A Négy Szél krónikája 2.
Utak a forráshoz - Három hét Peruban a sámántudás Őrzőivel.

2. oldal


Dzsungelgraffiti minden mennyiségben


Trópusi idill


Tuk-tuk (jobban mondva: tuk-tuk-tuk-tuk. Vagy tuk-tukok? Esetleg tik? :-))


Jellegzetes utcakép a forgalomról


Puerto Maldonado ifjú önjelölt fotómodelljei


Vidrabolt (helyett üveges)


A kis sarki kocsma trópusi megfelelője


Ebsors


Puerto Maldonado egyetlen urbán látványossága, a kilátótorony. Kb. 40 méter magas lehet.


Passióvirág


"Beülős" (jobban mondva kiülős) szakasz


Western díszlet kijárási tilalommal


Már eltévedni is csak úgy tudok, ha közben telibe találom a "szülészetes" utcát...


Eső-árok


Kilátás a Tambopata folyóra

Puerto Maldonado, Tambopata hostel
2009. június 20. szombat

     Ezt a napot a pihenésnek, és olyan hétköznapi dolgok ellátásának szenteltem, mint a ruhamosás és a főzés. Eredetileg szívesen beneveztem volna egy egynapos állatmegfigyelő túrára, de mivel nem akadt útitársam és legalább két fő kell az induláshoz, a kaland végül elmaradt. Többen elmentek ma egy négynaposra, de az nekem már túl sok lett volna, hisz két nap múlva kezdődik a közös program.
     Csak estefelé merészkedtem ki a szállásról. Összeakadtam egy kanadai sráccal (Alex), aki nagyon úgy festett a konyhában, mint aki kaját keres, ezért felvetettem, hogy összedobhatnánk a tuk-tuk árát a piacig. Könnyen belement, így aztán a tegnapinál valamivel kényelmesebb (bár kissé lélekrázó) utunk volt a mercado-ig. A taxis a piacnak egy olyan csücskén tett ki, amelyet tegnap nem is láttam, ezért duplán érdekes volt a számomra. Csirkét szerettem volna venni, ezért bementünk a húsos részlegre is. Elég hátborzongató lávány volt: hűtőszekrények ugyanis nincsenek, az állatokat vélhetőleg aznap reggel vágták (legalábbis remélem...), és mindennek volt egy kicsit "félig feldolgozott" jellege: itt egy felismerhetetlen állatláb (valami szürke pata, talán láma?), ott egy félig tollas szárnyashát. Végül kikötöttünk egy jó nagy csirkemellnél, amit "majd jól átsütjük" felkiáltással megvásároltunk. Alex közben úgy döntött, miután a harmadik próbálkozásra sem kapott spagettit és készre gyártott paradicsomszószt, hogy inkább betársul az általam készített kajába. Vettünk rizst és kék kukoricát, meg konzerv tejfölt (másmilyen nem volt). Szert tettünk egy jellegzetes perui sárga paprkára (ají) is, de az utóbb annyira brutálisan csípősnek bizonyult, hogy nem mertem az ételbe belefőzni, csak a tetejére szórtunk egy kicsit. A dolgok mérése körülbelülre történik, pl. nem lehet valamiből húsz dekát venni, csak fél kilót vagy esetleg negyed kilót, illetve egyes dolgokból (pl. paradicsom, paprika) háromféle ár van: a kicsi, a közepes és a nagy méretűé. Mellesleg megjegyzem, egy nagy méretűvel a dühös kis sárga paprikából egy elefántot le lehetne teríteni (gyanítom, hogy ezt az elefánt is tudja és ezért is nem honos a vidéken). 
     Egész finom hagymás-korianderes-tejfölös csirkét kreáltam az alapanyagokból, hozzá kék kukoricás rizst (a kék kukorica nagyon finom, kicsit fűszeresebb ízű, mint a sárga, és padlizsánlilára fest mindent, amihez hozzáér). A felhozatalt a tegnap vásárolt zöld színű bab és sült banán kerekítette egésszé.
     Vacsora közben Alex elmesélte, hogy valamiféle zavargások miatt alig tudott kijönni Cuzcoból (állítólag a helyiek Cuzco köré vont blokáddal tiltakoznak az ellen, hogy nyersanyagkitermelést kezdjenek a földjeiken, ami tönkretenné a környezetet). Azt mondják, halálos áldozatok is voltak a rendőrök és a helyiek oldalán is, de a turistákat sehol nem bántották. Állítólag felégettek egy hidat, aminek a maradványán Alexnek gyalog kellett átmennie, hogy kijusson a városból, holott bármikor leszakadhatott volna... még hallgatni is rémes volt. Azt mondják, 24-én lesz valami nemzeti ünnep, akkorra várható, hogy kicsúcsosodnak az események, utána nagyobb csönd lesz. Szerencsére a mi csoportunk csak 27-én kezd Cuzcoban, és állítólag a légiközlekedést nem is érinti a blokád. Egyelőre nem aggódom a saját biztonságom miatt, végtére is Albertoék 30 éve járnak Peruba, csak tudják, mikor kell valamit lefújni, ha kényessé válna a helyzet. No meg néhány nagymester sámán csak tud valamit tenni azért, hogy védve legyünk...
     Még egy érdekes tényt hallottam újdonsült kanadai ismeretségemtől, mégpedig azt, hogy a múlt héten Cuzcotól kicsit délre a hegyekben mínusz 18 fokot mértek éjjel, és sehol nincs fűtés, ezért csak 5 réteg lámatakaró állt az emberek és a fagy között. Alex biztatott, hogy Cuzcóban azért ennél kevésbé van hideg, de kicsit elbizonytalanodtam a téli dzseki kérdés tekintetében... Ugyanakkor elképesztő, hogy minderről egy kicsit keletebbre ilyen kedélyesen beszélgetünk úgy, hogy közben azon tanakodunk, hogyan vészeljük át az itteni éjszakát megsülés nélkül. Peru földrajza (és élővilága) igen változatos, a kis okosfüzetem azt írja, hogy a világ 117 ökoszisztémájából 84 megtalálható itt. Ebből ered, hogy egymástól csupán egy-kétszáz kilométer távolságban találunk forró trópusi, vagy épp zord hegyi klímát. Mindezekből a végletekből én egyelőre csak a verőfényes napsütés versus zuhanyszerűen ömlő eső változatot tapasztaltam (azt viszont eddig minden nap), és kíváncsian várom, mi jön még. Azért nem bánom túlságosan, hogy Alex holnap továbbutazik, mert a horrorsztorijai nem túl bizalomgerjesztőek. Azt is említette például, hogy ő sosem alszik szúnyogháló nélkül, mert fél a maláriától. Ezzel kapcsolatban nekem az a meglátásom, hogy egyrészt szerencsére most alig van szúnyog (pedig ha valakit szeretnek, akkor engem nagyon), másrészt az kint is meg tud csípni este, harmadrészt Albertoék nekünk azt írták a tájékoztatóban, hogy felesleges a malária elleni oltás, így aztán ezt a részét letudtam a riogatásnak. 

     Azt veszem észre magamon, hogy folyamatosan rengeteg az energiám, mosolyoghatnékom van, és minden apróságnak tudok örülni. Már-már kínos volt a kanadai társaságában, hogy miközben én eufórikusan örültem a piac-élménynek, a beszerzéseknek és a jól sikerült vacsorának egyaránt, ő vészmadárként károgta a maga kis rémtörténeteit és nem értette, miért vigyorgok annyira. Azt hiszem, ez a jókedv a pillanatban létezés érzése, az, hogy az élet itt annyira más, hogy minden darabját meg lehet nézni-forgatni a kezemben és a lelkemben, mint valami különleges ékszert. Csodálatos dolog megállni lefényképezni egy gyümölcsöt, egy fát, egy arcot, látni, hogy milyen gazdag ez a föld. Apróságok, de mégsem. Remélem, sikerül majd ezt a tudatosságot hazavinnem a hétköznapokba is.


Ha itt "bogárkarika forog a lámpa körül", akkor inkább húzd le a fejed!


Piros héjú banán - látványnak sem hétköznapi, legalábbis nekünk


Kellő elszántsággal bárkit és bármit lehet motorbiciklin szállítani, bukósisak nélkül...


Esőerdei éghajlat

 
Burjánzó kert


Virágom, virágom


Puerto Maldonado főtere


Matróna dolog után jártában


Húslelőhely piac módra


Eső után áruskocsi

<<< vissza    tovább>>>


© Noll Andrea Nandu
A honlapon található írások és fényképek a szerző írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók, nem adhatók tovább és nem használhatók fel a www.nandu.hu honlapon kívül más célra.