Kedves honlap-látogatóim!

A "Nandu-féle szülés-oldalak" az idők során (1998-ban kezdtem el írni) nagy meglepetésemre és még nagyobb örömömre olyan népszerűségre - és e sorok írásakor már több tízezerre rúgó látogatottságra - tettek szert, hogy büszkén mondhatom, részletes bemutatás helyett jobb, ha magukért beszélnek. Kezdetben szakirodalom-búvárként, majd gyakorló anyaként, később dúlaként, hobbiból és valamiféle élménymegosztási kényszertől vezérelve szerkesztgettem e lapokat. Azóta túl vagyok egy nagy döntésen: úgy határoztam, hogy a műkedvelést valódi pályamódosítássá növesztve független bábává képződöm és a háborítatlan szülés ügyét a teljes életemmel támogatom-képviselem.

Az elmúlt néhány évben meghatottan fogadtam számos kismama  élménybeszámoló, tanácsot kérő és meleg hangon gratuláló, támogató levelét. Közöttük volt például egy thaiföldi lány, aki arról számolt be, hogy az unokahúgát az én kislányom születéséről szóló fotósorozat hatására Csengének nevezték el, illetve egy amerikai anyáé, aki ikerbabái elvesztése után az én oldalamból merített hitet és reménységet a továbblépésre. Magyarországról is sok olyan szülő írt nekem, aki az írásaim hatására döntött úgy, hogy az otthonszülést vagy egy a szülés háborítatlanságára jobban odafigyelő kórházat, szülésznőt választ.

Mindezek a visszajelzések a legnagyobb örömöt okozták nekem, amit munkálkodó ember érezhet: annak tudását, hogy az erőfeszítéseimnek fogható haszna van, nem dolgozom hiába. Köszönöm ezt Nektek!

Most, miután immár több, mint tíz esztendeje szánom napjaim hasznos idejének jó részét a háborítatlan szülés ügyéért végzett önkéntes munkára, először áll elő olyan helyzet az életemben, hogy azt mondhassam: ezegyszer Te is, kedves Olvasó, tehetnél értem, értünk és általunk saját magadért valamit.

Ahhoz, hogy a magyarországi független bábai gyakorlatban és bábaképzésben egyaránt követhessem azt, amire elhívott az Élet, 2003-ban elhatároztam, hogy elvégzem az USA Texas államában, El Paso-ban levő Maternidad La Luz bábaiskolát és ezzel az első olyan magyar bábává képződöm, akinek már az alapképzése is a független, holisztikus bábai modellt követi. Ezt 2005 márciusáig meg is tettem. Saját tudásom professzionális szintre emelése mellett az volt a célom, hogy az első kézből szerzett modellt és konkrét módszertani tapasztalatokat az Országos Bábaképző Intézet (OBI) számára átadhassam. Az El Paso-i "bábakalandot" személyes napló formájában örökítettem meg, amelynek könyv formájú, bővített kiadását is tervezem.

Hazaérkezésem után újra nagy lendülettel vetettem magam a munkába. 2005 júliusában megalapítottam a Holdudvar Bábaházat, amelyben a gyakorlati munkába és tudásmegosztásba bekapcsolódó bábatanoncokkal együtt valamennyien igazi otthonra leltünk, és amelynek összetartása és meghittsége immár a velünk szülő családokra is kisugárzik. 

Ha Neked, kedves Olvasó, tetszenek a kezdeményezéseink, ha tetszett a honlapom többi része, ha magadénak érzed az általunk képviselt értékeket, akkor arra kérlek: segíts!

Hosszú út áll még előttünk, sokmindenre égető szükség lenne: bábafelszerelésre, könyvekre,  továbbképzéseken és konferenciákon való részvételt lehetővé tevő pénzforrásra. Mindennemű támogatást örömmel várunk, legyen az pénz, bábafelszerelés, felajánlott munka, reklámfelület, helyiség, szívesség, bármi!

Pénzadományokat a 10300002 - 51100588 - 11103284 számú MKB számlára fogadnék szívesen.

Köszönöm, hogy mindezt elolvastad, köszönök minden felajánlott segítséget és mindettől függetlenül kívánok a honlapom valamennyi böngészőjének hasznos és kellemes időtöltést!


e-mail: nandu@nandu.hu


© Noll A. Nandu
A honlapon és annak al-fejezeteiben szereplő írások és képek a honlapgazda (Noll A. Nandu) írásos engedélye nélkül semmilyen formában nem másolhatók vagy sokszorosíthatók, beleértve a más weblapra történő átmásolást és az e-mailes továbbítást is. Minden olyan honlap, amelyen ezt a honlapot (engedéllyel vagy anélkül) idézték, lehet egy elavult, hibás változat másolata, és tartalmazhat olyan, közbeírt kiegészítéseket is, amelyek nem az eredeti szerzőtől származnak és amelyekkel az eredeti szerző nem ért egyet.
A honlapon szereplő tippek és receptek nem minősülnek orvosi tanácsnak, alkalmazásukért a szerző felelősséget nem vállal.