Healing The Light Body School (A fény-test gyógyításának iskolája)
Perui (inka és maja) hagyományokon alapuló sámánisztikus energiagyógyító képzés

1. rész (folytatás: 3/3. oldal)

     Már a második nap reggelétől minden nap egy sajátos légzéstechnika gyakorlásával kezdjük a napot, amelyet tűz-légzésnek hívnak. Ez az elnevezés önmagában nem mond sokat, hisz szinte minden spirituális tradíciónak, többek között az általam tanult tantrának6 is megvan a maga hasonló nevű technikája, és ezek a gyakorlatban nem vagy csak részben fedik egymást. Azt hiszem, onnan ered a közös elnevezés, hogy valamennyi tűz-légzés technika az energia összegyűjtésére, a test "felhevítésére", feltöltésére irányul. Jelen esetben a föld és az ég energiájából merítünk váltakozva, majd a kétféle energiát a köldökcsakra környékén összegyűjtve "vegyítjük". Ez nem csak energiaforrásként, de egyfajta pajzsként, védelmül is szolgál.
     A köldökcsakrával kapcsolatban további érdekességekre is találtam. Például arra, hogy az inkák fővárosa, Cusco nevének jelentése is köldök, s nem véletlenül, hisz állítólag itt található a Föld köldökcsakrája. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a Föld szívcsakrájaként a mi Dobogókőnket tartják számon, ezért energetikai értelemben úgyszólván csak egy araszra vagyunk Perutól! Ezt az egymás mellettiséget hihetetlenül sok szinkronicitás jelezte a számomra az elmúlt hónap során: például egy, a Midwifery Today bábamagazinba írt cikkemet épp egy Peruról szóló írás mellett hozta le az újság. Alig egy héttel korábban, amikor egy hegymászóboltba mentem túrabakancsot venni, hosszas keresés után a megtalált legkényelmesebb cipő típusnevét hitetlenkedve olvastam el: "Peru" volt. Sorolhatnám még, hányszor ütöttem ily rövid idő alatt az orromat Peruba, holott elméletileg a glóbusz túloldalán van!

     A három kővel elkezdett munka mellett ezen a napon még egy másik technikát is tanultunk, amelynek neve "a jaguár lehozása a fáról", s ebből máris látszik, hogy a technika mélyen belemerül az archetípusok használatába. 
     Ebben a tradícióban nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a szándéknak: teremtő eszköznek, hatalomnak, erőnek tekintik. A sámán útjára lépve az embernek gondosan meg kell fontolnia szándékait, mivel tudatának tisztulásával, fókuszának egyre pontosabbá válásával egyre inkább létre képes hívni a valóságban a szándékolt dolgokat. 
     Alberto például gyakran mesél arról az esetről, amikor mentorával, Don Antonioval egyszer egy kis q'ero indián faluba értek, ahol már rég nem esett az eső. A falubeliek megkérték Don Antoniót, járjon közben az égieknél esőért. Ő erre először három napig böjtölt és meditált, hogy saját magát egyensúlyba, ayni-ba hozza, majd elindult a hegy felé. Alberto kérdésére, hogy hová megy, a következő szavakkal válaszolt: "megyek esőt imádkozni". Alberto visszakérdezett: "esőért imádkozni"? "Nem, esőt imádkozni" - hangzott a válasz. Don Antonio nem csupán kért valamit, vagy reménykedett benne, hanem egész lényével eggyé vált az esővel, s így biztos lehetett benne, hogy képes azt létre teremteni. Az eső még aznap valóban el is eredt.
     Hasonló történettel példázta csoportvezetőnk, Chris a témához fűzött magyarázatait: Egy alkalommal unatkozó kicsi gyermekével egy barátnőjéhez készültek látogatóba, aminek a gyerek nagyon örült, mivel a barátnőnek is volt egy hasonló korú fia, akiben játszótársat remélt. A barátnő azonban az utolsó pillanatban lemondta a látogatást, mivel egy fontos programról megfeledkezett, amelyet már korábban megígért a családjának. Chris nem tudta, hogyan tálalja a kisfiának a tervmódosulást, attól tartott, hogy hatalmas csalódást fog okozni. Ezért azt mondta neki, hogy a másik kisgyerek megbetegedett. Két héttel később a barátnő telefonált, hogy új időpontot beszéljenek meg. Chris ekkor rákérdezett, hogy hogy sikerült a program, ami miatt az előzőt lemondta. A válasz így hangzott: "Jaj, ne is kérdezd, végül nem mentünk sehova, mert a fiam lázas beteg lett, egész este itthon ültünk és ápoltuk."
     "Amikor erő áll mögötte, már nem engedheted meg magadnak a felesleges ítélkezést vagy negatív gondolatokat, mert a gyógyító útján ezek nyilakká válnak." - mondják mentoraink.
     Nos, ennyit a szándék hatalmáról. Mindezt azért írom le ilyen részletesen, mert a "jaguár lehozása a fáról" nagyon hasonló teremtő munkát jelent. Célja a félelem és a stressz csökkentése a kliens energiarendszerében, de a szándékot itt az archetípusok vizualizálásával közvetítjük: a szívcsakrában "lakó" sas hazatér a fészkére, a fára felmenekült jaguár pedig biztonságban talpra ugrik puha mancsain a földön. Az eredmény: a két csakra egyensúlyba kerül, a kliens mély megnyugvást él át. A teremtő szándékot kézmozdulatok is kísérik, de más energiagyógyító rendszerekkel (Reiki, Pránanadi) ellentétben itt nem adunk a kliensnek kézen keresztül energiát, sőt, kifejezetten tilos őt bármilyen formában közvetlenül manipulálni, például görcsösen "megjavítani" akarni. Az egyik legfontosabb tanítás e tradícióban az, hogy a gyógyulás maga az út, amelyet mindenkinek magának kell bejárnia, a sámán a legtöbbet osztatlan figyelmével, teljes lényével való jelenlétével, és egy kiegyensúlyozott energetikai háttér megteremtésével segít, amelyben a kliens öngyógyító folyamatai működésbe léphetnek. 
     Mentoraink gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyógyítás nem azonos a tünetek megszüntetésével. Sőt, Alberto szavait idézve: "A legjobb klienseim közül néhányan meghalnak. De meggyógyulva halnak meg. Tudatosan, félelem, és igen gyakran fájdalom nélkül". Ez a felfogás szöges ellentétben áll a nyugati orvosláséval, ahol a halál mindig valamiféle kudarc vagy valakinek a bűne, illetve az élet meghosszabbítása bármi áron cél, még akkor is, ha a betegnek hatalmas szenvedést okoz. A holisztikus gyógyításban az a fontos, hogy a beteg egyensúlyba kerüljön önmagával és a környezetével, teljesíthesse életfeladatát, energiatestéből kitisztuljanak az újra és újra ismétlődő negatív sémák, és ha meghal, ne vigyen magával plusz terheket az utána következő életbe. Mindezek a legtöbb esetben önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy a fizikai test is meggyógyuljon (s ez időnként még a tudomány szemével nézve reménytelen esetekben is megtörténik), de ha nem, akkor az átlépés könnyű és dicsőséges lesz. Számomra kicsit olybá tűnik, mintha a tünetkezelő orvoslás csupán valamiféle rövidlátó szemüvegen keresztül, orr-távolságból tekintene az egészség és betegség jelenségeire, míg a holisztikus szemléletmód sas-perspektívából, rálátással, miközben a fizikai síkot sem felejti el.

     Már az első teljes nap után úgy éreztem, mintha több hete itt lennék: annyi minden történt bennem, és oly sokat tanultam, nem csak fejben, hanem testben, kézben, sejtszinten, energiaszinten is. Sok önismereti és "tisztító hatású" kurzust megjártam már, de ezek nagy része csak a felszínről képes lefejteni a "szemetet", s így főként azok számára drámai hatású, akik először vesznek részt ilyesmin. Az itt megtapasztalt technikák azonban hozzáférést adnak a mélyebb rétegekhez is, minden réteghez, s így a makacsabb problémákat is kezelni lehet.

     Érdekes a "probléma", mint fogalom jelenségének kezelése a sámánisztikus gyógyításban. Angolul az "issue" (tükörfordítása nagyjából: probléma, konfliktus vagy olyasmi, amivel még dolgom van), illetve néha nemes egyszerűséggel csak a "stuff" (kb: "cucc", anyag, dolog) kifejezést használják, ami vonatkozhat fizikai problémára (betegség, fájdalom), lelki szenvedésre (pl. fájdalmas emlékek, érzelmek, gyász), vagy az energiatest közvetlenül láthatatlan elváltozásaira is, aminek csak a vetületét, megnyilvánulását látjuk, többek között olyan jelenségekben, amikor valaki újra és újra ugyanabban a rossz szituációban találja magát, sémaszerűen (például elválik, mert a párja alkoholista lett, majd összeházasodik egy másik alkoholistával). Az utóbbi esetet úgy lehet elképzelni, mintha az energiatest egyfajta "mesterpéldánya", mintája lenne az ember fizikai testének és sorsának egyaránt, s ha a mesterpéldányban hiba keletkezik, akkor valamennyi róla készült másolat (megnyilvánulás) is hibás lesz (hibás gén, hibás életfunkció, rossz beidegződések, ismétlődő sorscsapások). Mindezek okán a sámánt csak a legszükségesebb minimum szintjén érdekli, hogy mi is valójában a probléma. Nem hallgatja kliensét órákon keresztül, amíg az elbeszéli élete történetét, vagy a családjáét Ádámig visszavezetve, tételesen felsorolva rossz sémája megannyi megnyilvánulását, ez mindkettejük számára csak időpocsékolás lenne. Ugyanis a sámáni, mitikus-energetikai gyógyításban nem ez a fontos. Peruban a Laika sámánok sokszor nem is beszélnek a gyógyítandó személy nyelvén, csak kecsua nyelven, ezért a kliensek még egy kicsit sem tudják elmondani, mi bajuk, mégis meggyógyulnak! A konkrét problémák csak "sztorik", a lényeges az, hogy az energiatestben keletkezett elváltozás helyére az eredeti, tiszta állapot álljon vissza, amely azután valamennyi síkon hatással lesz az illető életére, lavinaszerűen felülírva minden régi megnyilvánulást,  s "mellékesen" megoldva a problémá(ka)t is. Ez persze nem mindig egyszerű, hisz valamennyien sok terhet hordozunk, minden összefügg minden mással, és a régi problémák helyébe újak is keletkezhetnek. A tisztulás ezért sok munkát, időt, odafigyelést igényel, s e folyamatnak a sámán mindenkinél elszántabban veti alá magát, hisz csak akkor vezethet másokat egy úton, ha azon maga is járt már.
     Tapasztaltabb sámánok az érzékeikkel is képesek felfogni az energiatestben lévő szennyeződést, amelyet angol mintára én is mindenféle szlengesített gyűjtőnevekkel illetek magamban: "szmötyi", "cumó" stb. Vannak, akik árnyékként, sötét vagy füstszerű foltként látják, mások a kezükkel tapintják és ragacsos, nyúlós állagúnak érzik. Nehezen hiszem el, hogy egyszer én is szert teszek erre a látói képességre, de az mindenképp biztató, hogy már az első nap átírta bennem itt-ott a "lehetséges" definícióját, így a helyzet nem reménytelen. 

     Ezen az estén újabb rituálé következett, mégpedig nem más, mint az Ayni carpai beavatás, a perui sámánok fejlődési folyamatában az első mérföldkő. Ennek lényege, hogy az avatók (akik maguk is tapasztalt beavatottak és hasonló átadással kapták az Ayni carpai-t) a jelöltek csakráiba "ültetik" az archetípusok "magvát", hogy a beavatott ezekből "kinöveszthesse" magából az archetipikus erőket, amelyek újrarendezik a jelölt energiarendszerét úgy, hogy az már ne a régi rossz beidegződései, karmája szerint, hanem szabad, teremtő erőként létezhessen. A jelölt képes lesz bármikor segítségül hívni az archetípusokat, eggyé válhat velük, megtanulhat látni a perspektívájukból, testi-lelki-energetikai szinten megismerheti őket. A kígyó (Sachamama) archetípusát a gyökércsakrába, a jaguárét (Otorongo) a második csakrába, a kolibriét (Saraq'enti) a napfonatba, a sasét (?) a szívcsakrába "teszik". A felső három csakrába (torok, harmadik szem, korona) pedig három "fény-lényt" ültetnek: Huascar-t, az alvilág architipikus vezetőjét, Quetzelcoatl-t, a jelen/megnyilvánult világ rendezőjét, és Pachakuti-t, a még meg nem nyilvánult világ, a jövő és a láthatatlan, időtlen birodalom őrzőjét.
     Nos, ez az elmélet, de a valóság ennél sokkal szebb volt. Chris és három segítője több, mint két órán keresztül adta a beavatásokat, egyiket a másik után, harmonikus mozdulatokkal, mint valami tánc, az áldás megszentelt hangján, halkan szólva a jelöltekhez, száz gyertya fényében, virágösvények között. Mindeközben a beavatásra várók - akik az alkalomra csodálatra méltóan önkifejező, szebbnél szebb ruhákban érkeztek - ugyanilyen harmóniában ültek körben és "tartották" a megszentelt teret, majd szótlanul is értőn, szünet vagy törés nélkül járultak a megfelelő helyekre. Azt, hogy a rítus maga miből állt, nem írom, nem is írhatom le, hisz úgysem tudnám szavakkal visszaadni. Mindazonáltal túlzás nélkül mondhatom, hogy ez volt életem legszebb és legerősebb beavatása.


Az Ayni carpai beavatás helyszíne már csak a ceremónia kezdetét várja

     Az Ayni carpai mellett ugyanezen az estén Mesa-rítus is zajlott, melyet Alberto adott mindenkinek. Ennek lényege az volt, hogy a jelöltek mesa-ját hozzákapcsolja a tradíció több ezer éves vérvonalához, amely egyenes átadáson keresztül jutott el Alberto-ig. Az átadás igen direkt módon, szimbolikusan is megtörtént: Alberto saját mesa-ját a jelöltével összefogva, összeütögetve energizálta át az új mesa terítőt és a benne lévő köveket. A folyamat közben jelen lévő energia leírhatatlan volt. Alberto szabályosan sugárzott, az áldást pedig a jelölt szemébe mélyedve, vele teljes lényével eggyé válva mondta, előbb kecsua, itt-ott spanyol, majd angol nyelven. A negyvennegyedik jelöltnek ugyanúgy a szíve mélyéből, ugyanolyan kiáradó lélekkel, mint a legelsőnek. A kis zsebkendőből rögtönzött mesa-kat ugyanazzal a tisztelettel felemelve, mint az aprólékos munkával szőtt perui oltárterítőből csavartakat. Az áldás szövege is annyira megrázóan szép és szuggesztív volt, hogy megkísérlem fordításban visszaadni, bár az élmény intenzitását valószínűleg nem lehet szavakba önteni, hisz pont a szavak töredékessége volt benne oly erőteljes: az adott teret a szándéknak, az áldás tiszta energiájának.

Alberto mesa-áldása
[saját mesa-ját az égre, földre, égtájakra emeli]
Hampe, hampe (= kb. áldd meg, áldd meg)
[kecsua-spanyol nyelven imádkozik az archetípusokhoz]
Santa Tierra madre, Pachamama... 
[saját mesa-ját a jelöltéhez, majd azzal együtt a földhöz ütögeti]
Hampe mesa, áldd meg ezt a mesa-t.
Gyógyító mesa-ja. Gyógyító oltárja.
Áldd meg ezt az oltárt. 
Áldd meg az én nővéremet / fivéremet.
Tedd őt oltároddá,
   hogy ismerje a gyógyító útját
                          az ősi utat
                          a gyógyfüvek, a virágok, az évszakok útját,
                          a vizek, a föld, a nap útját.

[leteszi saját mesa-ját, illatos olajjal simogatja az új mesa-t kereszt alakban, a kötője mentén]
MIND a bölcsesség,
MIND a szépség,
MIND az erő,
MIND a kegyelem.

Áldd meg ezt az oltárt, Anyám.
Áldd meg ezt a mesa-t.
Tedd erőssé gyógyítását.
Gyógyító mesa-ja.
[átnyújtja a mesa-t a jelöltnek]


Mesa - a szent batyu, melyből nincs két egyforma

     Bár az első napra még csak három "közönséges" kővel a zsebemben érkeztem, a mesa-áldás idejére már nekem is volt szép perui mesa-terítőm. 
     A helyszínen rengeteg mindent lehet vásárolni, ami a sámáni rituálékhoz kellhet: erőállat-szobrocskákat, szakrális füstölőket (fehér zsálya, cédrus és más illatosan égő fák, levendula, édesfű stb.), champi-köveket, melyek ötösével alkotnak egy "készletet", és egytől ötig mindegyiknek más számú "csücske" van (bizonyos beavatásokhoz, és ki tudja még mire használják), lyukas köveket (pi-stone), és számtalan féle bugyrot, szütyőt és eredeti perui, kézzel szőtt textíliát. Ez utóbbiak között különleges tiszteletet élvez a "mesa cloth", az oltárterítő. Hagyományosan babatakaróként kezdi egy ilyen textildarab: az újszülöttet ebbe csavarják megszületésekor (és hopp, a szinkronicitások újabb szép ívében már vissza is érkeztünk a bábasághoz!), majd felnőtt korában ebből lesz a saját házioltárjának terítője. Így aztán a mesa szövetének színe, mintázata, szimbolikája is majdnem olyan fontos, mint a névadás, hisz egy életre befolyásolhatja tulajdonosának szakrális világát. Érdekes, hogy mind az általam nemrégiben tanult MA-URI masszázs polinéz gyökereinek, spirituális hagyományának szimbólumrendszerében, mint pedig a perui hagyományban meghatározó jelentőségű a vörös, a fekete és a fehér szín (pedig a két népet fél földgolyónyi távolság választja el egymástól!). Itt a vörös a víz jelképe, a fekete a Pachamamáé, vagyis az anyaföldé, míg a fehér szín a Szellem, a tiszta fény, a szent hegyek tetején fehérlő hó megjelenítője.


Balra: zsebtigris - helyett Jaguár. Mesa-erőállat egyenesen Peruból.
Középen: a jellegzetes champi-kövek, egy-öt csücsökkel.
Jobbra: pi-stone, a "lyukas kő", a wiracocha jelképe


Sámán-áruda: oly sok szépen elkészített, színes, érdekes tárgy van itt, 
hogy ember legyen a talpán, aki ellent tud állni a csábításnak, hogy vásároljon belőlük!

     A mesa összehajtásának külön technikája van: átlósan először az alsó csücsköt hajtjuk a tetejéhez, ég és föld egyesítésének szimbólumául, majd a két csücsök fönt Peru két szent hegyét (apu-ját) jelképezi. A következő lépésben vagy a bal , vagy a jobb alsó csücsköt hajtjuk be vízszintesen, aszerint, hogy épp a férfi (jobb) vagy a női (bal) oldalunkat szeretnénk erősíteni. Az az oldal erősödik, amelyik a végén kívül lesz, tehát először pont a másikat kell behajtani. Amikor mindkét csücsök be van hajtva, és a mesa egy felül nyitott, hosszú borítékra hasonlít, alulról felhajtjuk az egészet egyszer ("körbefordítjuk a világot"), és végül a maradék csücsköt bedugjuk az így kínálkozó nyílásba. Ekkor a mesa-t át lehet kötni valamilyen zsinórral (ezek között szintén nagy számban akadnak szép kézművesmunkával készített, egyedi darabok).
     Tanfolyamunk résztvevői közül már többen rendelkeztek saját mesa-val, melyek egy részét perui expedíciók során vásárolták, végigvitték az Inka úton, és megáldatták a Laika sámánokkal. Más részüket hasonló, tanfolyami alkalmakkor vásárolták. Mentoraink azt javasolták, hogy mesa vásárlás előtt "üljünk" egy darabig a választékkal, meditáljunk velük, rajtuk, hogy lássuk, melyik szólít meg, melyik tartozik hozzánk. Nos, én magam eredetileg egyáltalán nem terveztem ezen a héten ilyen sorsdöntő vásárlásba bocsátkozni, de az egyik mesa terítő kupacból egyszer csak "rám nézett" egy, amelynek mély tüzű vörös és bársonyos zöld csíkjai szívet melengetően szépnek tűntek, és szinte megbűvöltek, másfél napon keresztül újra és újra visszavonzva a polchoz, ahol a terítő feküdt. Ráadásul állítólag egy Cusco-beli nőkből álló közösségben szőtték, és a rajta levő mintázat is női sámánt ábrázol, sok más szimbólum mellett. Igazi bába-sámán mesa volt. Egyszer aztán feladtam az ellenállást és megvettem. 
     Színtiszta boldogság volt belecsavarni a köveimet. Annyira szép volt, beszédes, sugárzó, annyira az enyém, hogy tudtam, ennél jobban nem is választhattam volna. A sámánövemmel kötöttem át, amelyet eddig, évekig, a derekam körül hordtam, az első bábaévemben állandóan, később különleges alkalmakkor. Az, hogy az öv színei tökéletesen harmonizáltak a mesa-val, illetve hogy az a kis zöld kendő, amiben a köveimet hoztam, ugyanolyan árnyalatú, mint a mesa csíkja, már meg sem lepett. Itt az ember hamar megtanulja megszokni a csodákat.
     Mire néhány órával később Alberto kezébe adtam az áldáshoz, máris nagyon megszerettem a kis batyut. Az áldás egyszerre járt át engem és a mesa-t, hisz a hagyomány szerint a mesa is csak az én kiterjesztésem, az is én vagyok. De amikor Alberto visszaadta, egyszeriben "lelke" lett a gyógyító csomagnak. Azt vettem észre, hogy még az anyaga is puhább, selymesebb, szelídebben hajló. Hosszú percekig nem tudtam levenni róla a kezem. Az ölemben tartottam gyengéden. Olyan érzés volt, mintha egy madárkát tartottam volna a kezemben, amelynek kis szíve sebesen ver, mint maga az élet. Egyszerre volt a kezemben és a szívemben.

     A ceremónia után az új mesa-hordozók néha már-már komikus ragaszkodással kezdtek viseltetni a megszentelt tárgy iránt. Nem volt ritka a mesa-val alvó, fogat mosó, WC-re menő jelölt sem. Amikor teaszünetre indulván megkérdeztem egyik csoporttársamat, hogy miért fordul vissza a mesa-jáért erre a tíz percre, azt felelte: "most már valahogy jobban szeretem, mint tegnap". Ezek után kíváncsi vagyok, hogy egy kívülálló mit lát a mesa-inkban. Vajon látszik-e rajtuk mások számára is valami abból, amit mi érzünk?


Perui színkavalkád


"Én leszek a te mesa-d."


Nandu-mesa, immár megszentelve

2008.április 24. csütörtök

     Az előző napok gyakorlatai, beszélgetései és a hallott előadások voltaképp egy előkészítő munka részei voltak arra, amit most kezdtünk el tanulni. Ez pedig az úgynevezett illumináció folyamata, a Dél égtájnál megtanulható legfejlettebb és legösszetettebb sámánisztikus technika. 
     Arról szól, hogy a gyógyítandó személy problémáját a mesa-ról származó kuya-kőbe fújva, majd csakrarendszerét figyelve és tisztítva, fókuszált jelenléttel és egy közösen végzett légzéstechnika által lehetővé tegyük számára, hogy megszabaduljon a problémának az energiatestbe íródott "mesterpéldányától", és ezáltal véglegesen a problémától is. A tisztítást követően a csakrát "feltöltjük" a wiracocha tiszta energiájával, innen ered a folyamat neve.
     Egyszerűen hangzik, de nem az, sokféle készségre kell hozzá szert tenni és mindenre egyszerre kell figyelni, ezért a mai napon is még csak részfeladatokat gyakoroltunk.
     Megtanultuk a gyógyítandó személy fejét úgy tartani, hogy kezünk ujjai bizonyos speciális pontokon nyugodjanak, melyeket "mélyítő pontoknak" (deepening points), illetve "kiengedő pontoknak" (release points) neveznek. Ezek akupresszúrás pontok is egyben, de érdekes módon nekünk ebben a folyamatban sem nyomni nem szabad ezeket, sem energiát közvetíteni, "tölteni" az ujjainkon keresztül, hanem csupán fókuszba kell hoznunk az ujjainkat a megfelelő pillanatban, a figyelmünket az ujjaink hegyébe összpontosítva, s ez a testi szintű, hihetetlenül koncentrált jelenlét az, amely a hatást kiváltja.
     Sokat gyakoroltuk azt is, hogy hogyan lehet a másik ember energiatestét, csakráit érzékelni. Kézzel, szemmel, egyfajta "hatodik érzék" kifejlesztésével, de olyan, viszonylag egyszerű módokon is, mint például annak megfigyelése, hogy milyen irányba kezd el forogni egy, a kezünkből a csakrába lógatott inga. Az egészséges, tiszta csakra az óramutató járásával megegyező irányba forog, ilyenkor befogadó állapotban van, vagyis a környezetből energiát vesz fel a szervezet számára. Ha fordított irányban forog, az azt jelenti, hogy a csakra valamilyen szennyeződést próbál magából kitisztítani. Voltaképpen ez is egészséges folyamat, az öntisztulásé (mint például a tüsszentés), s a csakra szükség szerint napjában többször magától is forgásirányt válthat, ha azonban túl sok "szeméttel" kell elbánnia, akkor eltompulhat a fénye, ködössé, blokkolttá válhat. Egy résztevő megkérdezte, miért a csakrákkal dolgozunk, amikor a szennyeződés bárhol lehet a kliens energiatestében. Erre valaki másnak igen szemléletes hasonlat jutott az eszébe: a folyamat kicsit olyan, mint amikor egy fürdőkád tele van vízzel, abban bárhol lehet a "cucc", amit keresünk, de ha kitisztítjuk az energiablokkot, az olyan, mintha kihúznánk a dugót a kádból: előbb-utóbb a "cucc" is a lefolyóhoz fog örvényleni és az is megtisztul az érintett csakrában. Az illumináció tehát mind a csakrát, mind pedig az energiatestet megtisztítja, lebontva a káros séma "mesterpéldányát" és az általa odavonzott, körülötte összegyűlt toxikus energiákat ("hucha") is.

     Este újabb kettős rituáléban vettünk részt. Most érzem csak igazán, mennyire intenzív ez a program: Alberto és a Laikák beavatásai között annak idején ennél sokkal több idő telt el. Alberto szavaival: "ezért sok krumplit kellett megpucolnom". Az eltelt idő azonban mindig lehetőséget is ad a befogadott energia megismerésére, az élmény feldolgozására, "emésztésre". Mi viszont nagyon töményen kapunk sok mindent egyszerre, ami kicsit olyan, mintha egy számítógépbe tömörített fájlokat töltenének. Ezt az anyagot csak később tudjuk nyugodtan "kitömöríteni" és mélységében feldolgozni, de az időt akkor is mindenképp rá kell majd szánni (senki nem lett még gyorstalpalón tapasztalt bölcs). Most már-már a befogadóképességem határán mozog az, amenyit kapunk, meglehetősen hirtelennek tűnik ez a gyors egymásutániság. Csak annyit tehetek, hogy maximálisan jelen maradok abban, ami történik, és várom a lehetőséget az elmélyítésre.
     Az esti rituálék közül az első során felruháztak bennünket "az erő öveivel". Ez egy olyan szimbolikus cselekedetsor, melynek eredményeképp öt energia-öv kerül a jelölt köré: legalulra, a gyökércsakra magasságába a fekete, a Pachamama, a föld színe: Fölé, a has magasságába a vörös, a víz (!) színe; szívmagasságba arany, a nap színe; a torokcsakra magasságába ezüst, a hold színe, és végül a harmadik szem magasságába fehér, a Szellem és a szent hegyek színe. Ezek az övek abban segítenek, hogy a beavatottnak ne kelljen negatív sémákat használnia önvédelemre, hanem helyettük az övek biztosítsák számára a védelmet, s így a sámán hasznosabb dolgokra fordíthatja erőit. A támadással szembeni védekezés sámáni módja nem az ellentámadás, és még csak nem is a visszatükrözés (hogy a támadó saját negativitásától szenvedjen), hanem az, hogy a támadást feloldja, eloszlatja a természetben. Az övek feladata, hogy segítsenek ebben a folyamatban, hogy a sámánról leperegjen minden, ami nem hozzá tartozik, és ő elfoglalhassa méltó helyét, mint "luminózus lény".
     A második beavatás egy rövidebb, egyszerűbb, de annál jelentősebb folyamat volt, az úgynevezett kawak-rítus, vagyis a látó beavatása. Ennek az a célja, hogy felébressze a jelöltben a látói képességeket, azáltal, hogy energiahidakat képez ki a harmadik szem és a tarkó közelében levő agyi látóközpont, illetve a szívcsakra és a látóközpont között. Azért fontos, hogy az ember mindkét központból kiépítse a kapcsolatot, mert jó esetben a tisztánlátás nem csak racionális történés, hanem az ember "a szívével is lát". Ezeket a hidakat Alberto "extracerebrális ösvényeknek" nevezi, s a kawak rítus ezen ösvények útját fekteti le. Tanfolyamunk asszisztensei, akiknek már van néhány évnyi tapasztalatuk abban, amit mi csak most tanulunk, valamennyien meglepően jól "látnak", ezért kénytelen vagyok elhinni, hogy ez a képesség megszerezhető akkor is, ha az ember nem vele született.
     Amikor rám került a sor, a rítus közvetítője e szavakkal fejezte be a folyamatot: "nővérem, most úgy látsz, ahogy a látás mindig is neked rendeltetett". Nagy erejük volt e szavaknak, mert amikor félig kinyitottam a szemem, néhány pillanatra tényleg láttam. Mindent. Keresztül a falakon, mögöttük a kastély parkját az alkonyi szürkületben, a velem szemben ülőket körülvevő aurát, a gyertyák fényét színenként, mint a szivárványt. Olyan volt, mintha valamilyen ősi törzsi tanácsban ülnék, még a megszentelt teret őrző luminózus segítőket is láttam körülöttünk, megannyi "fénylő árny" alakjában. Ekkor azonban az történt, ami sokakkal, akik valami rendkívülit tapasztalnak: nagyot dobbant a szívem: "egek, de hiszen én látok"! És ettől persze rögtön elpattant a szappanbuborék, elugrott a kép, és visszajött helyette a hétköznapi látásom. Mivel azelőtt igencsak kételkedő voltam a látás képességével kapcsolatban, fontos tapasztalás volt ez nekem, még akkor is, ha egyelőre nem maradt velem.

2008. április 25. péntek

Ma tovább haladtunk az illumináció folyamatának megtanulásában. A szent tér megnyitása után beszélgetés következik, amelynek során a kliens elmondja a problémáját. Ennek az "interjúnak" a sámáni szemléletű bonyolítása egyáltalán nem egyszerű feladat. A sámánt ugyanis nem érdekli a "sztori", a jelenség százegyféle megnyilvánulása, ezért sok minden, amit az aktív figyelemről a kommunikációpszichológiában eddig tanultam, itt csak részben alkalmazható. Meg kell tanulni rövidre zárni a mellékvágányokat, és csak a történetnek arra a részére koncentrálni, ami segít abban, hogy megtaláljuk, hol van az energiarendszerben a toxikus rész.

(folyt. köv.)


Vissza a gyökerekhez


A ködös Albion végre mutatja fátyolos arcát is


Angol időjárás, ráadásul áprilisi: a felhő közepén esik, 
jobbra és balra zavartalan süt a lemenő nap. 
E hazában nehéz kenyér lehet meteorológusnak lenni!


Sasröptű lélekkel...


Visszatérés a hétköznapokba - kicsit másképp...

vissza az elejére (1. oldal)          <<< előző (2.) oldal

tovább>>> A Négy Szél krónikája 2.
Utak a forráshoz - Három hét Peruban a sámántudás Őrzőivel.


6) ipsalu tantra, Bodhi Avinasha-féle irányzat


© Noll A. Nandu
A honlapon és annak al-fejezeteiben szereplő írások és képek a honlapgazda (Noll A. Nandu) írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók vagy sokszorosíthatók, beleértve a más weblapra történő átmásolást és az e-mailes továbbítást is.