitől szerezhetünk majd jó kis statisztikákat az otthoni háborítatlan szülés-mozgalom számára.
            Este pedig a Bábák Nemzetközi Szövetsége (International Alliance of Midwives) találkozója volt, amin viszonylag sok nagy szaktekintélye szerepelt a szakmának, pl. Jan Tritten, Robbie Davis-Floyd és legfőképp Ina May Gaskin, a modern kori bábaság "ősanyja" az egész világon. Itt mindenki előadhatta néhány szóban, hogy kicsoda és mit csinál. Amikor rám került a sor, elmondtam, hogy két dolog miatt jöttem: egyrészt segítséget kérni a magyarországi otthonszülés-mozgalmat ért támadások végleges elhárításában, illetve anyagot gyűjteni a készülő könyvemhez, amely az első magyar "otthonszüléses" könyvnek ígérkezik. Meghatódva tapasztaltam, micsoda lelkesedést váltott ki, amikor a magyar bábák és dúlák Don Quijote-harcáról meséltem és mennyien fordultak utána hozzám szimpátiát kifejezve, segítséget ajánlva. Többek között legnagyobb elképedésemre odajött hozzám Ina May Gaskin, akivel egész eddig úgy voltam, hogy "jaj, csak a szoknyája csücskét ha megérinthetném…" és önként ajánlotta fel a segítségét. Emlékezett Geréb Ágira is, pedig csak egyszer beszéltek egymással, azt is két éve, Londonban.

            A nagy siker, meg a délelőtti sorsfordító után szinte szét akartam robbanni a bennem kavargó élmények nagyszerűségétől és jelentőségük súlyától. Talán az sem véletlen, hogy pont a frissítő hatású mandarinos aromaterápiás tusfürdőm van itt velem: nagyon rám fért a forró zuhany és most már majd összeesem a testi-lelki-szellemi fáradtságtól. Holnap beszélnem is kell majd a konferencián, úgyhogy legfőbb ideje aludnom is egy kicsit.

paris08.jpg (15036 Byte) 

2001. október 19. péntek:

            Ma kis Csenge hajnalban ébresztett, így a felkelés nagy nyögések és kászálódások közepette történt. 9-kor kezdődött a megnyitó. befelé menet alkalmam nyílt bemutatkozni Michel Odent-nak, aki rögtön beazonosított (Geréb Ágiéknak jó kapcsolatuk van vele). Jan Tritten-nel megbeszéltük, hogy rögtön az elején, a nemzetközi összefogás apropójából el is mondhatom a szöveget. Kicsit meg voltam illetődve, de Jan bátorítólag megsimogatta  a hátamat (amolyan "bábásan": "you are doing great!").

            Azt hiszem, elég jól sikerült elmondani. Az "obstetrics" szóba ugyan vagy háromszor belesültem és egy-két nevet is összegyűrtem egy kicsit én is, a francia fordító meg nagyon, de a többi jól ment és azt hiszem, elég jó volt az angolsága is. Egyébként a brazil doki tegnap (aki mellesleg Ágihoz hasonlóan orvosból lett bába, azzal a különbséggel, hogy ő saját maga háttérorvosaként is tud működni a kórházban császármetszésestül, mindenestül), szóval ő legalább hatszor törte kerékbe az "obstetrics"-et, ezért úgy döntöttem, nincs miért aggódnom. Mondókámat szimpátia és taps követte. Utána Jan és Michel Odent megnyitották a konferenciát immár hivatalosan is. Közvetlenül ezután következett egy előadás, amin már nem tudtam ott maradni, mert mennem kellett Csengét szoptatni, így csak annyit tudtam csinálni, hogy kitettem az aláírandó petíció-lapokat és rábíztam a koordinátorokra, hogy segítsenek a népnek aláírni.

            Szoptatás után felkerekedtünk, hogy az egy szem konferenciamentes napunkat kihasználva kicsit megnézzük a várost. Mindig azt hittem, hogy Budapest a legbabaellenesebb város Európában, ami a tömegközlekedést illeti. Tévedtem. Vannak olyan metrólejáratok, ahová a szűk automata beengedőkapuk miatt babakocsival egyáltalán be sem lehet menni. Mindenhol lépcső, mozgó az nincs, ráadásul egy föl, egy le, megint föl: állítom, hogy egy hód vagy ürge intelligensebben építkezik a föld alatt, mint a párizsi metró. Az irányok sincsenek kiírva szinte sehová. Igaz, hogy a város minden utcájában van egy metrómegálló, de nagyjából ezzel ki is merültek az előnyei. A felszíni közlekedés se kutya: a zöld lámpa villogás nélkül vált pirosra, persze mindenki rohan át a piroson, délután tíz centi híján elütött egy autó a zebrán... A csúcsot azt hiszem, mégis az az útirányjelző tábla tartja a metróaluljáróban, aminek az elágazáshoz érkező boldogtalan utassal ellenkező oldalán volt a felirat… Kész túlélési gyakorlat. A térképeink is klasszak: az egyiken csak az utcák vannak rajta, a másikon meg csak a metróvonalak…

            Mindezen nehézségek ellenére végül mégis sikerült eljutnunk a Concorde térig. Itt kezdődik A Champs Elysées. Sokszor láttam már filmen, fotón, sőt, egyszer igaziban is, mégis újra megdöbbent, milyen hatalmas ez a sugárút. Budapesttel ellentétben a város beépülésének kezdetén itt még lehetett előrelátó várostervezés, mert kellemesen sok a városban a nagy, tágas tér, sétány. A Champs Elysées-t állítólag még  XIV. Lajos álmodta az akkoriban legelőként szolgáló területre. A Concorde téren pedig annak idején nagy lefejezések is folytak, barátságos nevét (Egyetértés) csak később kapta.

paris15.jpg (96922 Byte)

            Elindultunk a Diadalív felé és némi szuvenírvásárlás és szoptatás után, jócskán elcsigázva meg is érkeztünk. Magához a Diadalívhez külön aluljáró vezet. Nem emlékeztem, hogy ilyen nagy ez az építmény. Napóleon bizony nem kispályázott… A falán a csaták nevei között megkerestük a Raab (Győr) feliratot. Közben a hatás kedvéért felhívtam telefonon néhány családtagot, csak hogy elmondhassam, "most éppen a Diadalív alatt állok… bla bla". Nagyon jólesett!

paris10.jpg (9423 Byte) paris09.jpg (18240 Byte)

paris16.jpg (16323 Byte)

paris17.jpg (14501 Byte)