Florida 2002. április 30 - május 9.
AquaNatal® oktatóképző
1. rész

2002. április 30.

magyar idő: hajnal ½ 4
helyi idő: este ½ 9
Florida, Big Pine Key

            Azt hiszem, ez volt életem leghosszabb napja. Nemcsak a hatórás időeltolódás miatt, hanem a pakolás miatt kihagyott előző éjszaka (összesen egy órát aludtam) okán is. Nem is vagyok biztos benne, hogy jó ötlet ilyen beszámíthatatlan állapotban írásba kezdeni, de talán az első benyomások, a friss élmények miatt megéri.


hajnali Hold, Budapest, Ferihegy

            Magyar idő szerint ½ 4-kor keltem abból a bizonyos egyórás alvásból, mert a Frankfurtba tartó gép ½ 7-kor indult. Mindig is utáltam repülni, most sem voltam túl boldog az ötlettől, hogy ilyen hosszú időt töltsek a levegőben (mint tudjuk, a nandu futómadár…), de jobb híján túl kellett esni rajta valahogy. A Frankfurt-Miami csatlakozás is rendben sikerült, itt már kaptunk Csengének egy kis babakosarat, amelyben az idő nagy részét vígan töltötte. Le a kalappal, mintaszerűen viselkedett, egy hangja se volt a 9 ¾ óra alatt. Ekkora géppel egyébként még sosem utaztam: 10 ember ült egy sorban 3-4-3 osztásban és több mint 50 sor, azaz 500-nál is több ember fért bele. Tele is volt rendesen. Mellettünk két török fickó ült, akik nagyon jópofán elszórakoztak Csengével. Repülés közben persze buzgón szlapáltam a kávét, alvásról a helyszűke miatt nemigen lehetett gondolni.


Boeing-orr...


... és szárny a magasból, sötétkék-fehér éggel

Útközben egész sok felvételt készítettem a tájról: elrepültünk a Labrador-fennsík, az Appalache, New York és Washington felett. Az óceán a közepéről nézve egészen megdöbbentően nagynak látszott és még fentről is látszanak a hullámok. Tiszteletet parancsoló látvány.

 
Észak-Kanada

 
Labrador

 
Miami környéke

            Helyi idő szerint kb. ¼ 2-kor aztán földet fogtunk itt, az Újvilágban. Kisvártatva sikerült azonosítani a buszt is, ami tovább hozott Miamiból a Florida Keys felé. A buszra várakozva szereztem az első benyomásaimat a helyről. Először is a szokásos trópusi-effektus: amikor kimegy az ember az utcára, olyan, mintha bemenne, mondjuk valami gőzfürdőbe. Egy csomó ideig tart, mire tudatosul, hogy nem, innen már nem lehet kinyitni az ablakot, itt ez a normális. Az első mosdóban le is téptem magamról az európai áprilisra való ruhákat, Csengécskére dinamógatyát, magamra kertész-shortot húzván. Sajnos utólag aztán visszakozni kényszerültem, mert életbe lépett a trópusi-effektus második általános jelensége: a klímaberendezés túlműködése a buszon. Meg lehetett fagyni rajta. Furcsán gondolkodnak az emberek a komfortérzetről… A buszra várakozva a legszembetűnőbb az volt, mennyire más a helyi autópark, mint Európában. Szinte az összes kocsi terepjáró, vagy valami nagy, széles kerekű járgány, még az Európában gyakori márkájú autóknak (Honda, Mitsubishi) is a terep válfaját használják. Ezen kívül a buszmegállóban ácsorgás teljes ideje alatt egy-három percenként megjelent egy olyan iszonyú hosszú (kb. 2 normál autó), nálunk közfeltűnést keltő luxuslimuzin, amiről azt hinné az ember, hogy nem sok van belőle, itt mégis nyüzsögtek. És láttam beszállni teljesen normálisan, farmerba öltözött pasit is, kisbőrönddel. Természetesen mindegyik limuzin csak fehér vagy fekete színű lehetett, a sofőrtől hátrafelé teljesen elsötétített ablakokkal.

            Helyi idő szerint du. 4-kor aztán megjött a buszunk egy nagyon készséges sofőrrel és elindultunk Florida Keys irányába. Egy darabig bírtam a soksávos autópálya és az utat szegélyező "szakállas" pálmafák, kertvárosi lakótelepek nézegetését, de közben el-elnyomott az álom – a hosszú virrasztás megtette hatását.
Az azért feltűnt, hogy minden, aminek a divatja eredetileg Amerikából indult és nálunk még újszerű, az itt már sok helyen megkopott. Például a könnyű szerkezetes földszintes házak: nálunk még szépek mert most kezdtek csak épülni, de itt bizony elég sok ócskát is láttam. Vagy a Burger King és társai: otthon még alig egy évtizede van ilyesmi és ha nem is ízlésesek, de legalább modernek az épületei, itt viszont poros kis útszéli megálló a legtöbbje, elég lepusztult állapotban. Elég érdekes látvány: mintha előrepörgették volna az időt. Az útszéli megállók hangulata egyébként pont olyan, mint a filmekben: kis "coffee shop", jobb sorsra érdemes pincérnő, hamburger, lelassult tempó.

    Este ½ 8 körül érkeztem meg Big Pine Key-re, ahol ugyan a megbeszéltekkel ellentétben nem várt senki, de volt ott néhány helybéli, akik megengedték, hogy telefonáljak és öt perc múlva már valami szakadt amerikai batárral gurultunk a szálláshely felé. Ez utóbbi már első látásra is egészen elképesztően vadregényes látványt nyújtott: egy kókuszültetvény közepén, mindenféle úttól távol, kis, fából és nádból ácsolt épületek, kis szökőkútból folyik a víz egy medencébe, mindenhol kókusz. A földet fű helyett valami puha, süppedős mohaszerű izé fedi. A zuhany egy nádkunyhó hátulja, esővíz melegségű víz folyik belőle és egy oldalról teljesen nyitott, meg persze felülről is, így az ember fürdés közben is élvezheti a dzsungel társaságát. A kókusz mellett rengeteg mediterrán jellegű növény is van: babérfa, hatalmas bőrlevelű bokrok és valami lila sokvirágos hibiszkuszfák. Meg egy rószaszín virágos keskeny levelű cserje, aminek mindig elfelejtem a nevét. Mindez egyáltalán nem a luxus hangulatát árasztja, sokkal inkább olyan, mint valami afrikai benszülöttek tanyája amerikai kiadásban. Apropó, a népesség összetétele is különbözik a megszokottól: sok a sötét bőrű, sőt néhány indiánt is láttam a busznál. Sok spanyol szót is hallani fekete hajú, dél-amerikaiasan kinéző népségektől. A feketék meglepően nagy számban vannak "egyenruhás" foglalkozásokban: határőr, reptéri rakodó, rendőr. Meg persze a sofőrök.


nádkunyhó-szállás


zuhany a la dzsungel

            A szálláshelyünk egy nádból font táblákból összeácsolt kunyhó, aminek a galériáján alszunk, a földszintjén pedig valami közösségi ház-féle lehet, mert tele van dobokkal, rumbatökökkel, mindenféle indián textíliával, tarka festményekkel, festékkel és néhány sporteszköz is van. A fáradtság nem engedi, hogy bármi mást is csináljak az alváson kívül, pedig piszkosak és éhesek is vagyunk. Csengécske már rég alszik: az ő bioritmusát nem olyan könnyű becsapni…


enteriőr hippi stílusban - sello"k a köbön!


Fárasztó és meleg nap volt...

 

2002. május 1. szerda

            Csenge hajnalban ébredt számára teljesen nyilvánvaló természetességgel. Még sötét volt, de én arra lettem figyelmes, hogy valami ül a gerendán. Miután tegnap Ann, a tulaj kedvesen tájékoztatott, hogy a hely faunájának főbb képviselői a szarvas (rezervátumuk van itt), a béka (ami esténként igen hangosan mondja, hogy kutykurutty), a gyík és valami leguánféle és ha nagy szerencsém van, akkor valami fekete kígyó, reménykedtem, hogy a gerendán ülő lény nem a különlegesen nagy szerencsére utaló fajhoz tartozik… Közelebbi inspekció alá véve tenyérnyi lepkének bizonyult, le is filmeztem az éjszakai lámpával.

            A zuhanyból és minden csapból egyféle víz folyik: langyoska. Mosogatni hideg, de aláállni először elég meglepő, utána meg jólesik, mert enyhít a hőségen. A konyhában körülnézve feltűnt, hogy az edényekre is ugyanaz vonatkozik, mint az autókra: a poharak hatalmasak és nagyon vastag üvegből vannak, az evőeszközök szintén robosztusak. Ellenben a tűzhely fél perc alatt vörösen izzóra melegszik.

            Találkoztam néhány kis gyíkkal, mindenfelé futkosnak. Kb. 10 centisek farok nélkül és nagyon helyesek.


gekkó

            Délelőtt megérkezett Marina és elkezdtük a tanulást. Az egész tanfolyamot úgy szervezte, hogy az én lakóhelyemhez idomuljon, ez nagyon rendes tőle. Az itteni medence ideális a célra, reggel Csengével is kipróbáltuk. Van lépcső, van egy kis padka, ahová ki lehet ültetni és egy mini-vízesésből jön bele a víz. A mélységét is babaúszásra meg AquaNatal-ra találták ki: mellmagasságig ér a víz mindenhol, illetve egy kicsit feljebb, pont jó. Csenge kicsit nyűgös volt az elején, már álmos, de azért jót úszott egyedül a polifoam-kukaccal meg a  hátamon. Egy-két beugrasztást, merülést is csináltunk.

            Az oktatás maga ½ 12-től ½ 2-ig, majd ½ 3-tól kb. 5-ig tartott. Szellemileg nem volt valami megerőltető, én ennél sokkal töményebb infó befogadásához vagyok szokva, de Marina mégis sokszor visszakérdezett, hogy értem-e. Úgy látszik igaz, amit az amerikai oktatásról tartanak: kevés tárgyi tudás, több problémamegoldó, kreatív feladat. A vízben tanult gyakorlatok viszont fantasztikusan jól felépítettek voltak, gyanítom, hogy ez a módszer olyan színvonalas a várandóstorna területén, mint a Kalovits®-módszer a babaúszásban.

            Dél felé már jó erős volt a nap, le is pirultam némileg. Csengécske az egész "vizes" oktatást végigaludta, csaknem 3 órát. Biztos fáradt lehetett még az időzóna-átállástól. Este az egyik tanfolyam-résztvevő, Maria, elvitt kocsival a helyi szupermarketba. Sajnos a videót nem tudom feltölteni a konnektor-kompatibilitási gondok miatt, ezért kénytelen voltam venni egy eldobhatós fényképezőgépet helyette. Bánatos vagyok miatta, mert a fotók így kevesebben lesznek és silányabbak, mint szeretném.

            A kajás részlegen úgy közlekedtem, mint valami extrém rövidlátó, mindent meg kellett néznem közelről, hogy egyáltalán azonosítani tudjam. Vettem nagyon finom grapefruit-levet, itt a 100%-os csak akkor számít igazinak, ha az is rá van írva, hogy nem koncentrátumból készült. Az íze pedig tényleg olyan, mint a frissen facsarté. Ezen kívül alkalmam nyílt megkóstolni az USA-szerte híres-neves Benk Jerry fagyit: öles csoki- és meggydarabok voltak benne, tényleg finom. De a joghurt se kutya: olyan pohárban van, mintha fejjel lefelé fordították volna és a fenekén lenne a zárófólia: fölfelé szűkül. Banánt csak normál méretűt láttam, pedig Marina hozott reggel kicsiket is: ezek kb. 15 centi hosszúak és valamelyest különböző ízűek, mint a "hagyományos". Sajnos a fizetésnél kiderült, hogy lejárt a VISA kártyám, ezért most a nálam levő csekélyke készpénz az össz vagyonom, majd telefonálni kell a banknak, hogy mi a teendő.

            A hajam kezd egzotikus szénakazalhoz hasonlítani; az első nap elhagytam a fésűmet (de lehet, hogy el se hoztam), így azóta mellőzöm a használatát. Nem nagy ügy, mert a helyi nőknek amúgy is többnyire "rasztás" hullámos hajuk van – a szőkéknek is – úgyhogy nem feltűnő.

            Nem írtam még a fauna legkellemetlenebb képviselőiről: estefelé megjelenik néhány szúnyog és sok egészen apró kis bogár, átmennek a szúnyoghálón is, és csípnek. Kicsit, de pont elég. A buszpályaudvaron pedig a pálmafákról kis vöröshangyák potyogtak. És iszonyú nagyokat tudtak csípni. A nem-harapósak közül a lepke is kezd már az agyamra menni: vagy három tenyérnyi példány röpdös egyszerre a szobában és bár nagyon impozánsak, valahogy ki tudnám hagyni, hogy a nyakamba szálljon ez egyik. Ha bármilyen cukortartalmú kaját vagy mosatlan edényt elöl hagy az ember, kb. fél perc alatt ellepi egy mikroszkópikusan kicsi hangyafajta. Emiatt mindent, még a cappucino-port és a bébiétel-pelyhet is hűtőben kell tárolni.


reggelizésre készen

Következő (2.) oldal