Florida 2002. április 30 - május 9.
AquaNatal® oktatóképző
2. rész

2002. május 2. csütörtök

            Ma délelőtt még volt egy "adag" oktatás a Villának titulált helyen, ahol eddig laktam, majd Maria segítségével átköltöztem az új szálláshelyemre, egy óceán-parti házba a Geiger Key nevű szigeten.


tanfolyam trópusi módra


Ártatlanság bioritmus-zavarral

Itt több új résztvevő is csatlakozott a csapathoz: Donna és Tara, bába és várandós lánya, akik a vízbenszülésről szeretnének tanulni, továbbá Dorit, aki jóga-instruktor és a készülő várandós-csoportjához gyűjt infót. Ők is a házban fognak lakni. A ház egyébként háromszobás, légkondicionált, jól felszerelt konyhával, azaz közel sem az a dzsungel-érzés, mint a másik helyen, ellenben az elhelyezése egyszerűen félelmetesen szép: a hátsó teraszról kis móló vezet egy nádkunyhó-beszélgetőteraszig, mögötte pedig in medias res az óceán. A házhoz kapcsolódó teraszrészben pedig egy hatalmas hidromasszázs-kád, állítólag szülésekhez is használják.


Beszélgetőterasz pálmalevélből...


...és rendeltetésszerű használata


Angyalok a kerti padon


Munka után édes a pihenés


Pálmalevél hű, de nagy!

            Minél inkább próbálok fotózni, filmezni, annál inkább nyilvánvalóvá válik számomra, hogy nem lehet. A tájat teljes egészében, körpanorámásan érdemes csak befogadni, bármelyik kis kockát veszem is ki belőle, mindenképp elveszik valami az összhatásból.

            Arra is rájöttem, hogy nagyon jó húzás volt a részemről idejönni erre a tanfolyamra. Ha kihelyezett formában szedném fel ugyanezt a tudást mondjuk Hollandiában, ahol tervezik is jövő őszre a tanfolyamot, akkor nem tapasztalnám meg ezt a vad, természetes és nagyon barátságos életérzést, ami itt, a módszer szülőhazájában jelen van és ami szerintem szorosan hozzátartozik. Sokan sekélyesnek tartják az amerikaiakat, még igazuk is lehet nagy általánosságban, de itt a helyiek tényleg, őszintén barátságosak, tudnak örülni, azonnal kifejezni az érzéseiket. Hallottam nőket egymással beszélgetni: nagyon odafigyeltek egymásra. Ha tanítom majd ezt a módszert, meg fogom próbálni átadni ezt az önfeledt örömöt, amit én kapok itt ettől a helytől. Az is feltűnt, hogy a gyakorlatok csinálva tanulása közben magam is sokkal nyugodtabb lettem, az otthoni stressz kezd kiszivárogni belőlem. Nagy szükségem volt már erre.

            A délelőtti oktatás előtt találkoztam Ann-nel, a házigazdával, aki épp két hatalmas lehullott pálmalevelet vonszolt a hátsó udvar felé. Bámulatos ezeknek az óriási leveleknek a látványa: a levélnyél vagy két méter hosszú és zöld, bőrszerű tekercsbe pöndörödik össze a vége, az összetett leveles része pedig embernyi. Jó nehéz is lehetett. Hiába: Európában nem sűrűn lesz izomláza az embernek attól, hogy kivitt két levelet a komposztba…

            Kicsit nehéz szívvel hagytam ott a régi szállást, de végülis egyszer mindent ki kell próbálni és egyébként is visszamegyek a jövő hét elején.

            Az új helyen berendezkedéssel és ismerkedéssel kezdtük a délutánt, aztán elmentünk a Sugarloaf Key-n levő azonos nevű szabadidő-klubba. Itt is van egy szuper medence, ahol most már teljes létszámban gyakoroltunk.


A csapat (balról és hátulról):
Csengécske, Tara, Dorit,
én, Marina, Donna, Maria

Közben csatlakozott hozzánk még egy helyi kismama (csak ma délutánra) és egy Midge nevű kerekded hölgy is, aki állítólag főzni is fog nekünk, talán épp holnap. A vízbe Csengécske is bejött és nagyon élvezte. Ez a medence valamivel melegebb, mint a másik volt, talán ezért is tudott jobban feloldódni. A végére már önállóan beugrott a medence széléről (ülésből) és szívesen is merült. Szerencsére itt is van szivacs-kukac, amivel már nagyon jól úszik. A több, mint egy óra alatt, amit a vízben töltöttünk, Csenge végig nevetgélt, huncutkodott, a többiek nem kis derültségére és csodálatára. Azoknál a feladatoknál, ahol körben álltunk kézenfogva, őt is bevettük a körbe a kukacon lebegve. Nagyon helyes látvány volt. Ilyenkor persze nagyon hiányzik Levente: lefogadom, hogy ő is nagyon élvezné ezt a helyet. Na meg azt, hogy végre van időm és idegzetem eleget foglalkozni vele.

            A vizes foglalkozás után egy kis relax következett a meleg vizes medencében, Csengécske majdnem elaludt benne. Utána elvonultunk egy aerobik-terembe, ahol hastánc volt a következő menüpont. 


Hastánc

Ennek már az elején elszólított Csenge, aki álmos lévén szoptatást kért, de nem is nagyon bántam, mert már korábban is volt részem hasonló táncos programban és bár nézni nagyon szerettem, csinálni valahogy nem. Imádok táncolni, de ez a keleti stílus még nem lopta magát a szívembe. A többiek viszont fantasztikusan jól csinálták és élvezték is, jó volt nézni. Lehet, hogy némi gyakorlással én is beleszoknék, mert azt azért elismerem, hogy a nőies kisugárzásnak, az erotikának és hasonlóknak kifejezetten hasznos ez a mozgásforma, ezért mindenképp érdemes lenne gyakorolni. Na, majd legközelebb. Az is feltűnt, hogy Marina tanítási stílusát sokkal könnyebben követhetőnek találtam, mint az előző, magyarországi tapasztalatom esetében.

            Csengécske közben persze elaludt, hiszen helyi idő szerint is 9 körül lett vége és nekem sem kellett altató utána. Azt hiszem, mostanra szinte teljesen átálltunk az idővel: már reggel sem ébredek fel korábban.

 

2002. május 3. péntek

            Délelőtt ismét a Sugarloaf Club-beli medencénél kezdtük. A nap olyan erősen sütött, hogy a már eddig is meglévő pír a vállamon meg az arcomon estére mély bíborba váltott a harmincas faktorú naptej (amit egyébként soha nem szoktam használni) és a töméntelen mennyiségű Aloe Vera zselé ellenére, amit rákentem. Szegény kicsi Csenge is lepirult, főleg a háta-válla-karja. Szerencsére a fejére tettem egy vizes zsebkendőt, így napszúrást nem kapott és a fejbőre sem égett le. A nap hátralevő részében pólóstul mentem a vízbe, de még így is elég rosszul nézek ki.

 
Ugorj, Csengécske!

            A medencében most nem az AquaNatal-t gyakoroltuk, hanem születéseket játszottunk el: a "baba" átúszott a "mama" lábai között és a másik oldalon valaki elkapta, megfordította és odaadta a "mamának", eljátszván ezzel a bába szerepét. Nagyon érdekes volt: a baba szemszögéből a lebegés, az összeszorítottság, majd a kicsusszanás a szabad térbe, a bába szemszögéből a manőverezés és az elengedés megfelelő arányának eltalálása, az anya szemszögéből pedig a nyomásérzet, majd a "baba" fogadása egészen élethű imitációját nyújtotta a valóságnak. Egész végig ezt csináltuk, vagy másfél óra hosszat, de nem lehetett megunni.

            Dél felé átsétáltunk Midge házához, amit egyébként Mariposa-nak hívnak, hogy a végére járjunk a megfelelően beharangozott ebédnek. A ház maga is egy élmény volt: cölöpökön áll, fagerenda-lépcsőn kell felmenni, ez állítólag a hurrikán okozta szökőár elleni óvintézkedés. Fentről persze kilátás az Atlanti-óceánra, ahogy kell. Hatalmas, de tényleg óriási konyha dupla ajtós hűtővel, gigantikus tűzhely-szigettel meg szekrényekkel, vagy tíz méternyi munkapult U-alakban, na itt lehet főzni, az biztos. Az ebédlő és általában az egész ház hasonlóan impozáns: faragott asztallábak, nagy fonott székek, miegymás.


gasztronómiai orgia Mariposán...


...és az alkotóműhely

            A menü a teljesség igénye nélkül: feketebab-leves (sűrű) rizzsel, friss fehérsajt, paradicsom, kétféle erőspaprika (egy kis tömör zöld meg egy narancssárga szögletes, vékony falú), sárgadinnye, papaya (mint megtudtuk, a hátsó kertből), egy "plantain" névre hallgató mézes vajban sült banánszerű izé, tortilla és persze hatalmas poharakban gyümölcstea lime-mal, kávé meg ki tudja még mi minden.

A gasztronómiai orgia után azonnal eloszlottak a Midge főzőtudományának istenítésével kapcsolatos előítéleteim: megállapítom, hogy tényleg olyan konyhazseni, mint ahogy azt mindenki emlegette. Miután többnyire hideg és instant kajákon éltünk eddig, igazán jólesett egy kis igazi helyi ízelítő. Ezek után már alig várom a következő alkalmat, azt hiszem, hétfőn megyünk még egyszer a Mariposa birtokra kárt tenni az ehetőkben.

            Délután volt még egy vizes foglalkozás, szerencsére már kicsit gyengébb napsütésben. Utána visszajöttünk a házba. Közben rájöttem, hogy ez valójában az a ház, amelyikbe eredetileg jöttem/tünk volna, de elvetettük az ötletet, mert túl drága lett volna (150 $/éjszaka), így viszont, hogy négyen vagyunk rá, egész jól jön ki az ára. Egész mostanáig úgy tudtam, hogy ez a ház valami harmadik lehetőség volt a tervekben. Az előző szálláshely központi épületét pedig felismerem a fényképekről, amik Marina szóróanyagában szerepelnek, úgyhogy megállapítom, hogy sikerült kifognom a két helyet, amit kifogni érdemes volt a környéken. A ház további érdekessége, hogy katonai reptér van a környéken, ezért látványos légimanővereket lehet látni és hallani időnként. Jó hangosak a gépek, először meg is ijedtem, de miután a többiek felvilágosítottak, hogy mi ez, már nem hittem, hogy közvetlenül a tetőbe fog mindjárt belecsapódni a repülő szubsztancia.

            Hogy egy kicsit a tanultakról is beszéljek: a Marinával és a többiekkel folytatott beszélgetések talán legfontosabb tanulsága számomra, hogy milyen fontos nekem magamnak is, de a várandós anyáknak is, az agybéli tudást több gyakorlati tudással, az ösztönszerűnek való tér-engedéssel és az intuíció számára való egyszerű ott-levéssel, ellazulással ellensúlyozni. Én, aki annyi könyvet olvastam, olyan sok elméletet halmoztam fel magamban, szivacsként szívom fel az AquaNatal-gyakorlatok adta, testi síkon jelentkező bizonyosságot, biztonságot, lazaságot, és csak most veszem észre, mennyire hiányzott ez eddig. Biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalat lényegi változásokat hoz a szüléshez-születéshez való hozzáállásomban, de még a magánéletemben is. Ez a módszer például nem magyarázza el, hogy az izmok ellazításának és a kilégzésnek az összekapcsolása miért olyan hasznos a vajúdásnál, hanem egyszerűen csak csinálja, begyakorolja az ember, mígnem teljesen reflexszerűvé válik és természetesen elő is jön, ha a vajúdásnál szükség van rá. Ez a szavak nélkül átadott tudás sokkal elemibb erejű, mint bármilyen könyv vagy szóbeli előadás.

Következő (3.) oldal