Ars poetica avagy gondolatok a háborítatlan szülésrol
(Nandu 2001.)

Amióta csak elkezdtem fejlesztgetni ezt az egész "Szüléses" honlap-fejezetet, mindig is motoszkált bennem, hogy le kellene írnom mindjárt az elején a hitvallásomat a szülésnek arról a módjáról, amirol elsosorban szeretnék szólni ezekkel az oldalakkal. Ido és közvetlen ihlet híján azonban, mint oly sok minden más is, ami egyelore még csak a fejemben létezik, ez is sokáig várt a megvalósításra. Most végre megjött az isteni szikra: a minap (2001 júliusát írjuk) ugyanis egy televíziós talk show felvételén voltam, amelynek az otthonszülés volt a témája. Azelott még sosem kellett kamerák elott beszélnem a szüléses dolgaimról, ezért igen nehezemre esett értelmesen és foleg összeszedetten beszélni, hiszen a mellemnek szegezett kérdésekre jóformán csak igennel vagy nemmel lehetett felelni, ha pedig elkezdtem volna valamit kifejteni, azt meg annyira le kellett rövidíteni, egyszerusíteni, hogy nem sok értelme maradt a végére. Közben a musor többi szereploje hosszas vitába kezdett, amibe én nem mentem bele, a musorido viszont ráment, ezért a legtöbb engem érinto témába bele se tudtam kezdeni. Következésképp egy éjszakán át forgolódtam utána az ágyban, frusztráltan marcangova magam, hogy hogyan is lehetett volna frappánsabb válaszokat adni. A dolog szerencsére nem veszti aktualitását, mivel a musorban elhangzott kérdések pont azok, amiket a legtöbb ember feltesz, amikor eloször szembesül a témával. Elhatároztam, hogy most itt végre összeszedek ezt-azt. Még a végén a tévézésbe is belejövök... smiles.gif (241 Byte)

Megjegyzés: Amikor azt írom, hogy "mi", az nem "cégjelzés", hanem az összes szülés körüli segítore vonakozik, akikkel valaha is együtt dolgoztam vagy tapasztalatot cseréltem és tudom, hogy osztják a háborítatlan szülés szellemiségét.

Hogyan jó szülni?
Ha valaki sokat olvasgat az oldalaimon, nem fogja elkerülni a figyelmét, hogy az otthonszülés a szívem csücske. Valóban, én többet foglalkozom ezzel, mint kórházi szülésekkel, ám nagy tévedés lenne azt feltételezni, hogy azt gondolom, általánosítható módon mindenkinek az otthonszülés a jó szülés. Nem otthon vagy kórházban vagy akárhol jó szülni, hanem háborítatlanul. Háborítatlan szüléshez az otthon, mint helyszín praktikus, de nem szükségszeru. A lényeg nem elsosorban a környezet dekoratív vagy otthonos voltában áll, hanem hozzáállásbeli dolog, melynek része például az anya szabadsága, a belé vetett bizalom és egyáltalán az, hogy a segíto(k) úgy lépnek be a szülés helyszínére, mintha a szülok otthonába lépnének. A szülés egy természeti jelenség (valaki vulkánhoz meg hurrikánhoz is hasonlította már), aminek igen nagy ereje, áradó energiája lehet, ha hagyják. Ennek a belso eronek a megtapasztalása valami egészen elképesztoen különleges élmény a szülo no és mindazok számára, akik ot a szülés folyamatán végigkísérik. Megélésére annál nagyobb az esély, minél inkább sikerül az ellenállásokat és akadályokat a szülés természetes áramlásának útjából kiküszöbölni. Nagyon hasonló a dolog a szeretkezéshez (ez már csak azért is jó példa, mert ugyanannak a folyamatnak a "bemeneti" oldala, aminek a szülés a "kimeneti"): ott is annál magasabb szinten jön létre a beteljesülés, minél kevesebb a külso vagy belso zavaró tényezo. Ha elég sok a zavaró tényezo, akkor megakadhat, sot le is állhat a folyamat. Egy szükségtelen, de annál kellemetlenebb orvosi beavatkozás vajúdás közben könnyen válhat további, immáron valóban szükséges beavatkozások, orvosi vészhelyzetek lavinájának elindítójává. Ennek okán a szüléstámogatás feladata "elso körben" a háborítatlanság elosegítése kéne, hogy legyen. Helyszín tekintetében ez ott van, ahol a szülo no a legnagyobb biztonságban érzi magát. Ha otthon, akkor ott, ha kórházban, akkor ott. Ha bárkit ebben a döntésében nem tartunk tiszteletben, akkor bizonyos fokig "háborítjuk" az o szülését. (Széjlegyzet: A fentihez hasonló televíziós és más vitáknak ezért nincs sok értelme. Nálunk sajnos a legtöbb érintett azt gondolja, hogy az otthonszülést muszáj vagy feltétel nélkül pártolni vagy ellenezni, pedig ez nem igaz. Én és mindazok, akikkel szívesen dolgozom együtt, nem "térítünk". Egy boldogabb jövoben talán ez majd kölcsönös lesz és a kórházi orvostársadalom sem próbálja majd az otthonszüléseket hátráltatni...).

Nem féltél otthon szülni?
Nem. Sot, sokkal jobban félek pl. elmenni a fogorvoshoz, mint otthon az egészséges fogaimmal a vacsorámat megenni. Minden azon múlik, hogy a szülést vészhelyzetnek tekintjük-e már jóval azelott, hogy bármilyen komplikáció felmerült volna. Én nem tekintem annak. A normálisan zajló szülés egy természetes testi funkció, a noi test erre lett "tervezve". Ha más testi funkcióim muködtetésére is képes vagyok az otthonomban, akkor pont ehhez az egyhez miért mennék kórházba, ha egyszer nem vagyok beteg? (A TV-musorba meghívott orvos folyamatosan "a beteg"-ként emlegette a szülo anyákat. Az orvosokat  arra képzik ki, hogy betegeket gyógyítsanak, ezért nekik valóban nagyon nehéz megállni, hogy ne kezeljék annak az embert.)

Nem jó félelemre alapozni az életnek azt az eseményét, ami a legtöbb bátorságot és elengedettséget kéri tolünk. Amellett, hogy készítünk magunknak "egérutat" minden eshetoségre (autó, telefon stb.), alapvetoen azt kell elvárnunk, hogy minden rendben lesz.
Magunk között azt szoktuk mondani, hogy otthon a gyávák szülnek. Rám ez nagyon igaz: én borzasztóan féltem volna attól a többlet-fájdalomtól és lelki megpróbáltatástól, amit a rámkényszerített testhelyzetek, vizsgálatok, viselkedési kényszer és mindenféle egyéb macerálás (háborítás) magával hozott volna. Ezeknek az elviselésére csak akkor vagyok hajlandó, ha az valamilyen kóros állapot megszüntetésének érdekében szükséges. Én nem abból indultam ki, hogy kóros lesz a szülésem, hanem abból, hogy képes megtörténni magától. A legtöbb szülés ilyen. Sajnos csak kevés kap esélyt...      

Mi van, ha mégis történik valami?
Érdeklodésemnek köszönhetoen több száz szülés történetét volt már alkalmam meghallgatni, elolvasni. A kórházi szülések között meglepoen gyakran alakult a történet úgy, hogy "ekkor jött Dr. XY és látta, hogy ... és mondta, hogy AZONNAL császármetszés/vákuum/fogó ...". A sztori rendszerint úgy fejezodik be, hogy "nagyon hálás vagyok Dr. XY-nak, mert ha o nincs ott AZONNAL, akkor most már nem élnék / nem élne a babám..." Az a helyzet, hogy sokkal több ilyen történetet hallottam már, mint ahányszor ez a végsokig kihegyezett vészhelyzet statisztikailag valószínu lenne, hiszen ekkora százalék még a Semmelweiss és a kézmosás elotti néhány százezer generáció korszakában sem halt bele szülésbe, amikor nem volt ott Dr. XY. Dr. XY szakmai hírét viszont biztosan öregbíti, ha életmento hosként vélekednek róla. A sztorit mesélni is érdekesebb és az elvégzett beavatkozás lelki fájdalmát is könnyebb elviselni, ha úgy gondoljuk, hogy létfontosságú volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden orvosi beavatkozás felesleges vagy öncélú. Csupán azt szeretném megvilágítani, hogy a dolog rendszerint nincs ennyire kihegyezve. A közhiedelemmel ellentétben a "vészhelyzetek" nem egyik másodpercrol a másikra állnak elo. Míg egy kórházi orvos sokszor csak akkor ér az események helyszínére, mikor a helyzet már valóban vészhelyzetté fajult, addig az otthonszülést kíséro bába végig az anyával van a vajúdás alatt, ezért o már a komplikáció elojeleit is látja és idoben képes segítséghez juttatni az anyát. Így nincs szükség AZONNAL-ra. Ezen kívül egy jó bába rendelkezik olyan képességekkel, amit az orvosok a különbözo gépesített technikákon elkényelmesedve már "elfelejtettek", pl. hogyan kell tupontosan meghatározni egy baba fekvését a mama pocakjában ultrahang nélkül, puszta kézi tapogatással (még az orrát, szemét is ki lehet tapogatni!), hogyan kell kimanoverezni egy babát a nyakára tekeredett köldökzsinórral, sot, hogyan kell kihallani egy vajúdó hangjából a telefonban, hogy hol tart a tágulása. A tapasztalt bábák rendszerint igen fejlett intuitív képességérol már nem is beszélek, mert nem lenne elég tudományos, pedig ez is létezo dolog. A kórházi orvosok ezzel szemben sokszor nem az anya vagy a saját megfigyeléseiknek hisznek jobban, hanem a nagyon is tévedheto méromuszereknek, amiket a vajúdóra kötnek. Az igazság hirtelen derül ki... Sok helyen generálnak komplikációt pl. oxytocin (méhösszehúzó hormon) rutinszeru adásával a vajúdás siettetésére, de a felkészületlen szervezet ezt nem tudja követni, ezért szakad, leáll, vérzik stb.. Az ilyen és hasonló, eros gyógyszerekkel mesterségesen generált vészhelyzetek valóban tudnak gyorsan eloállni. Természetes körülmények között azonban nemigen van olyan helyzet, amit ne lehetne annyi idovel elobb sejteni, hogy még biztonságosan be lehessen érni a kórházba (az én "otthonszülos" környezetemben ez még soha, egyetlenegyszer sem fordult elo). Persze ennek elofeltétele, hogy legyen max. 15-20 perc távolságra kórház és azt meg lehessen közelíteni (járható utak stb.). Akinél ez nincs meg, annak "költöztetni" kell a szülést: rokon, ismeros otthonába, születésházba vagy kórházba. A kórházba a komplikáció elso gyanújára kell elindulni, hogy legyen elegendo "rátartás". Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz a szülésnél levok közt kell, hogy legyen valaki, aki rendelkezik megfelelo tudással ahhoz, hogy felismerje a "gyanús" helyzetet. A biztonságosság szabályainak betartásával olyan hatékonyan elkerülhetok a vészhelyzetek, hogy a szülo no semmiféle hátrányban nincs a kórházban induló szülésekhez képest (természetesen mindez az elozetes szurés után normálisnak tekintett várandósságokra vonatkozik, hiszen ha valakinél veszélyezteto eltérés mutatkozik, az ésszeru módon meg sem kísérli az otthonszülést).
Végül: egy szülés jó kimenetelére a kórház sem százszázalékos garancia. Ott is elofordulhat, hogy valaki megsérül vagy belehal a szülésbe. Statisztikai alapon ennek otthon egyáltalán nem nagyobb az esélye. Nekem mindezekért nem adott volna plusz biztonságérzetet, ha a kórház a közvetlen környezetemben van és nem pár perc autózásnyira.

Nem veszélyes az otthonszülés?
Sokszor kapjuk a fejünkhöz vágva mi, otthonszülok, hogy micsoda felelotlenséget követünk el, kockáztatjuk a gyerekünk életét "kényelmi szempontok" miatt stb. stb. Véleményem szerint egészséges lelkületu anya soha nem sodorná a gyerekét szándékosan veszélybe, következésképp amikor valaki az otthonszülést választja, akkor elozoleg meggyozodik arról, hogy ezzel nem fogja a babája életét veszélyeztetni. Annak idején én is így cselekedtem, és az otthonszülos témájú szakirodalom több éves tanulmányozása után egyre szilárdabban úgy gondolom, hogy az otthonszülés valóban nem veszélyes, pontosabban semmivel sem veszélyesebb, mint a kórházban elinduló szülés. Néhány ok, ami miatt erre a következtetésre lehet jutni:
- Statisztikák alapján a modern kori (20. század végétol) otthonszülések anyai és magzati perinatális (=szülés körüli) halálozási aránya nem rosszabb, mint a kórházaké, sot jobb, mivel 1. otthonszülést tudatosan csak normál szülésre számítók választanak, míg a kórházakban "komplikált" szülések is zajlanak, amelyeknek nyilvánvalóan nagyobb az esélyük a sikertelenségre; 2. otthoni környezetben (megfelelo tisztálkodási szokásokat feltételezve) sokkal ritkább a fertozés, mivel az ember a saját környezetének a baktériumflórájára már ellenállóvá vált, míg a kórházban fekvo sok beteg emberére nem. (Magyar statisztika ezügyben az otthonszülések ritka és "nemhivatalos" volta miatt még nem készülhetett, de pl. az Alternatal köreiben az utóbbi 10 évben lezajlott kb. 1500 otthonszülés során még soha senki nem halt bele szül(et)ésbe vagy sérült meg visszafordíthatatlanul szül(et)és miatt)
- A legkézenfekvobb érv a veszélyesség mellett az lenne, hogy otthon nincsenek kéznél a kórházban használatos életmento eszközök. Ámde a szülés közbeni komplikációk a köztudattal ellentétben nem szoktak annyira gyorsan felmerülni, illetve súlyossá válni, hogy ne lehessen idoben kórházba menni (lásd "Mi van ha mégis történik valami"). Én még egyetlen olyan otthon indult szülésrol sem hallottam, ahol pl. valaki "lekéste" volna azt a bizonyos nagyon sürgos császármetszést, amit az otthonszülés-ellenzo orvosok olyan szívesen emlegetnek.
- A jól tervezett otthonszülést megfelelo szurovizsgálatok elozik meg annak érdekében, hogy otthon csak potenciálisan normális szülések folyjanak.
- A jól tervezett otthonszülésnél jelen van legalább egy, a normálistól való eltérést észlelni képes személy, aki korrigálni vagy stabilizálni tudja a helyzetet; biztos-ami-biztos életmento felszerelés és megfelelo szállítóeszköz a kórházba menéshez (lásd "Mi van ha mégis történik valami"). Nálunk pl. szülészorvos volt kék lámpát és szirénát használni tudó személyautóval és egy nagy utazótáskával, amiben többek között oxigénmaszk meg mindenféle "mentocucc" is volt - és ott is maradt.
- A jól tervezett otthonszülésre alaposan felkészülnek a szülok, ezért rendszerint lényegesen jobban tájékozottak a várandósságról és a szülésrol, mint az átlag laikus. Tudják, mit csinálnak, képesek tudatos döntéseket hozni a szülésükkel kapcsolatban. Gondoljunk csak bele: egy önerobol való otthoni szülés tervén nyilván sokkal többet kell töprengeni, mint ha valaki csak úszik az árral és rábízza magát a külso irányításra. Az otthon szülo tehát nem felelotlen szülo.
- A fentiek miatt meggyozodésem, hogy a komplikációk elhárítása szempontjából bármely jól tervezett otthon indult szülést szükség esetén pillanatok alatt olyan helyzetbe lehet hozni, mintha eleve kórházban indult volna. Innentol kezdve egyenloek az esélyek a kórházi szülésekével.
- S hogy a lelkieket is említsük: Olyan helyzetben, ahol az ember nem csinál magának problémát (pl. agyonaggódással), ott kevesebb a probléma.
- Lehet, hogy a tudományos beállítottságúak most megköveznek ezért a mondatért, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy a háborítatlan szüléseket még a Jóisten is szereti: egyszeruen nem szokott semmi baj történni.
Smiles.gif (241 Byte)

Miért otthon és nem alternatív szüloszobában?
Az otthonszülés "lényege" nem az otthon levés, hanem a háborítatlanság. Az alternatív szüloszobák lehet, hogy hasonlóan néznek ki, mint egy lakószoba, de a szülést levezeto orvos fejében (ma, Magyarországon és a világ legtöbb kórházában) ugyanaz van, mint akkor, amikor a "kór-teremben" dolgozik. Láttam már videón ilyen szülést: a mama szüloszéken, függoleges pózban szülhetett, gátmetszés nélkül, tehát nagyon "alternatív" volt a dolog, DE: az orvos folyamatosan dirigált neki, hogy most nyomjon, most ne nyomjon, most a száján vegye a levegot, most a fenekén... a mama arcán elképeszto görcsösség ült és folyamatosan egy fehér textilpelenka-rongyot tömött a saját szájába, hogy ne kiabáljon... Háborítatlan helyzetben ilyenkor a mama szabadon felkiált (megteheti, senki nem szól rá), olykor énekel, az arcán elengedettség van és az az extázis, amit a szülés hozta megváltozott tudatállapot tesz lehetové. A fenti filmen látott mama egyébként szemmel láthatóan remekül lélegzo babájának az orrába és a torkán lefelé gumicsövet dugtak a születése után rögtön, hogy "lássuk, átjárhatók-e a légutak"... miután a mama megfürdethette a saját babáját... amit szintén végigdirigált az orvos. Otthon megvárjuk, amíg a mama maga nyúl a gyermekéért, rendszerint eloször csak egy ujjal, aztán megsimogatja, aztán a karjába veszi, megszoptatja... a gumicso a táskában marad az egyéb életmento felszerelés mellett. Bízunk az anya képességében, hogy meg tudja szülni a babáját külso kommandó nélkül is. Nem nyúlunk hozzá az engedélye nélkül. Bízunk a baba képességében az életre. Nem oldunk meg olyan problémát, ami nem merült fel. Én ugyan nem szültem kórházban, de voltam bent a várandósságom alatt egy kisebb komplikáció miatt és nagyon sokszor szembesültem e bizalom súlyos hiányával, az "eleve hülyének nézés" jelenségével. A saját várandósságom alatt és dúlaként is a leggyakrabban hallott mondat (rendszerint ész-érvek híján) orvosoktól az volt, hogy "én X éve vagyok a pályán, én ehhez jobban értek". Ági, a mai napig legtöbb magyarországi otthonszülést kísért orvos-bába szüléses fényképein rendszerint azt látjuk, hogy valahol földközelben guggol vagy ül és alulról, a szeme sarkából figyeli az eseményeket. Még térben sem helyezi magát a vajúdó fölé... A kórházas szüléstörténetek, még az "alternatívak" is, legtöbbször arról szólnak, amit ok mondtak / segítettek / csináltak velem. Az otthoniak arról, amit én csináltam, megcsináltam! A kórházi szüléseket levezetik, pedig vezetni autót kell, nem szülést. Az otthonszülést kísérik, szülni az anya szül, a szülés megy magától. A különbség nem a külsoségekben van, hanem a hozzáállásban. A mai napig egyetlen szülés történetét sem hallottam, ami kórházi környezetben teljesen magától zajlott volna úgy, ahogy az az otthoni, öntörvényu, önkibontakoztató szüléseknél zajlik. Nem hibáztatom ezért az orvosokat, nekik sokféle más szempont (pl. muhibaperektol való félelem) is alakítja a hozzáállásukat és ráadásul - paradox módon - még életükben egyetlen "levezetésmentes" szülést sem láttak. A férfiak - és ok vannak nagy többségben - nem is hordtak, szültek soha gyereket, ezért sosem érezték, mennyire finom szövetu ilyenkor az ember lelke és teste.
Végül még egy fontos különbség: otthon a szülés után rögtön együtt van az új család. A baba egy percre sem veszíti szem elol az anyját és nem viszik el ot sehová még rövid idore sem. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, mikor a kisfiam születésének másnapján felébredtem és szinte a szemem láttára kettozodött meg a szeretetem, amint ott feküdt mellettem a szeretett férfi és a szerelmünk gyümölcse egyszerre. A lányom születésénél pedig örömkönnyek között figyeltem, ahogy a két és fél éves "nagyfiam" nézegeti, simogatja ámulva a még meztelen, babaillatú, alig másfél órás kis jövevényt. Szerintem egy kórházban szülo anya nem is tudja, mit veszít azzal, ahogy a látogatási ido kettészakítja a családját a kezdeti kötodés elso, legérzékenyebb napjaiban.
Mindezek ellenére örvendetes dolog az, hogy Magyarországon is egyre több az "alternatív", "bababarát" kórház. Azoknak, akik a kórházi szülést választják, mindenképpen sokkal jobb egy ilyenben szülni, mint rideg, fémes környezetben. Számos anyát hallottam már elégedetten beszélni ilyen helyen szerzett szülés-élményérol. Jó, hogy legalább a kifejezetten káros modern orvosi gyakorlatokat (hanyatt fekvés, rutinszeru gátmetszés) van már némi esélye elkerülni az ilyen kórházban szüloknek. Az elmúlt évtizedben kétségtelenül fejlodtek a kórházak ezen a téren. Idovel talán a barátságosabb környezet a fejek belsejében is több békességet teremt és "szabad" lesz szülni kórházban is.

Néhány szó az aktuális problémákról:
Magyarországon egyedülálló módon jelenleg még mindig "üldözik" az otthonszülést. Ez azt jelenti, hogy pl. ha otthonszülést tervezo kismama védonovel beszél, akkor a védono valószínuleg "lejelenti" a területileg illetékes kórháznál, mint valami "gyanús elemet". Jelenleg egyetlen orvos foglalkozik nyíltan otthonszülések kísérésével, Dr. Geréb Ágnes. Ot is folyton perbe fogják mindenféle adminiszratív vagy fiktív ürügyekkel (mivel még sosem volt az általa kísért szülésekbol következo anyai vagy magzati haláleset, ezért mással nem tudják). Bár országgyulési biztosi döntés alapján néhány éve törvénybe foglalt jog az otthonszülés, a Szülészeti és Nogyógyászati Kamara nyilatkozatban ellenzi és mindent megtesz, hogy az otthonszülést választók ne juthassanak szaksegítséghez (ami egyébként ezeknek az anyáknak komoly veszélyt jelentene, ha az otthonszüléseket kísérok maroknyi csapata nem állna ellent a megfélemlítésnek). Errol a helyzetrol több konkrétum olvasható még a www.szules.hu alatt.
Az akadályozó tevékenység hátterében leginkább nem valós szakmai okok állnak, hanem valószínuleg valamiféle, egyébként nagyrészt alaptalan félelem, hogy pl. kevesebb szükség lesz orvosokra, ha "kiderül", hogy egy normál szüléshez egy független bába is elég, ezáltal kevesebb pénz folyik be és csökkenhet az orvosok abszolút tekintélye. Másrészt egyszeruen a generációk ütközésérol is szó van. Más országokban a szülészet e két "mufaja" képes egymást kiegészítve muködni. Kétségtelen tény, hogy mindkettore van igény és mindkettonek van létjogosultsága, ezért mi a magunk részérol folyamatosan keressük az értelmetlen huzavona lezárásának lehetoségét.
Abban reménykedünk, hogy idovel megértik a kórházak, mennyire fontosak az otthonszüléseknél is, mint háttér. Ma még sajnos az a gyakoribb, hogy az otthonszülést tervezett, de valamilyen komplikáció miatt kórházi segítséghez forduló anyákat ellenségesen, sot gorombán fogadják és kezelik. Ez nagy lelki pusztítást tud végezni az anyában és a kórháznak sem használ. Részben értheto, hogy a kórház is jobban szereti a normál szüléseket, mint a komplikáltakat, de az otthonszülés ellenlábasainak vádja, miszerint az otthonszülésbol bekerülok "életveszélyes állapotban" lennének, nem igaz. Az igaz, hogy minden otthonszülésben, ami kórházban végzodik, van valamiféle komplikáció (vagy arra utaló elojel), hiszen másképp nem kéne kórházba menni. Nem értem, hogy miért van a legtöbb ügyeletes orvos mégis "megsértodve", ha igénybe szeretnénk venni a képességeit, amikor azokra szükség van. Egészségesebb alternatíva lenne, ha együttmuködési megállapodások születhetnének otthonszülést kíséro bábák és kórházak között, miszerint az anyát bekíséro bába diagnózisát végighallgatják, javaslatait komolyan veszik és a bába végig az anyával maradhat a kórház területén is. Ez egyébként a fejlettebb nyugati országokban muködo gyakorlat. A dolog másik oldala, hogy az otthonszülést tervezo anyák rendszerint a kreatív embertípust képviselik, azaz szeretnek jól tájékozottak és dötésképesek lenni abban, ami velül történik és nem szeretnek bambán belemenni bármilyen ovosi procedúrába (amiben egyébként igazuk is van). Nem jó azonban, ha egy ilyen anya a kórházban félelmében, csalódottságában vagy a bánásmód miatt érzett felháborodásból a "tagadás állapotába" kerül, megnehezítve a valóban szükséges beavatkozásokat is. Ez a jelenség nem általános, de elofordul annak ellenére, hogy az otthonszülés-elokészíto tanfolyamon megpróbáljuk megfeleloen felkészíteni a mamákat az esetleges kórházba kerülésre és mi is kérjük oket, hogy muködjenek együtt a kórházi személyzettel. Kevésbé tekintélyelvu bánásmóddal és megfelelo tájékoztatással a kórházban az o ellenérzéseiket is jobban el lehetne oszlatni, csökkentve ezzel a "nehéz páciensek" számát. 
Végül arra szeretnék kérni minden egészségügyben dolgozót, hogy próbáljanak meg fokozottan figyelni pácienseik személyiségi jogaira. Sajnos velem az utóbbi három évben több ízben is elofordultak jogsérto esetek, amelyek engem nagyon zavartak. Pl. leküldtek a földszintre a kartonomért és lent a kezembe nyomták az enyémmel együtt még három másik páciens kartonját, hogy vigyem fel azokat is... Vagy a körzeti orvos felnott fiatalokat kapásból szembe tegezve a váróteremben kérdezte végig, kinek mi baja van. Egy másik esetben hat (!) másik asszonnyal kellett egyszerre vetkoznöm egy nogyógyászati vizsgálat elott, ahol mind a hatan végighallgattuk az elottünk következo no vizsgálatát. Ez a kiszolgáltatott helyzet egyszeruen elkeseríto. Mindannyian nagyon szeretnénk, ha megbízhatnánk az orvosokban, novérekben, akikre adott esetben a testi intimitásunkat bízzuk. Azt hiszem, nem kell sok, csak egy kicsi odafigyelés ahhoz, hogy ez lehetové válhasson.
A fent soroltak ellenére a helyzetünk szerintem egyáltalán nem reménytelen. Néhány nyitottabb orvossal és szülésznovel sikerült már személyes ismeretségen alapuló, harmonikus kapcsolatot teremteni. Egyes kórházakban lassacskán végre sikerül elérnünk, hogy oda is mehessenek a szülésekhez dúlák (szüléstámogatók). Az ilyen kis kézfogások jelentik a békés együtt munkálkodás jövojét az emberséges ÉS biztonságos szülészetért mind otthon, mind a kórházban.

Végszó
Feltunt, hogy bármennyi "szelídíto megjegyzést" is írok a mondandóm közepette annak elkerülésére, hogy a szülészet hagyományos gyakorlatán felnott vagy azt jelenleg folytató generáció szemében felháborítóan radikálisnak tunjek, nem úszhatom meg a dolgot. E tényért surun elnézést kérek mindekitol, akit esetleg sikerült felháborítani. Vagy elhiszi az Olvasó vagy nem, de nem vagyok egy szélsoséges személyiség. A szülések háborítatlanságának témája viszont bizonyos szempontból - mondjuk ki - nem kompromisszumképes. Ha a sütemény tésztájába csak egy kicsi kutyapiszkot keverünk, az bizony lényeges különbség ahhoz képest, mintha egyáltalán nem tennénk bele. Ugyanez a helyzet a szülés háborítatlanságával is. Elég a szülést "csak egy kicsit" elvenni az anyától ahhoz, hogy már soha többé ne legyen az övé, hogy valami nagyszeru végleg elvesszen belole. Én és mindazok, akik velem egy szellemben dolgoznak, védjük ezt a valamit, anyatigrisként, mert nagyon fontos, mert pótolhatatlan és mert a szülo és a születo egész hátralevo életét meghatározza. Egyszeruen túl értékes ahhoz, hogy alkudjunk rá. Nem szeretnénk mi ezzel senkit bántani. Tudjuk, hogy a mai magyar szülészet számára még szinte teljesen emészthetetlen a mi "otthonszülos" gyakorlatunk és "politikusabb" lenne kis lépésekkel reformerkedni. Annak az anyának viszont, aki a jövo hétre várja a kisbabáját és szeretne háborítatlanul szülni, nincs ideje megvárni, amíg megfordul a történelem kereke. Mi tehát tesszük a dolgunkat a magunk módján. Egészen úgy.

Honlapgazda: Noll Andrea Nandu