Tenisz fotók      Tenisz videó      Babaúszás     Sí 1996-99, 2000     Szörf     Lovaglás     Tánc     Kali


... és 1 - 2 - 3 ... [nyögés, kászálódás...] ...

Nos, az igazat megvallva sosem készültem olimpiai bajnoknak. S mivel a legtöbb sportágban már zsenge koromban megmutatkozott brilliáns tehetségem hiánya, ezért aztán elég sikeresen el is ment a kedvem az egésztol, mire az iskolapadból kinottem. Szerencsémre azonban az egyetem elején harcos hangulatba kerültem és elhatároztam, hogy csakazértis keresek egy olyan sportot, amiben sikerül átlépnem a kritikus két hetes határt, amikor is az eddig próbált mozgásformákat rendre abbahagytam, vagy mert rettenetesen untattak, vagy mert egyszeruen önmagáért való önkínzásnak éreztem (nekem sosem sikerült átérezni a sportolók által olyan lelkesen leírt "kellemes fáradtságot", a "teljesítés örömét" és hasonlókat). Olyan sportágakat kerestem, amiket az iskolában nem tanítottak, mert tudtam, hogy csak olyan területen van esélyem, amitol még nem vette el a kedvemet az évek során belémivódott folyamatos kudarcérzet.

Így kerültem el eloször a BVSC teniszpályájára, ahol az oktató nagy meglepetésemre nem szidott, nem gúnyolt ki, hanem csak örült, ha elmentem az edzésre és segített, ahol tudott. Akkor jöttem rá, hogy engem a sportban (álalában másban is, de ebben szigorúan) csak pozitívan lehet motiválni. Két és fél évig jártam teniszezni rendszeresen, majd az egyetem és némi kihagyás után folytattam, ekkor már a párommal közösen jártunk a Ferencvárosi Vasutas-ba, ahol eleinte csak egymással ütögettünk, késobb, ahogy belejöttem, Bótai Anti bácsi (aki szerintem a világ legjobb, de egész biztosan a legaranyosabb teniszedzoje) útmutatásai mellett tanulgattam a kicsi sárga labda kergetését. Eredményeképp egész tisztességesen sikerült megtanulnom teniszezni és Levente fiam születéséig még a munkahelyemen muködo tenisz szakosztály szervezojeként is muködtem, sot, 1998-ban a "kezdo" mezonyben egészen elokelo helyezést is elértem a céges bajnokságon. 5 és fél hónapos kismamaként még nyertem egy utolsó meccset [büszke vigyor], aztán ismét szünet következett, jobban mondva "szülési szabadság". Azóta még csak alkalmanként volt idom a kicsi fiam mellol eljárni teniszezni, de a lelkesedésem töretlen. Nagy gyozelme az életemnek, hogy sikerült igazán közel kerülnöm egy sportághoz olyan módon, hogy ettol már nem veheti el a kedvemet semmi, még az sem, ha néha nem vagyok valami nagy formában. Bizonyítékul íme néhány életkép pályaközelbol: 1. Tenisz fotók, 2. Tenisz videó

A tenisz mellett azért akadnak még egyéb sportok, amikben alkalomadtán szívesen részt veszek, bár tudásom nem épp professzionális. Biztonságosan tudok úszni (2-3 km-ig) és erre 3 hónapos kora óta Levente fiamat is próbálom oktatgatni, amirol érdemes megnézni a babaúszásról szóló külön fejezetet. Egyszer-kétszer a szörfdeszkán is sikerült már fennmaradnom. A téli sportok közül a vel próbálkozom (1996-99, 2000). Bár 1996 óta, amikor eloször volt síléc a lábamon, majdnem minden évben legalább egy hétvégére el- eljártam síelni, még mindig  igencsak kezdo szinten állok - itt kicsit jobban kísértenek a régi félelmek, rossz beidegzodések, ezért lassabban tanulok, mint az átlag. Azért már így is többet töltök a lécen, mint a földön és néha igazán élvezem is. A lovaglás is tetszik, bár még csak néhányszor próbáltam.

nandusi.jpg (36533 Byte)

Van még egy mozgásforma, amit pechemre nemigen sorolnak a sportok közé, pedig ehhez még némi affinitásom is van, nevezetesen a tánc. A társastáncok legtöbbje elég jól megy, bár sosem versenyeztem, de ismerek néhány verseny-figurát. A gimnáziumban és az egyetem elején belso szervezésu gimnáziumi tánctanfolymokon és szalagavató tánc-felkészítoként még tanítgattam is. Késobb kipróbáltam a modern (jazz) táncot is és nagyon tetszett, mi több, igen jót tett az általános mozgáskultúrámnak (egyensúlyérzék, forgások!). Kár, hogy kisgyerekes anyaként ez a passzióm kiszorult az idombol. Remélem, késobb lesz még alkalmam újra bekapcsolódni.

2010-ben - számomra is meglepő módon - életemben először komolyan beleszerettem egy mozgásformába, ráadásul a személyemmel első látásra összefüggésbe hozható legvalószínűtlenebbek egyikébe. Ez a Kali. Az ide vezető utazás történetét megírtam egy kis szösszenetben, mely itt olvasható.