Healing The Light Body School (A fény-test gyógyításának iskolája)
Perui (inka és maja) hagyományokon alapuló sámánisztikus energiagyógyító képzés

1. rész (folytatás: 3/2. oldal)


Gaunts House a kastélykert felől


Házi labirintus


Ez biztosan nem késik


A megszentelt tűz helye


Teaszünet


A kastélyt körbejárva, oldalról vagy hátulról újabb és újabb érdekes zegzugok mutatkoznak


Teaszünetre hívogató hátsó tornác


Fák a maximumon... :-)


Függő "hálószobámat" sem épp csenevész példány tartja: alig tudtam körbekötözni!


A brit vidéki tájból nem hiányozhatnak a békésen legelésző birkák sem


Néhány "jelentéktelen kisbútor" a házból...


Giling-galang a kis szalonban


Könyvtárszoba lélegzetelállító nemes puha fehérben


Tiszteletre méltó könyvanyag


A magasabb polcokat ilyen kis faragott mobil csigalépcsőn lehet elérni.
- Eleink megadták a módját még ennek is!


Sasfogta kígyó - archetípusok fába faragva

 
Két reprezentatív példány a sok különleges kandalló közül, 
és lám, az egyik mellett a jellegzetes Kör-szobrocska

     Az első napi program délután 3-kor kezdődött, némi regisztráció után. Egy félreeső külön épületben van a gyülekezőhelyünk, ahol már a kezdetektől egy nagy Körben, virágokkal, gyertyákkal, cédrusfüstölővel szépen feldíszített jellegzetes perui "mesa" körül helyezték el a székeket. A "mesa" szó spanyolul sok mindent jelent, többek között asztalt, fennsíkot is, de jelen esetben sámánisztikus oltárt, amelyet hagyományosan egy földre terített, szimbolikus színekkel és mintákkal ékes, kézzel szőtt, megszentelt terítőn állítanak össze. A mesa tartalmazza a sámán erőtárgyait. Ezek közé szinte kötelezően tartozik néhány kő, amelyeket egyenes átadási vonalban át-energizáltak az ősök rituális köveiről (pl. az itt oktatók Alberto Villoldoéról, ő a saját inka mestereiéről, ők pedig az őseikéről, tízezer évre visszamenőleg). Az, hogy milyen kövek kerülnek a mesára, kezdetben lényegtelen, hisz nem a kő maga különleges (bár van közöttük sok igen szép, érdekes színű és formájú is), hanem az, amit a sámán az idők során "beletesz", miközben használja. Szó szerint életet lehel bele (sokszor a szándékot belefújással szimbolizálják). Az itt jelenlevő mesák köveinek nagy része megjárta már a Machu Pichut, az Inka utat és magán hordozza a Q'ero sámánok áldását, valamint hordozójuk saját belső transzformációjának lenyomatát, s így nem csekély belső erőt képvisel. A kövek a történelem előtti időkig való visszanyúlást, a sámáni spiritualitás időtlenségét és örök érvényét is szimbolizálják: tanítóink szerint nincs különbség Stonhenge vagy Machu Pichu szentsége és a mesa terítőn jelenlévő kövek között.


Csoport-oltár izzó vörösben, narancsban, feketében.


A központi Mesa. 
Csücskös champi-kövek, sas- és kondorkeselyű-tollak, a rituálék kellékei

     Az első pillanatban meglepett, milyen sokan vagyunk: az oktatóval és három tapasztalt asszisztensével együtt 47 résztvevőt számoltam össze. Állítólag az USA-ban szervezett csoportok még ennél is nagyobbak: nem ritka a 150-200 fős sem, ami számomra rendkívül szokatlan, hisz az ilyen intenzív belső munkánál általában 10-12 főnyi, nagyobb intimitást lehetővé tevő csoportlétszámhoz szoktam. Nem kis mértékben nemzetközi a társaság: Nagy-Britannia mellett Írország, Hollandia, az USA, Németország, Franciaország, Új-Zéland, Dél-Afrika, Kanada, Svédország, illetve általam Magyarország képviselteti magát, sőt, van itt egy ázsiai lány is, ha jól emlékszem, Kínából. A sors úgy hozta, hogy még magyarul is válthattam néhány szót az egyik svéd résztvevő férjével, aki Szabó vezetéknevű, hatéves korában idegenbe szakadt hazánkfia, és bár már csak lassan, de tisztán és jól beszéli a nyelvet. Már a képzés első órájában nyilvánvalóvá vált, hogy nem valami amatőr kiskezdő csoportról van itt szó: szinte mindenkinek hosszú évek tapasztalata áll a háta mögött vagy a sámánisztikus gyógyítás, vagy valamely más holisztikus egészségfejlesztő munka terén: vannak itt orvosok, természetgyógyászok, energiagyógyítók, jógik és személyemben legalább egy bába is. Sokan vannak ismétlők is, olyanok, akik már másodszor értek a Dél irányához a Gyógyító keréken. A színvonal olyan, apró, de lényeges dolgokon is meglátszik, mint például az, hogy a negyvenhét fős társaság képes volt egy órán belül, mindössze egy perc/fő idő alatt bemutatkozni, gyakorlottan, tömören és velősen. Elég nehéz megszoknom a brit dialektust, még másfél évnyi USA-ban élés és folyamatos fordítói munka után is minden idegszálammal kapaszkodnom kell nyelvileg, ami nagyon meglepő, általában nem szokott ilyen érzésem lenni konferenciákon, és El Paso-ban sem volt a bábaiskolában. Pörögnek, zajlanak az események, örülök, hogy a kurzus igazi kihívást jelent és feszegeti a korlátaimat.

     A képzés szervezőjét tükörfordításban A Négy Szél Társaságának (The Four Winds Society) hívják, amelyet a kubai származású, USA-ban élő Alberto Villoldo antropológus professzor, egyben a nyugati világ kevés hitelesen képzett sámánjainak egyike alapított. Alberto több, mint huszonöt évet töltött a perui inka és maja hagyomány tanulmányozásával, az Andok hegyvidékének eldugott helyein, és az Amazonas dzsungeljében élő sámánokkal. Ami egy nyugati tudományos szemléletű antropológiai tanulmányként indult az életében, az egy életre szóló mester-tanítvány kapcsolattá alakult a több ezer éve egyenes (közvetlen) átadással, szájhagyomány útján átörökített bölcsesség átvételére. Alberto mesterei, a "Laika"-nak is nevezett sámánok évszázadokon át teljesen elzárkózott, rejtett életet éltek, hogy tudásukat átmentsék az inkvizíció és a történelem számos más elnyomó hatalma elől, amelyek a földjükön (és az egész világon) hódítottak, s csak az elmúlt néhány évtizedben váltak újra egyáltalán láthatóvá, hozzáférhetővé, nem kis mértékben azért, mert próféciáik szerint "az új világ sámánjai nyugatról jönnek majd", s a világ egy olyan minőségi "dimenzióváltás" előtt áll, amelyben fontos, hogy minél többen legyenek, akik rendelkeznek a túléléshez szükséges tudással és erővel.

     Én magam a sámánizmussal először talán a történetesen szintén kubai származású Marina Alzugaray, nagyra becsült mesterbábám és szeretett barátom révén kerültem kapcsolatba. Ő soha nem verte nagy dobra képességeit, pedig rengeteg mindent lát és érez, és akiket megérint (akár fizikailag, akár a tanításaival), azok szinte mindig rendkívüli megtapasztalásokról számolnak be. Csak akkor mesélt nekem a kevésbé publikus részletekről, amikor AquaNatal instruktorképzők alkalmával egy-egy hétig a házamban lakott. Mindazonáltal már akkor éreztem, hogy az életnek ezzel a rejtett arcával még dolgom van, bár akkoriban a közvetlen feladat még a bábává válás volt az életemben. Később, El Paso-ban a bábaiskola része volt egy rövid kurzus "A bába mint sámán" címmel, ahol újabb apró impulzusok értek, s egyengették tovább utamat. Amikor az USA-ból hazatértem, már az első általam kísért szülésnél sámánöv volt a derekamon, holott akkor ez még csupán valamiféle védelem volt, a mesterek tanításának szimbóluma, hogy segítsen elindulni az önállóság útján. Végül csaknem három évvel később, alkotói válság és magánéleti turbulenciák közepette, azokra megoldást keresve akadt a kezembe Alberto Villoldo egyik könyve3. A könyv olvasása közben pedig egyszerűen csak azt éreztem, hogy amiről itt szó van, az az enyém. Ez az a módszer, az a rendszer, az a forma, ami az én számomra érthető, fogható, követhető és működik. A következő néhány hétben elolvastam Villoldo csaknem összes többi könyvét (hat-hét kötetnyit), és jelentkeztem erre az összesen 7 szintből álló, 2-3 éves képzésre, amelynek első szintjéről írom e sorokat.

     A sámánizmussal csakúgy, mint a bábasággal sajnos elég sok negatív jelentéstartalom kapcsolódik össze a köztudatban. Sokan éreznek valamiféle "szektás", "hókuszpókuszos", szemfényvesztős vagy vallásos fanatizmust e szó mögött, holott semmi ilyesmiről nincs szó. Ez nem vallás, hanem spirituális hagyomány, amely a világ minden táján szinte ugyanazzal a tartalommal (csupán részben eltérő formavilággal) él a történelem előtti időktől fogva. Nem hitre, hanem megtapasztalásra épül. A Healing the Light Body School (HLB) résztvevőit is a kezdetektől arra biztatják itt, hogy alakítsák a tanulási folyamatukat a saját tapasztalataik szerint. Vakon hinni semmiben nem kell, és bizonyos, általam kipróbált energiagyógyító rendszerekkel (pl. Pránanadi) ellentétben itt vasszigorral betartatott titkolózás sincs: nem kell esküdözni, hogy a tanítást senkinek nem adjuk tovább, hanem bizalommal, felnőttnek kezelnek bennünket és egyenrangúnak abban, hogy a tudást, amelyet ők is ugyanúgy kaptak perui mentoraiktól, ahogyan mi az itteni tanítóinktól, valamennyien felelős módon fogjuk hasznosítani. Én nagyon szeretem ezt a hozzáállást, és azt hiszem, hogy az itt megjelent, valóban elhivatott résztvevőkhöz ez méltó.

     Első délutánunkat a bemutatkozás után a csoportvezető, Chris Waters által tartott bevezetővel kezdtük, majd nagy meglepetésemre megjelent maga Alberto Villoldo is, és csaknem két órán keresztül mesélte nekünk lélekig ható történeteit, anekdotáit saját tanulóéveiről, illetve mindarról, amit a Dél irányával kapcsolatban említésre méltónak tartott. 
     Nem vagyok az a típusú ember, aki könnyedén kultuszt teremt egy ember körül, vagyis nem hiszek a mindentudó gurukban. Alberto-t sem ilyen szemmel néztem, annak ellenére sem, hogy az életének több mint felét, és nem kevés tehetséget és bátorságot is fektetett abba a tanulásba, tapasztalásba és alkotásba, amelynek az eredményeképp mi már ez a letisztult, a nyugati ember számára is "emészthető", mégis minden rezdülésében hiteles és hatékony rendszerbe merítkezhetünk bele. Mint itt mindannyian, én is nagyon tisztelem őt, és hálás vagyok mind neki, mind a sors kegyelmének, hogy kiválasztotta őt annak a tanítványnak a szerepére, akikben a Laikák ilyen mélyen megbíztak. Azonban mindvégig próbáltam őt a népszerű emberekkel szinte kötelezően együtt járó tömjénezéstől mentesen megismerni, hiszen csak így találhatom meg benne az igazi embert. Akárhogy is, egyszerűen csodálatos volt őt személyesen látni, érezni. Tagadhatatlanul magával hozott valamit, ami egyszerre volt gyermekien tiszta, sziporkázóan intelligens, egy költő metaforikus tömörségével, maradéktalanul tökéletesen megfogalmazott, és időtlenül bölcs. Miközben beszélt, mindenkit figyelt, látott, és szeretett, sugárzott belőle, hogy mennyire kedves mindenki a számára, aki ezt a munkát továbbviszi. Csillogó szeme bele-belemélyedt a résztvevőkébe, őszintén, kíváncsian, értőn. Minden számításom szerint elmúlt ötven éves, de negyvennek sem néz ki, meglepően magas, inas alkatából csak úgy sugárzik a ruganyosság és az életerő. Több, mint másfél óra hosszat beszélt, amit végig egyenesen ülve, osztatlan figyelemmel követtem, mégsem éreztem magam sem fáradtnak, sem unottnak a végén, pedig a történetek nem kis részét már a könyveiből is ismertem. Feltöltődtem. Másfél óra elég volt, hogy megbizonyosodjak róla, Alberto nem csupán jól ír és remekül tanít, hanem valóban, a lelke mélyéig igaz ember. Ez a felismerés nagyon fontos biztonságérzetet ad, hisz ebben a mélységben, ahol ez a finom energetikai és spirituális munka zajlik, mindennek az alapja az, hogy az ember tudja, hogy az a közeg, amelyben fejlődni igyekszik, minden manipulációtól mentes, tiszta és hiteles.


Teaszünet Alberto-val


Erős, szelíd tekintetű mentorunk, a Laikák örökségének továbbadója, 
könyvek szép szavú szerzője, ezrek sorsának jobbra fordítója,
a Négy szél útjának tanítója, antropológus professzor, 
kalandor, felfedező, szenvedélyes férfi, apa,
örök kíváncsi, tapasztalt tapasztaló,
gyógyító, bölcs, úton járó,
messze világló,
Sámán.
Ő.

     Már az első napon betekintést nyertünk konkrét technikai tudnivalókba is: megtanultuk például a megszentelt tér létrehozásának néhány lehetséges módját, és ennek jelentőségét is. A megszentelt térben nem csak védelmet kap az ember az ott zajló történésekhez egyfajta energetikai burok felállításával, hanem lehetségessé válik az is, hogy a benne mozgók időtlenségbe lépjenek át: percek óráknak tűnhetnek itt, és pillanatok alatt megoldódhatnak olyan problémák is, amelyeken egyébként évekig tartana keresztüldolgoznunk magunkat. Békesség, magasabb tudatossági szint és fókuszáltabb figyelem van jelen a megszentelt térben, s ráadásul az előttünk járt mentorok, mesterek vérvonalához való közvetlen kapcsolódás érzése is szinte fogható. Rituálékhoz többnyire az égtájakhoz kötődő archetípusok, a világ nagy mozgatóerőinek meghívásával nyitunk szent teret, személyes vagy páros történésekhez, energetikai kezeléshez pedig a nyolcadik csakra (amelyet a fej fölött mintegy 30 centivel lebegő fénygömbként vizualizálunk) kiterjesztésével. Ez utóbbit a wiracocha megnyitásának is nevezik. A wiracocha szimbóluma az erőtárgyként is használatos "lyukas kő" (pi-stone, ejtsd "páj"), amely leginkább amerikai fánkra hasonlít: kerek, lapos, és a közepén lyukas, és többféle színű változata van forgalomban különféle ásványokból. (Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy három évvel ezelőtt, a bábaképző iskolában a végzős ceremóniánk alkalmával valamennyien kaptunk egy-egy kézzel készített, gyöngyös nyakláncot. De egyedül az enyémnek volt pi-stone a medálja. Véletlen...?!) A Laika tanítások szerint az ember "fényteste", vagyis energetikai rendszere is ilyen alakú, ahol a középső csatorna, a "lyuk" elképzelhetetlenül keskeny. Ezen az "alagúton" keresztül utaznak a testüket elhagyni készülők is, ezért számol be oly sok klinikai halálból visszatért ember alagút-élményről.

     Az estét Tűz-rituáléval fejeztük be, miután Chris beszélt a tűz jelentőségéről a sámánisztikus technikák között. Magát a tüzet "a fába zárt napsugár felszabadításának" tekintik, a fény szabadon engedésének. A tűz egyben hatalmas tisztító erővel is bír: lebontja a nehéz energiákat ("hucha"), és újraszüli őket, mint fényt, könnyű energiát ("sami"). Az intenzív hét utáni önálló feldolgozó munkának is szerves része lesz majd a rendszeres gyakorlás a tűzzel: meg kell tanulni ráhangolódni, egyensúlyba kerülni vele, mígnem "barátságossá" válik. Ha ezt az állapotot elérjük, akkor nem is éget meg, amikor áthúzunk fölötte egy megtisztítandó tárgyat, vagy merítünk az energiájából. A sámánisztikus munka egyik legfontosabb feladata, hogy az ember egyensúlyba kerüljön a természettel (nem csak a tűzzel, hanem valamennyi aspektusával, az elemekkel, a növényekkel, az állatokkal, de még a csillagokkal is). Ezt az állapotot "ayni"-nak nevezik. Voltaképpen minden betegség, de még a balesetek is azért következnek be, mert az ember kikerül az ayni állapotából. Alberto szavaival: "a Laika szemében mindegy, hogy mikrobának vagy jaguárnak esel áldozatul. Ha nem vagy ayni-ban, bármelyikük tekinthet uzsonnának..."

     Az általunk tanult sámánisztikus tradíció legfontosabb nyelve, amelyen ezek a "szakkifejezések" elhangzanak, a kecsua indián nyelv, a Laikák nyelve, amely íratlan nyelv lévén még helyesírási szabályokkal sem rendelkezik, ezért a legtöbb, amit tehetünk, a fonetikus leírás (vagy az angolos fonetikus leírás átvétele). Mentoraink nem törekszenek a tanítások misztifikálására az idegen szavak túlzott használata által, viszont van néhány kulcsfontosságú kifejezés, ami eredetiben mélyebb vagy pontosabb jelentéssel bír, mint bármely fordítás, ezért ezeket a fordítással párhuzamosan használják. Talán még a hangzásnak is lehet itt szerepe (a szentnek tartott szanszkrit nyelvről is azt olvastam, hogy hangjainak rezgése is jelentőséggel bír, miért ne lehetne ez igaz a perui szent szavakra is, ha egyszer oly fontos itt minden, ami energiát közvetít?)

     Időközben rájöttem, hogy az itt zajló folyamatokat nem fogom tudni forgatókönyvszerűen leírni. A második napon Alberto meg is világította, hogy miért. Akkor értettem meg, amikor a létezés különböző szintjeiről, síkjairól beszélt, melyek hagymahéjszerűen fedik át egymást:
     Középen van a fizikai test, az anyag, a megnyilvánult forma. Az ember esetében erre igyekszik hatni az orvostudomány (több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel). A test nyelve az egészség vagy a betegség, a mozgás. 
     A következő szint az elme szintje, a gondolatok, érzések világa. Pszichoszomatikus jelenségek formájában közvetlenül hat a testre, ezért jelentős testi gyógyulást lehet elérni már a psziché gyógyításával is. Ennek a szintnek a nyelve a verbalitás (beszéd, írás), ami csupán azért rossz hír jelen kis beszámolóm számára, mert itt nagyjából meg is áll a szavak tudománya, a felsőbb szinteket csak oly módon lehet leírni, mint amennyire a vak embernek el lehet magyarázni a színeket. 
     A harmadik szint a fény-testé, melyet itt egész pontosan luminous energy field-nek (LEF), azaz fénylő energiamezőnek hívnak. Ez már a világ szemmel nem látható birodalmába tartozik, de még mindig az individuális létezéshez köthető, és valamennyire az időhöz és a térhez is. Ezen a szinten már csak szimbólumokban, képekben, költészetben, archetípusokban lehet kommunikálni és érteni, de leginkább mindent meg kell tapasztalni! Az, hogy mely sámánisztikus hagyományban milyen szimbólumok, rituálék, erőállatok, nevek és vizualizálható formák kötődnek ezekhez az energiajelenségekhez, az részletkérdés. A mögöttes tartalmak azonban mindenhol a világon ugyanazok, ráadásul emberemlékezet óta ugyanazok! Míg a tudomány évről évre fejlődik, a spirituális tradíció teljes tudásanyagot hordoz, nem lehet rajta jobbítani, hozzátenni, mert a lényeg, a mag ugyanaz marad, csak esetleg a kifejezésmód változik. Ezért nincsenek a tapasztalaton alapuló spirituális tradíciók között "vallásháborúk", hitviták, hisz mindegyik teljesen kompatibilis a másikkal és egyiknek sincs egyetlen olyan aspektusa sem, amely vak hitet követelne meg gyakorlóitól. Nos, mindezek figyelembe vételével tudatosult bennem, hogy az általam itt megtapasztalt rituálék és technikák formai részleteinek leírásába szinte felesleges belemennem, mert a lényeget nem adja vissza a forgatókönyv ("sámán a jobb kezével a páciens bal füle mögé nyúl, nehéz energia balra el, fény jobbról be..." BRRR!). Ahol lehet, ott viszont kísérletet teszek majd arra, hogy a szimbolikus eszközökkel, metaforákkal megközelítsem a lényeget. 
     Végül, az energiatest szintje feletti negyedik, legfelsőbb szint a tiszta szellem szintje, amely időn és téren kívül létezik, és amelyben minden Egy. E szint nyelve a tiszta energia, itt már végképp nincsenek szavak, sőt, még önös érzések, érzelmek sem, csupán olyanok, mint például a feltétlen szeretet (munay).
     Alberto, aki sámánná válása előtt, "tudós" korszakában évekig kutatta mikrobiológiai eszközökkel, laboratóriumban is, hogy vajon hol lakhat a testben a tudat, a lélek, a fent leírt szinteket az emberi agy evolúciós kialakulásával és részeivel is párhuzamba tudja állítani. Ősszefoglalásul rajzoltam egy sematikus kis ábrát arról, ahogy az egészet rendszerbe foglalta nekünk:

     A perui sámánok a fent leírt szintek között archetípusok segítségével tanultak meg "közlekedni". A fizikai síkot a Kígyó archetípusához és a Dél irányához kapcsolják, a mentális-érzelmi síkot a Jaguárhoz és a Nyugat égtájhoz, az energiatest síkját a Kolibrihoz4 és az Észak égtájához, míg a Szellem síkját a Sas5 archetípusához és a Kelet irányához. A négy égtáj archetípusán kívül fontos szerepet játszik még a Földanya (Pachamama) és a Nap-atya (Inti Tai Tai) is, amelyek a Lent és Fent irányához, valamint a női és férfi princípiumhoz kapcsolódnak. Minden archetípusnak megvannak a maga jellegzetes tulajdonságai, szemszöge, életérzése, viselkedése, kicsit hasonlóképpen, mint a homeopátiás szer-képek. Ezeket nem elég fejben ismerni, hanem sejtszinten be kell építeni a lényünkbe, eggyé kell tudnunk válni velük, ami a tanulási folyamat egyik legfontosabb feladata. Egyik mentorunk szavai szerint: "szép, strukturált térképet adunk a kezedbe, de azt csak te tudod megmondani, hogy mennyire selymes a fű a talpad alatt, amint járod az utat". Azért is fontos ez a jártasság, mert a problémákat rendszerint csak egy szinttel feljebbről lehet hatékonyan megoldani, hisz csak onnan van rálátásunk a történésekre, míg ha csak azonos szintről próbálkoznánk, az afféle münchhauseni kísérlet lenne arra, hogy saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat a csávából. A sámán legtöbbször valamennyi archetípus perspektívájából megfigyeli a problémát (holizmus magasfokon!), és egyszerűen csak biztonságos teret létesít, esetleg néhány eszközt, kapaszkodót ad kliensének ahhoz, hogy elbánjon a problémájával a megfelelő síkon. Az energetikai szintű tisztulás azután lavinaszerűen magával hozza az alatta levő szintek egyensúlyba kerülését is, sokszor megmagyarázhatatlan "véletlenek", rendkívüli történések formájában.
     Álljon itt is egy vázlatos ábra a Gyógyító kerék égtájairól, az archetípusokról, azok néhány minőségéről (sárgával), az adott archetípus perspektívájából történő látásmódról (zölddel) és az út során megoldandó feladatokról (kékkel), amelyek felett az adott szinteken úrrá lesz a sámán. Érdemes összehasonlítani a fenti ábrával is: csaknem egyenes párhuzamba hozható a négy-négy szint, ha a fentiben belülről kifelé, az alábbiban délről nyugat felé haladunk.

     A Dél égtájához kapcsolódóan - és végig a Gyógyító Kerék mentén - rengeteg belső munka zajlik, amelynek lényege a "yanachakwee"-nak nevezett átalakító folyamat, midőn a sámán saját ős-sebeiből, problémáiból és szenvedéseiből gyógyító szert ("kuya") teremt. Minden probléma, amelyen a sámán sikeresen felülemelkedett, egy-egy ajtót nyit, amelyen mások már könnyebben járhatnak át. 
     A kurzus második napján ebbe az átalakító folyamatba merítkeztünk bele, s egyben elkezdtük megtanulni a perui tradíció eszközeinek és szimbolikájának használatát is. Első lépésben három otthonról magunkkal hozott követ kellett egy-egy életfeladatunkkal, problémánkkal, ős-sebünkkel "feltölteni", majd azt a kőben bizonyos sámáni technikák segítségével kuya-vá, gyógyító erővé transzformálni.
     Nem nagyon terveztem magánproblémáim szaftos kielemzését e beszámoló keretein belül, de az a tapasztalat, amit a fent leírt gyakorlat során szereztem, annyira mellbevágó hatással bírt, hogy muszáj leírnom. Amikor rám került a sor, egy rossz sémámat fújtam a kőbe, amely rendkívül gyakran visszatérő eleme az életemnek, nevezetesen azt, hogy időnként "láthatatlanná" válok, illetve az emberek valamilyen taszító energiát vélnek érezni belőlem, ami arra sarkallja őket, hogy ne jöjjenek oda hozzám, ne szólítsanak meg, de olyan is van, aki az egyébként semleges arckifejezésembe ilyenkor mindenféle negatív tartalmat (haragot, barátságtalanságot, gőgöt stb) lát bele. Ha valaki felülemelkedik ezen a láthatatlan falon és elkezd velem beszélgetni, attól kezdve általában már semmi gond nincs, csak a kezdeti lépésben. A jelenség bizonyos esetekben kifejezetten jól is jöhet, például ha magányra vágyom vagy nagy tömegben vagyok és épp egy közléskényszeres idegent szeretnék hárítani magamról, de más esetekben sok kellemetlenség is ért már ennek kapcsán, például amikor tizen- huszonéves koromban órákig árultam a petrezselymet a parkett szélén, mert senki nem kért fel táncolni, pedig sem reménytelenül csúnyának, sem rossz táncosnak nem lehetett nevezni a legnagyobb rosszindulattal sem. Egy darabig annak tudtam be ezt a sémát, hogy mindig is öntörvényű, ha úgy vesszük, "különc" voltam (amely hajlam oly gyakori a sámánok körében, hogy külön neve is van: az itteniek igen találóan a fringe dweller - "rojtlakó", vagyis "a periférián élő" jelzővel illetik). Később azonban feltűnt, hogy nem csupán különcségről, hanem valamiféle tudat alatti kisugárzásról van szó, amelyet bizony jó lenne megtanulni tudatosan irányítani. Nos, a séma már a gyakorlat elején meg is nyilvánult, mert amikor párba kellett állni, nekem szokás szerint nem jutott partner. Végül nagy nehezen mégis elrendeződtünk, és a párommal megbeszélve a jelenséget, ő megerősítette, hogy ő is valóban látja, érzi rajtam ezt a bizonyos "hagyjálbékén"-kisugárzást. A döbbenet azonban csak ezután következett, ugyanis megcsináltuk a gyakorlatot, és már a következő feladatnál, amikor új párt kellett választani, azonnal odajött hozzám valaki, hogy megkérjen, legyek a partnere, és ettől kezdve MINDEN páros gyakorlatnál tíz másodpercen belül mellettem termett egy újabb ajánlkozó. Én meg csakazértse mentem párt keresni, hanem csak elképedve, és magamban vigyorogva figyeltem, jön-e valaki. Mindig jött! Teaszünetben a szembe jövő emberek rám mosolyogtak (és érdekes módon nekem is gyakran mosolyogni támadt kedvem), szóba elegyedtek velem, a láthatatlan fal egyszerűen eltűnt: volt, nincs! A végén már azzal a huncutsággal is kísérleteztem, hogy szándékosan mindenféle taszító gondolatot forgattam a fejemben, hogy lássam, nem csak placebó hatás-e a változás, de nem, még akkor is jöttek hozzám az emberek, legfeljebb kicsit aggódva kérdezték, jól vagyok-e. Ez volt az első olyan közvetlen megtapasztalás, amely által ez a tradíció teljesen meggyőzött, megnyert magának.

     A kövekkel továbbra is sokat és sokféleképpen dolgozunk majd, s ez a folyamat nem is áll meg ezen a szinten, hanem a Nyugat, Észak és Kelet égtájaknál végzett munka során újabb három-három kővel gyarapszik majd a mesánk, a saját sámáni oltárunk és "gyógyszertárunk". 
     Azt, aki mind a négy égtáj útját legalább egyszer bejárta, "teljes mesa-hordozóként" tisztelik, ami e tradícióban egyfajta nagykorúságot jelképez. Az első két égtáj "a gyógyító útja", ahol sokan megállnak, nem érezvén hivatást többre. Itt történik a személyes és örökletes terhektől való megszabadulás, és a testi-lelki egészség, a természettel való összhang, az ayni állapotának elérése. A második két égtáj pedig "a bölcs útja", amelyet általában a világ egészéért felelősséget érző, spirituálisan mélyen elhivatott sámánok követnek, akik fejlődésük során olyan magas szintű képességekre is szert tehetnek, mint például az időből vagy a testükből való kilépés. 

     További érdekes eszköz az úgynevezett "homokfestmény" (sand painting) készítése, amelynek itt semmi köze a homokhoz: lényege, hogy a természetben talált elemekből (faágak, virágok, tobozok, termések, csigák, tollak stb.) egy mandalaszerű személyes "életképet" készítsünk, amely a saját belső világunk szimbóluma. Időnként a szakrális köveink is a festményben időznek, töltődnek és változnak. A homokfestmény fontos önismereti eszköz, de a teremtés egyik lehetséges csatornája is egyben: kellő ráfókuszálás esetén állítólag a festményben eszközölt változtatások bevonzzák a megfelelő változásokat a való életbe is. Maga a forma innen kapta a nevét: buddhista szerzetesek szoktak hatalmas, aprólékos munkával megformált, színes homok-mandalákat készíteni, s a mandalán keresztül az adott közösség vagy település számára egy békésebb, boldogabb jövőt "létreálmodni".


Első "homokfestményem"
(a százszorszépek élő részei a képnek, 
ők épp a helyszínen nőttek ki a földből)

 <<<előző (1.) oldal           >>> következő (3.) oldal


3) Mending the Past and Healing the Future with Soul Retrieval (kb. : "A múlt javítása és a jövő gyógyítása lélekvisszaszerzéssel")
4) Más területeken a kolibrit a méh helyettesíti, amely hasonlóképp alkalmas az archetípus megtestesítésére, lévén hogy csaknem ugyanazokkal a kvalitásokkal rendelkezik, mint a kolibri: az egy helyben repülés, az élet nektárjával való táplálkozás, és a nagy, látszólag lehetetlen utazások, kihívások igenlésének képességével.
5) Más területeken a kondorkeselyű a Kelet archetípusának megtestesítője, amely a szinte mozdulatlan szárnnyal történő repülés, a messzeségbe látás és az időn-téren felülemelkedő rálátás képességét hordozza.


© Noll A. Nandu
A honlapon és annak al-fejezeteiben szereplő írások és képek a honlapgazda (Noll A. Nandu) írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók vagy sokszorosíthatók, beleértve a más weblapra történő átmásolást és az e-mailes továbbítást is.